André Gide: A pénzhamisítók

Jelzet: G 45

André Gide (1869-1951) a francia irodalom jelentős alakja, akit a modern irodalom megteremtői között is méltán lehet emlegetni. Írásai és személye is gyakran került botrányok kereszttüzébe, amit elsősorban konvenciókkal szembemenő nézetei és életmódja váltott ki a közvéleményből. Kettős megítélését mi sem jelzi jobban, mint hogy 1947-ben irodalmi Nobel-díjban részesült, ugyanakkor néhány évvel később, halála után, a Vatikán indexre tette műveit.
 
Egyetlen regénye egyben főműve is. A pénzhamisítók formabontó megoldásai ma, amikor már a posztmodernen is túl vagyunk, nem hatnak újdonságként, ám 1925-ös megjelenése idején igencsak szokatlannak tűnhetett a folyamatosan változó elbeszélői nézőpont, a szándékosan el nem varrt történetszálak és a sokszor csak utalásokból kibontakozó cselekmény.
Gide tudatosan kísérletezett a regénnyel, és a regény megírásának folyamatát tette A pénzhamisítók tárgyává. Vagyis a regény megírásáról írt regényt. De mindezt olyan izgalmasan tette, hogy könyve ma is fordulatokban gazdag, figyelmet igénylő és érdemlő műként szerezhet meglepő olvasmányélményt!
 
A regényben több fő karakterrel találkozunk, legfontosabb azonban Edouárd bácsi, az író, aki éppen új regényén dolgozik, melynek A pénzhamisítók címet adja. Naplójába jegyzi fel elmélkedéseit, készülő regényének részleteit, kételyeit és életének eseményeit. Ebbe a naplóba több ízben beleolvashatunk mi is, megismerve Edouárd nézőpontját, gondolatait, érzéseit. Gide regényének van ugyanakkor egy klasszikus elbeszélője is, aki külső szemlélőként mutatja be nekünk az eseményeket. Van továbbá egy sereg lázongó, útkereső fiatal, elsősorban Olivier és Bernard, akik szintén irodalmi pályával kacérkodnak, és olykor az ő fejükbe belelátva ismerhetjük meg a cselekmény további részleteit.
 
Gide sok szereplőt mozgat, több generációt felvonultat, ami érdekes korrajzot nyújt a korabeli szellemi áramlatokról és az álságos értelmiségi attitűdről. Mindvégig izgalmasan, gördülékenyen mesél, de ami a legfőbb: tudja, hogy az ember jelleme folyamatosan változik, alakul a vele történtek hatására, és éppen ez az, ami a regényírót is akarva-akaratlanul irányítja. Érdeklődése, véleménye, gondolatai az ismereteinek bővülésével együtt változnak, és Gide többek között talán épp ezt a változékonyságot szerette volna megörökíteni. Ennek megfelelően bizonyos karaktereket jobban, másokat kevésbé ismerünk meg, attól függően, hogy az elbeszélőt (és Edouárd-t) mi foglalkoztatja leginkább. Ezek alapján természetes, hogy vannak befejezetlen történetszálak, melyek érdektelenségbe fulladnak, de annak, aki figyelmesen olvassa a könyvet és Edouárd bácsi regényelméleti fejtegetéseit, nem lesz meglepő a befejezetlenség érzése.
 
Egy további réteget adva a műnek, Gide később A pénzhamisítók naplóját is megjelentette, melyben saját naplójának részleteiből ismerhetjük meg a regény születésének folyamatát. És hogy tulajdonképpen kik azok a pénzhamisítók? A regényből – mintegy mellékesen – ez is kiderül.

Ajánlja: Varga Dorottya