Alessandro Baricco: Az ifjú Ara

Jelzet: B 33

Alessandro Baricco (Torino, 1958-), olasz író, rendező és előadóművész új könyve, Az ifjú Ara a szerző eddigi legkülönlegesebb írása. Baricco filozófiai és konzervatóriumi (zongora) tanulmányait követően foglalkozott zenekritikával, kulturális televíziózással; kreatív íróiskolát alapított. Közben egymás után jelentek meg regényei, a világhírt az 1996-ban kiadott, később 27 nyelvre lefordított, megfilmesített Selyem című gyönyörű kisregénye hozta meg. Az író minden munkáját zeneiség és finom erotika jellemzi, tömör, költői és titokzatos, új regénye azonban meghökkentő, helyenként sokkoló is.

A történet kezdetén a 18 éves Ara  - megállapodás szerint, 3 évnyi várakozás után - megjelenik a Családnál, hogy férjhez menjen a Fiúhoz, aki épp angliai „tanulmányútján” időzik. A lány ott marad, hogy visszavárja őt a jómódú és látszólagos idillben élő Család (Apa, Anya, Lány, Bácsi) körében. Hamarosan „a Ház részévé válik”, megismerve annak mindenkire kötelező érvényű, különös szabályait: tisztelni kell az éjszakát (korábban a Család minden tagja éjjel halt meg) – a minden napos, délutánba nyúló, dúsan terített „reggelik asztala”valójában „hálaadás” a baj nélkül eltelt éjszakáért. Továbbá „vidámnak kell mutatkozni”, tilos könyvet olvasni és óvni kell az Apa beteg szívét. Baricconak, a mindig kihívásokat, újításokat kereső művésznek most hősei és az író „egymásba mosódnak”, váltakozva beszélnek, a szerző még az írás folyamatáról is beszámol… A lassú folyású mesélés közben az egyes szereplőkről egy-egy szívszorító és  felkavaró történet hangzik el, csupa „mesébe göngyölt életismeret”, főképp életről és halálról. Megdöbbentő a kötet kezdetén az Ara gyermekkori (9 éves) emléke: paraszti sorban élő nagyanyja a halála előtt parancsba adta neki, hogy mindent másképp csináljon, mint ő tette – őt ugyanis 6 fivére és apja állandó vérfertőző kapcsolatra kényszerítették. El kell felejtenie női mivoltát: öltözködésben, mozgásban, mindenben, hogy békén hagyják, csak a szemében és a szájában kell őriznie, mert egyszer szüksége lesz rá, ha valakit megszeret… Hasonlóképpen az Arához, a Család minden tagja súlyos terheket hordoz. Az Apa Apja, aki a Családnak gazdagságot és elismerést szerzett, felesége korai halála után a társtalanságot választotta, mégis a bordélyban hal meg egy éjjel; a Bácsi évek óta „nem él”, csak alszik, a Lány gyönyörű, de nyomorék… Baricco minden hőse mégis felmutat valami szépet: a Lány a természetben felfedezi a rajongott zenét: titokban kijár a tóhoz, ahol különös, sárga hasú madarak, „rászállva” a vízre, csodás, zizegő hangot adnak. „Megnyílva” az Arának, a Bácsi a régen szeretett nőtől (aki mindent szépen csinált) kapott szép, égszínkék borítójú könyvet nekiajándékozza a lánynak, melyet ő „felbecsülhetetlenül értékesnek” tart. Az Ara meglátja az Apában a szerény, alázatos külső mögött a hihetetlen erőt és álmokat. Ígéretet tesz neki, s azt betartva - halála közeledtével testileg-lelkileg vele van, felolvasva a kék borítójú könyvből, a hajnali fényben zárja le a hálás Apa szemeit – s „az éjszaka véget ér” a Család, a Fiú számára is. Négy év után a Fiú hazatér, mert a lány „igazán várta”őt, bár a bordélyban(!), mely a Család életében oly fontos szerepet játszott.

Baricco nehéz sorsú hősei üzenik, hogy álmaink megvalósítása hasztalan, minden mulandó, írásán mégis átsüt a humánum, az író szeretete gyarló embertársaink iránt. Köszönet illeti a fiatal, tehetséges Nádor Zsófiát érzékeny, gyönyörű nyelvezetű fordításáért.

Szeretettel ajánlom a kötetet a különösre és szépre egyaránt fogékony olvasóknak.

Ajánlja: Vörösné Adler Erika

2016. május 13.