Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2021. 1. szám


 


A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a rendszerváltás egyik meghatározó politikai szervezete volt. 1990-ben az első szabad választáson a legtöbb szavazatot szerezve négy évig a kormánykoalíció vezető pártjaként két miniszterelnököt adott az országnak. Az egykori rendszerváltó párt történetének főbb eseményeit bemutató sorozat folytatódik az Életünk januári számában. A Székesfehérvárról származó Kelemen András néhai népjóléti államtitkár számol be a kinevezését követő legfontosabb feladatáról: feje tetejéről a talpára állítani az egészségügyet.

Bányai Balázs Kastély-mese – A kápolnásnyéki Halász-kastély története című monográfiáját Péntek Imre ajánlja a téma iránt érdeklődők figyelmébe. A Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány segítségével felújított épületegyüttes ma már komolyzenei és képzőművészeti eseményeknek ad otthont, a parkban pedig neves képzőművészek alkotásait helyezték el. A lapszámot a Kastély-mese című kötetből vett képekkel illusztrálták.

Az Életünk folyóirat gyakran közöl irodalmi, irodalomtörténeti írásokat Békássy Ferenc költő emlékét ápolva. Fábián László verseit és prózai írását is e rövid, ám mégis gazdag életút ihlette.
Horváth Júlia Borbála Dunai história című regényét 2017-ben egy pozsonyi irodalmi ösztöndíjnak köszönhetően kezdte el írni. A műfajában leginkább szociográfiaként meghatározható kötetről így ír:

Az eredeti terv a Dunáról szóló könnyed, rajongó történet lett volna: a csodálatos tájról, hajóskapitányok, uszályok, halak és vadak kalandozásairól. A Pozsonyban töltött három hónap, az ott-élés viszont olyan történelmi fájdalmakkal szembesített, amelyek szívósan kikövetelték, ami jár, és beleírták magukat a regénybe.


A versek segítenek élni és természetesen most sem hiányozhatnak a lapszámból. Fábián László említett költeményei mellett Kovács István, Hegyi Botos Attila alkotásai kerültek közlésre.

 Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta

A folyóirat megjelenését támogatta: 

2021. június 21.