„Az ország egyik legkitűnőbb plasztikai alkotása lesz…”: Tóth István szombathelyi szobrai

1934. december 12-én, 90 évvel ezelőtt hunyt el Tóth István szobrászművész, kormányfőtanácsos, a Magyar Képzőművészek Egyesületének egykori elnöke. A művész Tóth Sándor és Tóth Anna első gyermekeként született 1861. november 9-én Szombathelyen. A család a Rumi utca (ma Mátyás király utca) 6. szám alatt élt, a lakóházat 1947. szeptember 8-án emléktáblával jelölték meg. Tóth István rajztehetsége a felsőlövői reálgimnáziumban 1872-1877. között folytatott tanulmányai során már megmutatkozott.  Édesapja asztalosműhelyében készítette első szoborfaragásait a városháza megbízására, majd tizennyolc éves korában faragta fából első saját tervezésű alkotásait. „[…] a fiatal Tóth Istvánban különösen a pompás művű szombathelyi dóm, a finom gipszszobrok és freskók látása keltette föl a művészi érzéseket.” (Vasvármegye, 1903. november 8.). 1882-től szobrászati tanulmányokat folytatott a bécsi képzőművészeti akadémián. Hazatérése után, 1891-től feleségével, Buttinger Máriával Budapesten béreltek lakást a Duna-part budai oldalán lévő Várbazár bérházban. Szülővárosába nem költözött vissza, ugyanakkor sűrűn járt szülei sírjához és végakaratának megfelelően a Szent Kvirin Szalézi Plébánia altemplomában, Nepomuki Szent János gipszszobra szomszédságába helyezték örök nyugalomra.

Több száz szobor, dombormű, oltár, síremlék, kisplasztika, plakett és szoborterv fűződik a nevéhez. Szülővárosában is számos alkotása található. A Szombathelyi Püspöki Palotában (Szily János Látogatóközpontban) őrzik a következő szobrokat: Madonna bronz álló szobor, Szent László bronz lovasszobor, Gróf Széchényi Miklós püspök bronz mellszobor, Irgalmas szamaritánus bronz szoborcsoport, Tóbiás búcsúja gipsz dombormű.

Jelenlegi írásunkban Tóth István három köztéri alkotásának (Horváth Boldizsár-szobor, Szily János-szobor, Gothard Jenő mellszobor), a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban lévő Szent Márton hermájának, továbbá a városháza épületében álló Éhen Gyula mellszobornak a történetét mutatjuk be.
 
Horváth Boldizsár-szobor (Múzeum park)
„Az az érczszobor örök időkön át hirdetni fogja az utódoknak, hogy a kegyeletet, a hálát melylyel kiváló fia emlékének tartozott, mint rótta le a város. Az az érczszobor néma nyelven szóló tanuja lészen annak, hogy a munka áld, a munka éltet s nincs rozsda, mely a munkában szerzett érdemrendek csillogó zománczát elhomályosítsa.” (Vasvármegye, 1901. október 11.)

1898. október 28-án elhunyt Szombathely város híres szülötte, Horváth Boldizsár jogász, igazságügy-miniszter. A politikusnak méltóképpen szeretett volna emléket állítani szülővárosa, így Éhen Gyula elnöklésével megalakult a Horváth Boldizsár-szoborbizottság, amely 1898. november 27-én megtartotta első ülését. A gyűlés tárgyát a felállítandó bronzszobor költségeinek előteremtése adta: összesen tizenkétezer koronát kellett összegyűjteni. Az első adományok Egerváry Miklós jószágigazgatótól és Weisz Vilmos kereskedőtől érkeztek. A bizottság elnöke 1900. június 19-én kelt levélben kéri fel Tóth Istvánt a köztéri alkotás elkészítésére. A szobrász „örömmel vette szülővárosának megbízatását, s művészetének egész teremtő erejével fogott szép feladatának megoldásához.” Hamarosan be is mutatta tervét a bizottságnak, akik szerint „az alakban van szellem és élet”. A mintegy másfélszeres életnagyságú mű úgy ábrázolja a minisztert, mintha éppen szónoklatra készülne: jobb kezét a mellén nyugtatva, arcán komolysággal. A bronzszobor a fővárosi Schlick-gyárban készült, talapzatát Hudetz József szombathelyi kőfaragó-mester készítette.

