Sebastian Barry: Tiszta fény
Jelzet: B 34
Sebastian Barry nevével először 2003-ban, a Pogánytánc című mai ír drámaantológia olvasásakor találkoztam, és elvarázsolt a szerző finom, lírai hangú drámája. Barry 1955-ben Dublinban született, ma is Írországban él -- drámákat, verseket, regényeket ír.
A történet az 1950-es években játszódik Wicklow megye Kiltegan nevű kis falujában, egy „nagyon egyszerű és nagyon vidéki”, gyönyörű és „romlatlan” helyen és a környező tanyákon. Az egyszerű írországi vidéki élet (mely ma már jórészt eltűnt…) mindennapjainak bemutatása mellett a szereplőknek -- gyarlóságaik ellenére is -- szeretetteljes megrajzolása teszi vonzóvá a regényt. Az idős Annie Dunne és unokahúga, Sarah egy kis farmon élnek, őrizve a régi hagyományokat és a történelmi múltat egyaránt. Annie büszke a múltjára: régi, nevezetes ír család tagja, gyermekkorát a dublini várban töltötte, apja ugyanis a helyi birtok intézője volt. Sajnos, ma már sokan csak egy hajlott hátú, magányos, „szúrós modorú” öregasszonyt látnak benne. Gyakran töpreng azon, vajon jobb lenne-e az élete, ha fiatalon elmegy a városba és modernebb, függetlenebb nővé válik… A visszafogott, fehér hajával is elegáns Sarah-nak pedig a szomszéd farm mindenese, Billy Kerr próbál kéretlenül is, kissé erőszakosan udvarolni… Ekkor érkezik hozzájuk egy hatéves kislány és egy négy éves kisfiú, hogy ott töltse a nyarat. A szülők, Annie unokaöccse és a felesége ugyanis Londonba utaztak, munkát keresni. A két nőt öröm tölti el, hogy élet, vidámság költözik a házba a gyerekkel, de gondozásuk felelősség is. Annie szembesül azzal, hogy a két ártatlan gyermek világa más, mint a régi falusi gyermekeké – öntörvényű és különös, mely egyszerre vonzza és taszítja őt… Minden „új jelentést kap”, kizökkenti őket a régi, megszokott falusi életükből, s Annie ezt nagy megrázkódtatásként éli meg, elszomorítja és „fejtörésre készteti.” Nem tehet mást, próbálja megtalálni újra a szilárd talajt, a tiszta fényt.” A történetben megelevenedik a korabeli ír falu titokzatos, zárkózott világa, a tanyákon élőknek egymással és a természettel szembeni kiszolgáltatottsága is. Az egyszerű, lírai elbeszélés, mely ártatlanságról, veszteségről, vágyakról, elfogadásról és megbékélésről szól -- végül „csendes, nyugodt képekkel zárul: Annie és Sarah élhet tovább, „mélázgatva, mint a nárciszok”. A finom hangú írásban ugyanilyen finoman szólal meg a humor is, főképp Annie gondolataiban:
Az az igazság, hogy Billy Kerr és Billy, a póni közt nemigen van jellembeli különbség, talán csak annyi, hogy az előbbit nem kell fáradságos munkával a kordé elé fogni.
Szeretettel ajánlom a kötetet – és a szerző többi regényét is – Mindazoknak, akik szeretnek régi időkről, szép, érzelmekkel teli írásokat olvasni.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2016. augusztus 24.