Éjféli látomás
Jelzet: DVD 4810
Jeff Nichols korunk egyik legizgalmasabb fiatal amerikai rendezője (Take Shelter, Mud), akinek szerzői víziója és jellegzetes atmoszférája felejthetetlen, történetei pedig beleivódnak az agyunkba, majd több napig ott motoszkálnak. Általában bensőséges, intim családi történeteket mesél - középpontban a férfiak felelősségvállalása, küzdelme áll – egyedi, nem mindennapi köpenybe bújtatva. Alkotásaiban az európai szerzői mozi hagyománya keveredik az amerikai műfaji elemekkel.
Az Éjféli látomásban szó szerint belecsöppenünk a dolgok közepébe. Az apa (Michael Shannon) gyermekkori jó barátja segítségével (Joel Edgerton) menekíti ki a fiát (Jaeden Lieberher) egy vallásos szekta fogságából. Nem tudjuk hogyan kerültek oda, kik ők, de máris a menekülés kellős közepén találjuk magunkat. A Chevrolet szeli a mérföldeket, az apa lekapcsolt lámpákkal, éjjellátóban vezet, a barátja állandóan figyel. A hátul ülő fiút is kérik, kapcsolja le a zseblámpát, ne most olvassa a Superman-képregényt. A filmben szinte végig az úton a céljuk felé menetelő hármast látni – akik később kiegészülnek Alton édesanyjával (Kirsten Dunst) - nyomukban a kormánnyal és a szektával. Leginkább éjjel tudnak közlekedni és elsötétített szobában aludni, hogy a fiút ne érje a napfény.
Alton nem átlagos kisfiú, különleges képességekkel rendelkezik, de valódi erejének még csak töredékét ismeri. A vallási szekta tagjai a megváltó szócsövét látják benne, a kormány pedig egy lehetséges pusztító veszélyforrást. Egyedül az édesapja tekint rá gyermekként, s kész bármire, hogy megvédje. A cél: eljutni a fiúval adott időre egy adott pontba. Hogy ott és akkor pontosan mi fog történni, azt senki sem tudja.
Igazi lassú folyású road movie-t kapunk, a klasszikus hetvenes, nyolcvanas évek sci-fi formulájával megspékelve. Az Éjféli látomás történetének mozgatója a családi kötelék, a szülő-gyermek kapcsolat és az a fajta szeretet, ahogy próbálják a fiúkat védelmezni.
A történet ereje és Nichols nagyszerűsége a hangulatteremtés mellett a színészvezetésben is rejlik. Karakterei valóban élnek, lélegeznek, kitöltik a teret. Állandó főszereplőjének - Michael Shannon - elég csak a jelenléte és máris érezzük mindazt a kapcsot, ami apa és fia között kialakult. A hit és a szeretet motivációjával mindenfajta veszélyt, félelmet legyőzve és ésszerűséget maga mögött hagyva törtet a gyermekkel a karjában olyan cél felé, amelyet ő maga sem ért és lát. Számos gondolat fogalmazódik meg bennünk: mire képes az ember a szeretteiért? Meddig hajlandó elmenni? Meddig lehet hinni valakinek? Mennyivel jobb az elengedés, mint az elvesztés? Ez a film maga az élet: az állandó rohanás egy bizonyos cél felé, amit sokszor - rajtunk kívül álló okok miatt - magunk sem ismerünk pontosan. De ahogy a valóságban, úgy a filmen is nem a megérkezés vagy a cél a fontos, hanem az odavezető út.
A film végső képeit látva kiderül, hogy a rendező ezúttal a vihar előtti csend feszültségét festi vászonra, így újabb számos kérdés fogalmazódik meg bennünk, ezáltal a világra, az emberiségre nézve. Egyértelmű válaszokat nem kapunk, így nem marad más, mint hogy önmagunkban csillapíthatjuk, vagy korbácsolhatjuk fel a végső képkockákban felvezetett világképet.
Érzelmileg feszült atmoszférából, gyönyörű felvételekből és nagyszerű színészi játékokból összeálló, kérdésekkel és gondolatokkal teli filmélményt kapunk. Ajánlott mindazoknak, akik egy egyedi hangulatú, lassú folyású road movie-jellegű, sci-fi thrillert szeretnének látni.
Ajánlja: Boros Ferenc
2016. október 05.