Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Jelzet: J 72

Jonas Jonasson, az ötvenes éveiben járó elsőkönyves svéd író abszurd humorú, szórakoztató kalandregénye folyamatosan ébren tartja az olvasó figyelmét. Minden bekezdés meglepetést tartogat, a váratlan fordulatok sora átcsap egy teljesen kiszámíthatatlan ámokfutásba, mikor is nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk.
A regény cselekménye lassú fordulaton indul, de pillanatokon belül az események sodrásában találjuk magunkat. Az idősek otthonában élő, éppen százéves főszereplőről a regény elején azt hihetnénk, hogy az élet számára már nem tartogat kalandokat. Csakhogy fogja magát és kimászik az ablakon…
A buszpályaudvaron véletlenül hozzákerül egy bőrönd pénz, amit meg is tud védeni és elteszi láb alól a hírhedt rablót. Az elkövetkezőkben ugyanúgy, mint a főszereplő addigi élete során, a véletlenek sorozata, valamint a bájos szenilitás és naivitás alakítja az események sodrát. Többször elhangzik a könyvben a főszereplő hozzáállása a dolgokhoz:„van, ahogy van, és lesz, ahogy lesz”.

A könyv története két szálon fut. Miközben az események sodrását követjük, a történetbe beágyazva egy másikat is kapunk: Allan Karlsson életének történetét is részletesen megismerhetjük. Ami nem más, mint a huszadik század története. Kapcsolatba kerül Sztálinnal, Hruscsovval, Francoval, Roosevelttel, Trumannal, Maoval és sokan másokkal.
Azon már meg sem lepődünk, hogy véletlenül ő segíti a tudósokat az atombomba kifejlesztéséhez. A fizikusokat már csak egy hajszál választotta el a felfedezéstől, a tanácskozáson éppen Karlsson volt a pincér. Oppenheimer vázolta társainak a megoldhatatlannak tűnő problémát, mikor Karlsson megjegyzése (miért nem választják szét az uránt két egyforma részre?)  vezetett a detonáció szabályozásának kivitelezhetőségéhez.

A regény elején még magányos főszereplő utazása során barátokra tesz szert, és végül még a szerelem is rátalál.  A cselekmény még az utolsó oldalon sem kerül lezárásra. Allan Karlssont új otthonában az indonéz kormány képviselője keresi fel, és egy szívességet kér tőle. Ennek a szálnak a kibontakoztatása azonban már a kedves olvasó feladata.

Arra, hogy olvasás közben hogyan viszonyuljunk a leírtakhoz, a szerző maga adja meg a választ, a főszereplő nagyapja szájába adva a következőket: „Aki csak az igazat mondja, azt nem érdemes hallgatni”.
A regény, valamint a könyv alapján készült filmet tartalmazó DVD megtalálható könyvtárunkban.

Ajánlja: Kecskésné Bánhalmi Katalin

2015. június 05.