 

Horváth Boldizsár-szobor, 1900. - Horváth Boldizsár-szobor, 1904. Kiad.: Szombathely, MG Bt., 2005. (reprint)

 
„A szobor maga egy újabb jeles alkotása Tóth István kitűnő szobrásznak. A szobor puritán egyszerűségű talapzaton álló helyzetben ábrázolja Horváth Boldizsárt. A szobor 2.5, a talapzat 2.8 méter magas. A talapzatot csupán két domborművű Justiczia fő díszíti. Az előrészen csak ennyi van fölírva: Horváth Boldizsár 1822-1898. Az egész olyan, mint Horváth Boldizsár maga volt: nemesen egyszerű, nyugodt, minden czifraság nélkül való.” (Vasvármegye, 1901. október 13.)

A szoborátadó ünnepséget 1901. október 12-én tartották. Az esemény díszgyűléssel vette kezdetét a vármegyeházán, amelyen részt vett Horváth Boldizsár családja, a város és a vármegye elöljárói, valamint képviseltette magát a Kisfaludy Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia is. Az ünnepségen méltatták a néhai miniszter érdemeit. A gyűlés végén a közel ötszáz fős közönség a Deák térre vonulva csatlakozott a szobor átvételére váró ezer fős tömeghez. A szombathelyi dalárda a meghívott dalosegyesületekkel együtt előadta a Himnuszt, majd Czifrák János elszavalta Tóth Dezső ünnepi ódáját. A díszbeszédeket követően átadták és megkoszorúzták a szobrot. Az ünnepély vendégeit díszebéd várta a Sabaria étteremben, majd este 8 órától hangversenyen vehettek részt a városi kaszinóban.

1998-ban helyreállították a szobor márványtalapzatát és újrafestették a betűket. Az alkotás teljes körű restaurálására 2006-ban nyílt lehetőség. A Magyar Jogász Egylet Vas megyei szervezete megbízásából Hesztera Aladár restaurátorművész, műemlékvédő szakmérnök végezte el a helyreállítási munkát. A közadakozásból megújult szobrot 2006. április 30-án avatták fel.
 

 

Múzeum a Horváth Boldizsár-szoborral, 1920. - Horváth Boldizsár szobra, 1964. Képzőművészeti Alapítvány

 
Éhen Gyula mellszobor (Városháza)
1932. január 2-án hunyt el Éhen Gyula „dicső emlékű” polgármester, aki nyugat-európai szintű várossá emelte Szombathelyt. Tóth István jó kapcsolatot ápolt a városvezetővel: a művész az ő felkérésére készítette el Horváth Boldizsár szobrát, a Szily-szobor létesítésében is szerepet vállalt, ugyanakkor a szakmai kapcsolaton túl baráti viszonyban is álltak egymással. A szobrászművész 1904-ben megformálta a polgármester gipsz mellszobrát. Az alkotást 1999-ben bronzba öntötték és a szombathelyi városháza első emeletén, a polgármester hivatala előtt helyezték el.

Fábián László - Ács Pál: Tóth István, 1861-1934. A szép aktualitása. Szombathely, 2002. 52. o.

 
Az 1935-ben Szombathelyen állított Éhen Gyula köztéri szobor megalkotásával kapcsolatban is felmerült Tóth István neve, de végül Rumi Rajki István kapta a megbízást. A szobor történetéről szóló írás megtalálható a Vasi Digitális Könyvtár online lexikonában, a „Kőbe zárt történetek” menüpont alatt:
Éhen Gyula puritánsága és zsenialitása márványba öntve
 
Szily János-szobor (Mindszenty József tér)
„Tóth István nem is az a szobrász, akit munkája közben akár az üzleti szempontok, akár banális külső hatások befolyásolnak s kezét korlátok közé szorítják. Lelkesedéssel, szeretettel merült bele Szily János szobrának eszméjébe s szoborműve dokumentálni fogja e lelkes szeretetét.” (Vasvármegye, 1908. július 2.)

