Szabó Magda: Disznótor
Ők olyan igen-nem emberek valamennyien, egyikük se szeret beszélni. Magyarázkodni, fejet öklözni nem szoktak őnáluk, még gyerekkorukban is csak pisszegtek, ha fájt valami. Ugyan attól mivel jobb, ha ordít az ember? Mikor apa odalett tizennégyben, mama töltött a katonának, aki a hírt hozta, az apa sapkáját betette a fiókba, aztán csak forgatta a széles vörös karikagyűrűt az ujján. Az ember nem mondja – viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. Mikor a szappant főzik, aztán zubog, el kell fordítani a csapot, különben a forróság szétveti az üstöt, de ha útja van, kibugyog a massza, aztán már nincsen baj. Őnáluk Ilka néni volt a csap.
A Szabó Magda-életműsorozat az írónő Az ajtó című regényével indult 2016-ban. Az igényes, szép megjelenésű sorozatból a Disznótort (1960.) szeretném ajánlani, mely nem könnyű olvasmány, de letehetetlenül izgalmas, a „pusztító szenvedélyek regénye”.
A regény 20. századi családtörténet, drámai „cselekménye” csupán 48 órában zajlik. Az írónő szülővárosát, Debrecent mutatja be, a századelőtől az ötvenes évekig, két család, a Kémeryek és a Tóthok három nemzedékén keresztül. A történet a családtagok „emlékképei alapján” bontakozik ki, 18 „fejezete” egy-egy szereplő szempontjából láttatja családjaik összefonódó, kusza történetét; címei: János, Klárika néni, Sára, Geréné, Andrea… Az igazi főhős Tóth János. Édesapja, id. Tóth János elesik a háborúban, özvegy édesanyjuk egyedül neveli fel a három gyermeket, Jánost, Sándort és Sárát. S bár mindhárman tehetségesek, szegénységükben „… a mama azt mondta, csak egyre telik, arra is alig. Sára mindkettőjüknél okosabb volt, őt kellett volna iskoláztatni, hogy olyat tanuljon, amiből a keze nélkül is megél. De János volt a legidősebb, hát annak jutott minden.” A család régen szappanfőzéssel foglalkozott, testvérei is kivették részüket ebből a nehéz munkából, Sára keze egy gyermekkori forrázástól vált „használhatatlanná”. Egyedül János tanulhatott, tanító lett, a gyermekeket és hivatását szereti, segítségre szoruló családját azonban elhagyta, mert belebolondult a gazdag Kémery Paulába. Felesége sosem fogadta el egyenértékű társként: lenézi származásáért, foglalkozásáért (kostának, vándortanítónak csúfolja), sutaságáért, sánta lábáért, egyszerűségért, jó szívéért és férfihoz nem illő érzékenységért. Pólika és a lánya maguk között Csutakként emlegetik ezt az ostobaságig jóindulatú embert. Egyetlen erős, tartós szenvedélye felesége iránt érzett rendíthetetlen szerelme, ami a sértegetések, megalázások (családjának is kijutott belőle) ellenére is eleven. A hajdani jómódban élő Kémeryek sem boldogabbak. Anyjukat 22 évesen vitte el a tüdőbaj, férje öngyilkosként követte őt a halálba, a három pici gyermeket, Győzőt, Paulát és Veronkát pedig a szigorú nagymama és vénkisasszony nagynénjük, Klárika néni nevelte fel. Kevés szeretetet kaptak és sok verést, éheztek is, a „lenge” Veronkát valószínűleg az éhhalál vitte el 16 évesen…! Felnőve egyikőjük sem tudja kimutatni szeretetét. Mennyi gyűlölet, lenézés, meg nem bocsátás van ebben a történetben! A cselekmény Jánossal indul: felesége „parancsára” a másnapra tervezett disznótorhoz kell kölcsönkérnie a „kellékeket” – ezért keresi fel a rég nem látott Klári nénit és titokban gyermekkora színhelyét, a Szappanos utcát is. Lassan minden családtag „megjelenik” a színen, sérelmeikkel együtt. János mindvégig előtérbe kerül: családi élete, felesége által rákényszerített iskolai csalása, míg végül bizonyságot szerezve Paula és Szalay kapcsolatáról, megtörténik a tragédia: „igazságot szolgáltat”.
Szeretettel ajánlom ezt a Szabó Magda érzékletes, néhol régies nyelven megírt, mindannyiunk számára elgondolkodtató regényét – a szerző más munkáival együtt.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2017. október 05.