Joyce Maynard: Otthon a világban
Jelzet: M 49
Joyce Maynard amerikai írónőt a magyar közönség nagy része a Nyárutó c. regényének filmadaptációja (2013) miatt ismerhette meg. Ezt követte a Lány a hegyen, majd a Függőség, melyeket az Alexandra Kiadó jelentetett meg. Most egy korábbi művét ajánlom, az eredetileg 1999-ben megjelent Otthon a világban című memoárját.
A könyvnek hányattatott sorsa volt – az amerikai piacon nehezen engedték megjelenni, mivel az írónő rengeteg titokról lerántotta a leplet: saját életéről, problémáiról ill. J. D. Salingerrel folytatott viszonyáról. A könyvvel az volt a célja, hogy feldolgozza a kapcsolatukat, hogy tovább tudjon lépni; persze kibővítette a gyerekkorával, az írói karrierje indulásával és az élete eseményeivel 1999-ig.
Joyce nem mindennapi családban nő fel: szülei mindketten tehetséges emberek, művészi ambíciókkal, az irodalom, a nyelv és a művészet szeretetére nevelik két lányukat is. A családban az idősebb nővér, Rona volt elkönyvelve írónak, ahogy édesanyjuk, Fredelle; Joyce-t több minden érdekelte, a babaházépítésen keresztül a színészkedésig. Joyce nővére sikerein felbuzdulva már iskolásként több irodalmi pályázaton részt vett – nem titkoltan a pénznyeremény miatt. Szülei támogatták ebben, együtt csiszolgatták a lány mondatait, fogalmazásait. Joyce rengeteget tanult édesanyja irodalmi ”szeánszaiból” is – melyeken középiskolás diákokat korrepetált. Már kamaszként küldött cikkeket különböző újságoknak, melyek meg is jelentek. A középiskolás éveit az Exeter középiskolában fejezi be, amely egy egyetemi előkészítő - ráadásul abban az évben vettek fel először lányokat. A hely szellemi kihívásai miatt Joyce végre otthon érzi magát, ám az oktatók és a fiúk nem igen tudnak mit kezdeni a lányokkal - emiatt, ahogy írja, a légkör kényszeredett és feszült. A Yale-en sem találja meg igazán a helyét - magányos, étkezési problémái előtérbe kerülnek. Viszont itt írja meg azt a sorsfordító cikket 1972-ben, ami miatt nagyobb hírnévre tesz szert, ill. felhívta a már elvonultan élő J. D. Salinger figyelmét.
Salingerrel levelezni kezdenek, ami a 18 éves lány életének legfontosabb élménye lesz. Az 53 éves író ellátja tanácsokkal, óva inti a hírnévtől, a haszonlesőktől, és bátorítja, hogy írjon. A levélváltásból hosszú telefonbeszélgetések lesznek, majd személyes találkozó. Hamar kiderül, hogy egy hullámhosszon vannak, Joyce szerelmes lesz, és amint lehet, odaköltözik Salinger cornishi ”remetetanyájára”. A Salingerről alkotott képünk árnyalódhat ezt a könyvet olvasva, nem a pozitív irányban: ellentmondásos, hiú és akaratos ember képe rajzolódik ki. Később Joyce számára kiderül, hogy nem igazán az ő személye volt fontos a kettőjük kapcsolatában, hanem az, amit a férfi belelátott: saját maga vonásaival ruházta fel, ill. próbálta átformálni. Évek múlva kiderült, hogy több lány végigélte ezt a sorsot - akik még külsőleg is hasonlítottak Joyce-ra. A Salingerrel való szakítás után Joyce teljesen magába zuhan, vesz egy házat vidéken, és próbál túlélni. Később New Yorkba költözik, állást vállal, itt találkozik leendő férjével. Steve-vel visszaköltöznek a hillsborói házba, és családot alapítanak - ez volt az, amire Joyce már 18 évesen, a cikke megírásakor is vágyott, mielőtt még megismerte Salingert. Sajnos a folytatás nem idilli, de a sok nehézségen keresztül is ír, neveli a gyerekeit, próbálja helyrehozni és ápolni kapcsolatát a családjával.
Hosszú, fájdalmas, de nagyon érdekes olvasmány volt ez a könyv - nemcsak azért, mert az írónő kendőzetlenül bemutatta az élete problémáit, a nagy íróval való viszonyát, a családalapítás és a magára találás nehézségeit - hanem a '60-'90-es évek Amerikáját, a popkultúrát is. Végigkövethetjük az íróvá válását: Joyce olyan lett, amitől Salinger elzárkózott - örömmel osztja meg a magánéletét, a Családi ügyek magazinrovatban igazából a blogolás művészetét űzte nyomtatott formában, kész interjúkat adni, eladni a könyvei filmjogait – sőt szerepelt a To die for regénye filmadaptációjában is.
Ajánlja: Waldinger Dóra
2018. szeptember 05.