1901-ben Éhen Gyula polgármester elnöklésével szoborbizottságot alakítottak Szombathelyen, amely céljául tűzte ki, hogy „a szobor legkésőbb két év leforgása alatt a székesegyház előtti téren felállítva fennen hirdesse Szombathely első püspökének örökké dicső emlékét és nagyságát.” (Szombathelyi Újság, 1901. november 3.). Tóth István – aki abban az időben Horváth Boldizsár szobrán dolgozott – bemutatott egy tervet a bizottságnak. A Vasvármegye című napilap 1901. október 2-i számában így írnak a tervezett alkotásról:

„Már maga a minta jelesül kombinált méreteinél fogva egy impozáns emlékmű benyomását kelti. Az ülő érczszobor 2.2 m. magasra van tervezve és megfelelő széles 2.7 m. nagy márványtalapzaton nyugszik, hogy a nagy épületek között el ne legyen nyomva. Egész magassága 4.7 m. lesz. […] Az egész alak, daczára ülő voltának meglepően könnyed, természetes, fesztelen és arra enged következtetni, hogy ez a nagy tudományú tetterős és rendkívüli tehetségű férfiú életében is így ülhetett termében, amikor nagy eszméi megvalósításán gondolkozott, vagy papjait fogadta. Az alak tartásában bizonyos kellem nyilvánul és bátran azt mondhatjuk, hogy ez az ülő szobor egy igazán előkelő eleganciájú főpapot méltósággal és művészi lendülettel ábrázol.”

 

Templom-tér a Szily János-szoborral, 1914. - Szily János szobra, 1942.

A szoborbizottság országos gyűjtést rendezett, hogy a műalkotás elkészítéséhez szükséges összeget előteremtse. Az alkotás nem készült el a bizottság megalakulásakor tervezett két éven belül, 1906-ban még csak valamivel több, mint 1700 korona gyűlt össze. Egerváry Miklós bizottsági tag tűzte újra napirendre a szobor ügyét. 1907-ben megbízták Tóth Istvánt a szobor megalkotásával, a májusi és júniusi ülésen pedig 18 ezer koronában meghatározták az előállítási költséget. 1908-ban kapott új lendületet készítése: a Vasvármegye című lap újságírója Tóth István műtermében láthatta a készülő alkotást. A június 2-i lapszámban így méltatta:

„[…] a szobor mintája kész s annak teljes befejezéséhez már csak egy heti munka kell; egy hét múltán a minta az öntödébe, illetve a kőfaragóhoz kerülhet. […] Stilizált faragású, antikhatású karszékben ül a püspök; feje födetlen, a főegyházi talár nyugalmas redőkbe omlik alá testén. Egyik karja a szék karján nyugszik, másik kezében könyv pihen, végtelen finomsággal megmintázott arcéle mosolyogva, nyugalmasan tekint maga elé. A nyugalom, a vonalak harmonikus finomsága s lendületes koncepció karrakterizálják az egész alkotást. Monumentális és bájos egyszerre, akár a görög klasszikus kor valamelyik alkotása.”

A szoborállítás költségvetésével kapcsolatban azonban gondok adódtak: 1908 augusztusában a szoborbizottságnál mindössze 9000 korona gyűlt össze. A hiányzó összeg beszerzésére ismét gyűjtést hirdettek. A szoborbizottság elnöke, Éhen Gyula a város képviselő-testületétől kért segítséget a fennmaradt összeg pótlására. A testület pénzügyi gondokra hivatkozva elutasította a kérést, viszont felajánlotta, hogy több évi törlesztésben kifizeti a szobrász díjazását. A szoborbizottság ezt visszautasította, ugyanis a művésznek egy összegben kellett a pénz. Ezt követően az ügy előbb a vármegye választmánya elé került, majd városi pénzintézeteknél próbálták megigényelni a hiányzó összeget, de a kezdeményezés sikertelenül zárult. Végül 1909. február 12-én a szombathelyi képviselő-testület elfogadta a bizottság 9000 korona segélyre vonatkozó igényét.

