William Styron: A nagy menetelés
Jelzet: S 94
Ez a regény nem háborúban játszódik, hanem a második világégés után 6 évvel: tartalékosok körében, akik őrzik az előző vérontás emlékét, s most civilként békében élnek s békére vágynak…
… Kiszolgáltatottak voltak, akár a gyerekek. Az a másik háború és azok a szörnyű évek gyógyíthatatlan sebet ütöttek lelkükön. Hat évig csipkerózsika-álomba merültek, békéről álmodoztak boldogan, és az iszonyú ébredéskor be kellett látniuk, hogy végül is csak tengerészgyalogosok, akik ismét a régi parancsoknak engedelmeskednek. Tengerészgyalogosok voltak. Nem számított, hogy már öregek. Banktisztviselők, ügynökök és ügyvédek. Nem számított, hogy éppen most milyen kimondhatatlanul fáradtak. Éppen úgy nem lehetett nem megtenniük ezt a harminchat mérföldet, mint ahogy gyönyörűséges tündérekké sem változhattak egy szempillantás alatt. Culver félt, hogy majd nem tudja végigcsinálni, és már azt is látta, hogy Mannix épp úgy fél, mint ő…
William Styron (1925-2006) amerikai író már első regényével (Feküdj le sötétben, 1951.) azonnal sikert aratott. Ezt követően sokáig nem írt semmit, mert a koreai háború alatt besorozták a hadseregbe. Sajnos, hamarosan szemsérülés érte, ezért leszerelték, élményeit azonban megörökítette A nagy menetelés (1953.) című írásában. A történet egy karolinai tengerészgyalogsági kiképzőtáborban játszódik, ahová a harmincas éveikben járó tartalékosokat váratlanul behívják. A dolgozó, többségében családos férfiak ismét szembesülnek a katonai gépezet visszásságaival: embertelenség, hatalmaskodás, esztelenség… A kisregény sokkoló képpel indít: egy eltévedt aknagránát – emberi mulasztás (rossz irányzék) okozta véletlen baleset – nyolc fiatal katonát tép széjjel…! A háborús pusztításokon megedződött férfiak megdöbbennek a történteken, a látványon, de a „Vén Kőszívűnek” becézett ezredes nem halasztja el az általa tervezett hadgyakorlatot: 36 mérföld erőltetett menetben. Mert nem engedi, hogy a tengerészgyalogosai eltunyuljanak: „tengerészgyalogosként kell majd viselkedniük. Helyt kell állniuk.” A gyakorlatozástól elszokott civilek számára ez embert próbáló feladat: az éjjeli hidegben a néhol elvadult, mocsaras terep, nappal pedig az elviselhetetlen hőség fokozza még fáradtságukat… Az elbeszélés főszereplője az erős, jól megtermett Mannix százados – kissé különös ember: „harapós humora volt… keserűségében néha meggondolatlanul nagypofájú…”, de végtelenül korrekt, igazságos és kitartó – igazi katona. Feleséget és két gyermeket hagyott otthon öt hónapja, fájdalmasan hiányoznak neki szerettei. Látja előre, hogy az előttük álló céltalan megpróbáltatásra nincsenek felkészülve sem fizikailag, sem mentálisan – az ő emberei sem. Annak idején hősies helytállásával (teli is van a teste sebhelyekkel) majdnem ott veszett a japán háborúban, most tehetetlenségében feszült, dühös. Dühében eltökéli, hogy a százada „meg fogja csinálni”, ha kell, „maga vonszolja végig őket”… Barátjával, Culver hadnaggyal együtt maga is végig „megy”a nehéz, testileg-lelkileg kimerítő úton: a bakancsa talpába beékelődött szögtől véresre sebzett, feldagadt lábbal, sántikálva, a végén lábujjhegyen lépkedve, félájultan a fájdalomtól. A felettesének ellentmondó, lázadó Mannix embereit is „végig hajtja”, gyakran üvöltve noszogatja őket járásra, és bár végsőkig kimerültek, nem engedi felülni őket a teherautóra. Dühében őket is kínozza, akárcsak magát, de dacból, büszkeségből, kitartásból „megcsinálják”… Szívükben hazagondolnak szeretett otthonukra, de a robbanásban meghalt fiatalok, a „kölykök”, „a megcsonkított testek képe” sem tud kitörlődni agyukból: „… ahogy ott hevernek szanaszét a gazban… a lehunyt szemű, derékba tört ifjúság, a vér, a szikrázó dél.”
Ez a 105 oldalnyi írás egyetlen kiáltás az életért, a békéért, az emberségért. Sajnos, ma is aktuális a háborúk és az agresszió világában. Szeretettel ajánlom ezt az érzékeny, mély humánummal átszőtt történetet és az író más munkáit is.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2018. május 03.