Csingiz Ajmatov: A tengerparton futó tarka kutya
Jelzet: A 30
Egy távoli, különleges országba, Kirgizisztánba visz el bennünket ez a különös címet viselő elbeszélés… Valószínűleg keveset tudunk erről a gyönyörű hegyvidékei miatt „Ázsia Svájcának” is nevezett országról, mely Kirgízia néven a régi Szovjetunió része volt, 1990-ben vált függetlenné. A kisregény írója Csingiz Ajtmatov (Seker, ma Kirgizisztán, 1928 – Nürnberg, 2008), a kirgiz irodalom legjelentősebb alakja, kirgiz és orosz nyelven is ír. Ajtmatov családjával gyermekkorában maga is nomád, vándorló életmódot folytatott, mint akkoriban a legtöbb kirgiz (felnőttként állatorvosi diplomát szerzett, de érdeklődése az írás felé fordult). „Két kultúrában nőtt fel: nagyanyja majd nagynénje mellett megismerte a kirgiz települések, az aulok életét, és magába itta a népi legendákat, meséket, dalokat, ugyanakkor neveltetésének köszönhetően az orosz kultúrát is a magáénak vallja.”
A tengerparton futó tarka kutya az Ohotszki-tenger partján élő kis halász- és vadásznép, a nyivhek körében játszódik. Az író korai elbeszéléseiben, kisregényeiben a természethez közel álló nép vívja mindennapos harcát az elemekkel – itt a tengerrel – a megélhetésükért. Az író bátorságukat, kitartásukat, összetartásukat példaként állítja elénk. A történet főszereplője a 12 éves Kiriszk, aki először vesz részt fókavadászaton – apjával, nagybátyjával és a törzs vénjével, Organnal. Fakéregből kivájt csónakjukkal indulnak lakóhelyükről, s elhagyva a szívüknek kedves Tarka Kutya-sziklát, kihajóznak a nyílt tengerre. Az egyik szigeten sikerül elejteni egy fókát, s eveznek tovább a Három Emlő-szigetek felé, ahol rengeteg fóka él. Hirtelen nagy vihar tör ki, ezt sikerül átvészelniük, majd teljes szélcsend lesz és mindent beborító köd ereszkedik le. Csónakjuk napokig vesztegel, élelmük és vízkészletük vészesen fogy… A három férfi és a rájuk bízott kisfiú története csupán 113 oldal, de „minden fontos” benne van: törzsük mondavilágából (Luvr, a vadkacsa mítosza, a Halasszony legendája), hagyományaikból, egyszerű, szerény, veszélyekkel teli, de boldog életükből. Az elbeszélés nagyobb része a veszteglő csónakban játszódik, visszaemlékezéseik és gondolataik, vívódásaik formájában. Szenvednek az éhségtől, még jobban a szomjúságtól. Mindhárom férfi a magáé elé helyezi a legifjabb, a gyermek, a leendő vadász életét: lemondanak a vízről Kiriszk javára… A közös szenvedésben és reménykedésben meghittebbé válik apa-fia kapcsolata, s a kisfiú nem vadászni tanul, de más fontos dolgokat az „öregektől”. A szemük láttára kiszáradó, nagy fájdalmakkal küzdő vén Organ utolsó erejét összeszedve tanítja a csónakban ülőket: mivel a sarki bagoly, az agukuk a szárazföld és tenger között csak egyenesen repül, megmutathatja az utat a szárazföld felé… És Kiriszk később meglátja repülni a madarat és emlékezik az öreg szavaira…
Szeretettel ajánlom olvasásra ezt szívszorítóan szép történetet – Ajtmatovnak az irodalom feladatáról vallott gondolataival:
Az irodalomnak önfeláldozóan kell hordania keresztjét – be kell törnie az élet bonyolultságába azért, hogy az ember ismerje, szeresse, óvja a jót, az emberhez méltót önmagában, más emberekben, a társadalomban. Én úgy vélem – meg vagyok győződve róla –, hogy ez így lesz mindig, örökké, mert az ember a művészetben legjobb törekvéseinek jóváhagyását keresi, és tagadását mindannak, ami gonosz, igazságtalan… Ezért a művészetnek örökké az lesz a feladata, hogy az embereknek elmondja az élet bonyolultságát és szépségét.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2018. január 17.