A bronzszobor elhelyezésével kapcsolatban több elképzelés is született. A székesegyház előtt való felállítását István Vilmos megyéspüspök nem támogatta, helyette javasolta, hogy az alkotás a székesegyházzal szemben, a kanonoki épület előtt, a Templom téren helyezkedjen el úgy, hogy a szobor szembe nézzen Szily János alkotásaival: a székesegyházzal, a Papi Szemináriummal és a Püspöki Palotával.

A köztéri alkotás alapkőletételére 1909. szeptember 5-én került sor. A szoborbizottság jegyzőkönyvének egyik példányát Egerváry Miklós szoborfeliratával együtt egy viaszos vászonnal letakart üvegbe, ezt egy vörös rézszelencébe zárták, majd elhelyezték az alapkőben.
 

 

 

Szily János püspök szobra az Alkotmány utcában, 1974. Fotó: Tóth I. - Szily János szobra a Püspöki Palota előtt. Budapest, Képzőművészeti Kiadó, 1992.

 
1909. szeptember 5-én délelőtt 10 órakor díszgyűléssel vette kezdetét a szoborátadó-ünnepség a vármegyeházán. Az eseményen részt vett a székeskáptalan és a szeminárium elöljárósága, az egyházmegye papsága, a város és a vármegye elöljárói, társadalmi szervezetek, egyesületek, valamint a remekmű megalkotója, Tóth István is. Az ünnepségen méltatták a néhai megyéspüspököt és ismertették a szoborállítás történetét. A gyűlés végén a díszes közönség hosszú sorban vonult a székesegyházba, ahol István Vilmos megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét. 11 órakor kezdődött az átadóünnepség, amelyre már körülbelül öt-hat ezer főnyi tömeg gyűlt össze a Templom téren. A szombathelyi Dalosegyesület és a honvédzenekar előadta a Szózatot, majd Tóth József kanonok mondott ünnepi beszédet. A köszöntő végén leleplezték a szobrot, majd Éhen Gyula, a szoborbizottság elnöke adta elő az alkalomra írt ódáját és átadta az alkotást Brenner Tóbiás polgármesternek. A koszorúk elhelyezése következett, majd a dalosegylet által előadott Himnusz, végül a honvédzenekar Rákóczi-indulójával ért véget az impozáns ünnepség hivatalos része. Délben az egyházmegye főpásztora közel száz fő részére adott fényes ebédet a Püspöki Palotában, melyen Tóth István is részt vett.
A szobor talapzatát angolkerttel és vasráccsal vették körbe, ezzel méltó díszévé vált a Templom térnek.
 
Szent Márton herma (Sarlós Boldogasszony Székesegyház)
Mikes János megyéspüspök Szent Márton, a Szombathelyi Egyházmegye védőszentje helyi kultuszának erősítése céljából elhatározta, hogy kísérletet tesz a néhai püspök ereklyéjének megszerzésére, ennek okán 1912. december 22-én levelet írt Tours érsekéhez. Az egyházi méltóság eleget tett a kérésnek és engedélyezte a koponyacsont ereklye Szombathelyre szállítását. A relikviát egy hermában tervezték elhelyezni, amelynek megalkotására Tóth Istvánt kérte fel az ügynek előkészítésére létrehozott bizottság. Az aranyozott bronz herma Szent Márton mellképét ábrázolja püspöki ornátusban. A megyéspüspök 1913 áprilisában megtekintette a készülő mű agyagmintáját. A Szombathelyi Újság, 1913. május 22-én így adott hírt az alkotásról:

„Tóth István szobrász megmintázta a szent Márton oltárán elhelyezendő és az ereklyéket tartalmazó hermát és annak fényképét meg is küldötte. A herma nagyon kifejező alkotás, mely bizonyára egyik ékessége lesz székesegyházunknak és a hírneves szobrásznak dicsőséget fog szerezni.”
 

Szent Márton herma a Székesegyházban, 1995. november

 
A küldöttség 1913. június 8-án vette át a relikviát Tours-ban, amellyel június 13-án érkeztek meg Szombathelyre; a vasútállomás előtt több ezren jelentek meg, hogy köszöntsék a szent ereklyét, majd a delegáció fogatokon hajtott a Széll Kálmán utcán és a Nádasdy utcán át a Szent Márton templomhoz. Az utcában lakók házaikat kivilágították és díszbe öltöztették, így fejezték ki tiszteletüket az egyházmegye védőszentje előtt.

