Frédéric Beigbeder: Oona és Salinger

1942. május 8. | Kedves Oona! | Még mindig New Yersey-ben vagyok, áthelyeztek Fort Monmouthba, ahol tízhetes rádióskiképzésen veszek részt… Ne haragudj, hogy folyton írok: azóta nyomulok így, mióta megismertelek… Ne aggódj, semmit nem kérek cserébe azért, hogy elfoglalom a lelki területedet. Érd be azzal, hogy megihletsz, nem a te hibád, valahogy neked jutott ez a szerep, és tudom, hogy nem illünk össze, hogy a kapcsolatunk kezdettől fogva kudarcra volt ítélve. Téged használtalak fel arra, hogy jobban írjak, és most a hiányodból formált jelenlétednek, pajkos hallgatásodnak köszönhetően dolgozom konok megszállottsággal az íráson, amely egyre inkább lefoglal. Bocsásd meg a fellengzősségemet, de harcolni fogok, nem a hazámért, nem is a szabadságért, hanem a rózsás őszibarack arcodért, nagy metszőfogaidért, selymes válladért. Ez lesz az én háborúm: leveleket írok neked, te meg nem válaszolsz. Nem akarom, hogy válaszolj: nagy eséllyel kimondanád, hogy már nem szeretsz. Egész életemben leveleket fogok írni neked, és később, amikor kiadják a könyveimet, mindenki azt hiszi majd, hogy regényekről van szó, mert a borítón az áll, hogy „regény”, de te tudni fogod, hogy ezek kizárólag neked szóló levelek. Ne feledkezz meg hősies hősödről, se későbbi rokkantsegélyéről, amely biztosítja majd, hogy nagy lábon élhess. | Jerry

Egyik legkedvesebb olvasmányom Salinger Zabhegyezője; engem teljesen elvarázsolt, Holden Caulfieldet a „szívembe zártam”...  A szerző világhírűvé vált „kultregényét”: The Catcher in the Rye 1951-ben írta, azóta a világon 120 millió példányt adtak el belőle.  1964-ben fordították magyarra, 2015-ben Barna Imre újrafordította, Rozsban a fogó címmel jelent meg – olvasóink örömére. Salinger regénye után 60 évvel, 2009-ben elkészült a „folytatása”: John David California (szül. Fredrik Colting, Svédország, 1976-) tollából Rozshegyező avagy a zabhegyezés vége címmel…  Ez a könyv is érdekel, de a francia Frédéric Beigbeder életrajzi regényét, az Oona és Salinger-t  választottam… (Beigbeder is Salinger-rajongó: könyvében azt írja, hogy ő, Salinger szerettette meg vele az olvasást.) A történet két fiatal beteljesületlen szerelméről szól. Mindketten különcök, egymástól teljesen eltérő családból, környezetből jöttek: „ízlésükben, vágyaikban, életmódjukban nincs semmi közös”…  J. D. Salinger (1919-2010) félszeg, langaléta, 21 éves fiú írói pályája kezdetén, első elbeszélését épp ekkor közli egy neves irodalmi lap – azt tervezi, hogy megírja a Nagy Amerikai Regényt. Oona O’Neill (1925-1991) a világhírű Nobel-díjas drámaíró, Eugene O’Neill csodaszép 16 éves lánya: gyermeki, félénk és lázadó is egyszerre. Gazdag, elkényeztetett: „egész New York a lábai előtt hever”, de tele van szorongással. Apját keresi szüntelen, aki 2 éves korában elhagyta a családot, akit alig ismer, aki szintén magányos, de nem tudja kimutatni az érzelmeit… Kettőjük közöl Jerry az, aki igazán szerelmes, és a valójában vigaszra, védelemre szoruló lánynak (sajnos, a fiatalember ezt nem ismeri fel) hatalma van felette… 1940-ben találkoznak New York-ban, „idilljük” csak pár rövid hónap, Pearl Harbor előtt. 1942 elején Jerome bevonul, harcol Angliában, Németországban, részt vesz a D-nap partraszállási hadműveleteiben, 1945 májusában Dachau mellett egy Krankenláger felszabadításában is. Hős szeretne lenni Oona szemében, végül annyi borzalmat él át, amit egész hátralévő életében sem tud feldolgozni – „ezek nyomán” születik majd a Zabhegyező… Miközben a fiú harcol, Oona megismerkedik Chaplinnel: sok közös van bennük, és a lány felfedezi magában, hogy „szeretni tud valaki mást is, nem csak saját magát.” Szükségük van egymásra.  17 évesen férjhez megy az 53 éves színészhez, hosszú, boldog házasságukból nyolc gyermek születik. Gyönyörű és keserves regény ez, legszebb a két fiatal levelezése (a szerzőnek a valódi levelekbe való betekintéshez Jerry és Oona „leszármazottai” nem járultak hozzá) – az írói képzelet műve. Jerry levelei (ő ír többet) a háborús őrületre, az értelmetlen pusztításra figyelmeztetnek, egyre sötétebbek lesznek – és, bár Oona férjnél van, mégis az ő viszontlátásának reménye tartja benne a lelket…

Cherbourg, 1944. június 19. | Kedves Oona! | …Nehéz elmagyarázni, mit érez az ember ebben az istenverte káoszban. Inkább nem nagyon néz körül. Attól fél, hogy megkedveli valamelyik társát, aztán egyszer csak nem találja többé. Furcsa érzés, amikor az ember nem azért jár görnyedt háttal, hogy a lövéseket elkerülje, hanem azért, hogy ne lássa, mi történik körülötte. A partraszállás olyan, mintha egy sereg strucc próbálna imbolyogva kikecmeregni a vízből. Átázott zoknijában több ezer ember szlalomozik reménytelenül ide-oda, hogy valahogy elkerülje a golyókat…  A végén már imákat mormolva futottam egyik krátertől a másikig, az egyenruhámat élénkvörösre festő, emberi vért lövellő gejzírek fölött… Napról napra kisebb a valószínűsége annak, hogy élve kikerüljek innen… | Rajongód, Jerome

Beigbeder írja könyve végén:

 A viszonzott szerelem boldog, de szokványos szerelem; az udvari szerelem fájdalmas, de nemes szenvedély. Salinger és Oona története udvari szerelmi történet. Chaplin és Oona házassága a legsikeresebb házasság, amit ismerek. Az élet akkor tökéletes, ha az ember mindkettőt megismerte, mint Oona.

Rendkívül érdekes, megrázó regény – szeretettel ajánlom minden olvasónak Salinger írásait, Jerome és Oona életéről szóló köteteket is.

2017. június 05.