Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2022. 5. szám


 

Az Életünk folyóirat illusztrációit jellemzően egy jelentős, ám kevésbé ismert művész alkotásai adják, ezen felül jellemzően Fábián László az említett alkotóval vagy beszélget, vagy recenzió, illetve esszé formájában viszi közelebb az alkotót a közönséghez. Ezúttal Nemes Ferenc képzőművész életművébe nyerhetünk betekintést. Az eredeti végzettségét tekintve faipari mérnök egyszerre mondható festőművésznek és szobrásznak, képeit nézve felismerhető az anyag struktúráját, felépítését ismerő mérnök egyedi látásmódja. Pilinszky János Vas megyei kötődése tekintetében két település nevét fontos megjegyeznünk. Az egyik – Törőcsik Marihoz fűződő barátsága révén – Velem, a másik Sárvár városa. Utóbbi leginkább a filmszínészi tevékenysége okán. Ugyanakkor az 1979-es látogatása ugyanitt már kevésbé ismert. Ezért is ajánlom nagy szeretettel az olvasó figyelmébe Sárközi Balázs dolgozatát, mely amellett, hogy leírja – hivatkozva a már publikált irodalomra – a látogatás körülményeit, az ott elszavalt verseket is körültekintően elemzi. A tanulmány végén elhelyezett jegyzetek pedig többek között a téma alapos feldolgozását segítik. Ferdinándy György József Attila-díjas íróról már sokszor esett szó e folyóirat lapjain, ám nem emlékszem, hogy közvetlenül tőle jelent volna meg próza: röpke két oldalon a barátságról és a magyar humorról.

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta

A folyóirat megjelenését támogatta: 

2022. november 22.