A városba sosem látott tömeg érkezett a június 14-15-i hétvégén: nagyjából 30-40 ezer látogató vett részt a káprázatos ünnepségen és kísérőprogramjain az akkor 30 ezer fős településen. Az utcákat fellobogózták és virágokkal díszítették. Szombat este fél 9-kor a Templom téren és a Széchenyi téren álló épületek összes ablakát kivilágították mécsesekkel és gyertyákkal. Fél 9-től 10 óráig a város minden harangja megszólalt, majd a 83. sz. cs. és kir. gyalogezred zenekara adott térzenét. A székesegyház pazar díszítést kapott: a homlokzat oszlopait fehér lepel borította, melyet zöld koszorúk öveztek spirális alakban. Virágcsokrok és zászlók sokasága kölcsönzött diadalkapu jelleget a főbejáratnak. A bejárat két oldalán az úttestig árbócokat állítottak, hasonló díszítéssel.

A nagyszabású ünnepségre június 15-én, vasárnap került sor. A Szent Márton templomban Tauber Sándor kanonok mondott beszédet, átadta az ereklyét Mikes János megyéspüspöknek, majd fél 10-kor megindult a díszmenet a székesegyházba. Az ünnepi menetben felvonultak városi, vármegyei és állami hatóságok, egyházi méltóságok, a papság, valamint jótékonysági, társadalmi, kulturális, hitbuzgalmi egyesületek és társulatok. A Szombathelyi Egyházmegye püspökének imádsága után Tauber Sándor és Tóth István szobrászművész elhelyezték az ereklyét az átadást és hitelesítést tanúsító okmányokkal együtt az oltár fölé emelt Szent Márton herma üregében, majd szentbeszédet mondott Várady L. Árpád győri megyéspüspök. A szentmise végén a tömeg a Horváth Boldizsár téren álló Szentháromság-szoborhoz vonult, ahol Horváth István püspök tartott tábori misét, a szentbeszédet pedig Buttykay Antaltól, budapesti Ferenc-rendi rendfőnöktől hallhatták a résztvevők. A mise alatt egyházi zenéket játszott a 83. sz. cs. és kir. gyalogezred zenekara. Délután fél 3-kor Mikes János megyéspüspök díszebédet adott vidéki vendégei tiszteletére, amelyre meghívást kapott Tóth István is.
 
Gothard Jenő mellszobor (Eötvös Loránd Tudományegyetem Gothard Asztrofizikai Obszervatórium)
Tóth István 1919-ben készítette el Gothard Jenő herényi születésű tudós, csillagász mellszobrát gipszből. Az alkotás évekig a szombathelyi Kultúrpalota természetrajzi tárában volt elhelyezve. 1934-ben csengeri Háczky Egon, a Múzeum Barátok Egyesületének választmányi tagja közzétett egy írást a Vasvármegye augusztus 12-i számában, amelyben a szobor bronzból való öntését szorgalmazta. A szobor akkor nem készült el, a gipsz alkotást évekig a Herényi Csillagvizsgálóban őrizték.

65 évvel később új lendületet vett a szobor ügye. 1999 februárjában a Rumi Rajki Kör felhívást tett közzé, amelyben támogatókat vártak Gothard Jenő bronz mellszobrának elkészítéséhez. Az alkotást augusztus 8-án, a napfogyatkozás egyik jeles eseményeként avatták fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumának kertjében nagy érdeklődés mellett, mintegy háromszáz fő jelenlétében. Az eseményen egy másik alkotással is gazdagodott az obszervatórium: leleplezték Elizabeth Ledersberger-Lehoczky Atrelios című művét, amely az évezred utolsó napfogyatkozását szimbolizálja. A rendezvényen dr. Klinghammer István, az ELTE rektorhelyettese, dr. Prugberger Emil alpolgármester és Balogh Péter, a műpártoló kör elnöke mondott beszédet, továbbá a Vasi Népdalstúdió adott színvonalas műsort.

 

Gothard Jenő szobra az Asztrofizikai Obszervatórium kertjében, 2008. Fotó: Horváth József

Összeállította:
Kisfalvi-Molnár Andrea