Vladimir Nabokov: Másenyka
Jelzet: N 10
… Mindig Oroszország jutott eszébe, ha fürge futású felhőket látott, de most felhők nélkül is csak erre tudott gondolni az elmúlt éjszaka óta… Egy parkban leült egy padra, és az a kedves útitárs, aki a nyomában járt, a saját szürke tavaszi árnyéka, lehevert a lábai elé, és beszélni kezdett. Most, hogy Ljudmila eltűnt, végre szabadon hallgathatta. Kilenc évvel ezelőtt. 1915 nyara, a vidéki ház, tífusz. A tífusz utáni lábadozás megdöbbentően kellemes volt. Az ember mintha hullámzó levegőn feküdne… Ebben a szobában, ahol Ganyin tizenhat éves korában lábadozott, született az a boldogság, annak a nőnek az alakja, akivel egy hónappal később a valóságban találkozott. Minden részt vett e kép megalkotásában – a puha litográfiák a falon, a kinti csiripelés, a barna Krisztus az ikonszekrényben és még a mosdó kis vízsugara is. A születőben lévő alak összegyűjtötte és magába szívta a szobának minden napfényes báját, ami nélkül persze soha nem is jött volna létre. Végül is nem volt más, mindössze egy kamaszos előérzet, egy édes köd, de Ganyin most úgy érezte, soha nem volt még ilyen tökéletesen megvalósult előérzet…
Vladimir Nabokov nevét meghallva legtöbben a Lolita botrányos történetére gondolunk, pedig életművébe több mint 20 regény, kisregény, versek, színdarabok, fordítások, előadások tartoznak – orosz és angol nyelven. Orosz származású amerikai író, fordító, kritikus, tanár, lepkész és sakkfeladvány-szerző is volt. Szentpéterváron született 1899-ben és Svájcban (Montreux) halt meg 1977-ben. Mivel gazdag, befolyásos (és kultúra-szerető – otthon 3 nyelven beszéltek: oroszul, angolul és franciául) családban nőtt fel, az 1917-es forradalom után menekülniük kellett. Előbb krími birtokukra utaztak, majd 1919-ben száműzetésbe Nyugat-Európába. Nabokov 1922-1937 között – „hontalanként” – Berlinben élt, ebben az általa gyűlölt városban, ahol apját 1922-ben orosz monarchisták tévedésből (!) meggyilkolták. Másfél évtized alatt – V. Szirin álnéven – 9 regényt írt orosz nyelven, elsőként a Másenykát 1926-ban. Hőse, Ganyin Berlinben él, „hősnője” – aki egyébként színre sem lép, csak a férfi emlékezete mutatja be – „az író első szerelmét idézi fel, s egyben összes későbbi emlékezetes nőalakjának előképe.” A 139 oldalas kisregény 17 karcsú fejezetből áll, cselekménye „vékonyka”, de stílusa „már az író oroszlánkörmeit mutatja”.
A történet egy dohos szállodában játszódik, itt él – több orosz emigránssal együtt – a korhely, de segítőkész, mindig elvágyódó, 25 év körüli Ganyin. Épp szakítani készül barátnőjével, de aztán sajnálatból mellette marad. Egy elromlott liftbe zárva, véletlenül megtudja lakótársától, az öregedő, jelentéktelen Alfjorovtól, hogy 4 nap múlva érkezik hozzá Oroszországból a felesége. Meglátva a fiatalasszony fényképét, a férfi döbbenten ismer rá első szerelmére, Másenykára, akit 9 éve látott utoljára. Azonnal elhagyja Ljudmillát, s bár az elkövetkező négy napban segít a hotelben lakó beteges, idős költőnek ügyei intézésében, hogy az végre elutazhasson Párizsba – valójában csak emlékeinek él...
Családi birtokukon, 16 évesen, tífuszból lábadozva – kerékpárjával járva a környéket – kereste és megtalálta azt a lányt, akit „megálmodott”. Nabokov gyönyörű leírásokat tár elénk, bemutatva a gyereklány természetes szépségét és szeretett Oroszországának tájait, természeti szépségeit, még illatait is. (A fiatalok utolsó találkozásakor „a homályból virágzó zelnice súlyos, bolyhos illata áradt.”) Többszöri találkozás-elválás után végül az orosz polgárháborúban harcoló Ganyin emigrálni kényszerült, így került Berlinbe. A Másenykára való emlékezés és várakozás a férfi számára életének talán legboldogabb négy napja volt, olyan, mint egy „ébredés”…
A történet végén Nabokov vallomását Podtyagin, a költő mondja ki:
Szeretnünk kell Oroszországot. Ha mi, emigránsok, nem szeretjük, akkor vége. Azok ott nem szeretik, egyikük sem.
Ez mindannyiunk számára elgondolkodtató: hogyan szeressük – ahová születtünk: hazánkat…
Szeretettel ajánlom ezt a szép, lírai kisregényt és az író minden munkáját olvasásra, elmélyülésre.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2020. február 12.