
Nincs okunk, hogy vitassuk Carol Woolton megállapítását, aki az ékszerek történetét egy idősnek gondolja az emberiséggel: a régészeti feltárások bizonyító erővel állítják elénk a több tízezer évvel ezelőtt élt embereket, akik – hozzánk hasonlóan – nagy gondot fordítottak arra, hogy magukat különféle ékszerekkel cicomázzák fel. A szerző egyike Britannia elismert szerzőinek, aki kutatása homlokterébe az ékszereket, azok jelenkori szerepét és társadalmi funkcióját, valamint az ékszerek történetét állította. Az ékszertörténetről szóló podcast sorozatának népszerűsége ösztönözte arra, hogy kutatásait folytatva és elmélyítve mindezt könyv formájában is publikálja. Így született meg a jelen kötet, amely – ahogy a címe is sugallja – egy korokon és kultúrákon átívelő ékszertörténeti elbeszélésként helyezi új megvilágításba az ékszereket. A szerző – a bevezető oldalakat követően – hét tematikus blokkot követve meséli el a leghíresebb ékszerek olykor lélegzetelállító történetét, illetve az ékszerek fejlődésének, kulturális, vallási és gazdasági beágyazottságának alakulását. Az első részben a karikákról, az egyszerű függőkről olvashatunk, mely során a sumér és egyiptomi kultúrán át eljutunk a jelenig. A következőkben a gyűrűkről, gyöngyökről, amulettekről, brossokról, kézelőkről és karperecekről, illetve fejdíszekről tudhatunk meg többet. Az mindenesetre közös jellemzőként írható le, hogy az egyes ékszerek – áruktól függetlenül – az egyén egyedítését szolgálták; legyen szó egy jegygyűrűről, amely a házasságot, az éppen aktuális társadalmi és szociális státuszt fejezi ki, egy vallási szimbólumról vagy családi ereklyéről. A szerző kiemeli, hogy a digitális világban az embereknek egyre kevesebb konkrét fogódzója marad, ezek egyike az ékszer, s talán ezért is tudtak a drágaköves díszek, az arany- és ezüstékszerek olyan sikeres maradni. A kötet az ékszerek művelődéstörténete iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható. / Forrás:
www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk