
Ez a testes monográfia A gyermek pszichológiai fejlődése című munka ötödik, frissített kiadása, amelybe nemcsak a fejlődéslélektan újabb eredményeit építette be a szerző, de új szempontokat is bevezetett, például az egyéni életutak társadalmi-kulturális kontextusának figyelembevételét. Könyvének másik újdonsága, hogy miközben alkalmazza a lélektam kategóriáit és normáit, aközben említi a vitatott, véglegesen nem tisztázott kérdéseket, hipotéziseket is. Egyenesen igyekszik a figyelmet a problémás kérdésekre irányítani, ezért a korábbi kiadásoknál nagyobb hangsúlyt helyezett a tudományterület történeti és elméleti kérdéseire. Ezért az első részben (Elmélet és történet) áttekintést ad a fejlődéslélektan Darwin evolúciós elméletétől számítható históriájáról, illetve mai helyzetéről. E részben szól még a kutatási módszertanokról és eljárásokról, illetve e tudományterület gyakorlati – nevelési, gyógyászati és gyermekvédelmi – hasznosításáról. Ezután két, életkorok szerinti fejezetben (Gyermekkor; Felnőttkor) tekinti át a szülők gyermekvállalásától a különböző életszakaszok pszichológiai sajátosságait. Vajda Zsuzsanna a gyermekkor négy szakaszát különíti el: kisdedkor (1-3 év), mágikus gyermekkor (3-6 év), iskoláskor (6-10 év) és serdülőkor (11-21 év). Valamennyi fejezetben részletezőn leírja a testi, az érzelmi és az értelmi fejlődés jellemzőit, miközben olyan kérdéseket is érint, mint az emlékezet sajátosságai, a kétnyelvűség jelensége, a nemi identitás kialakulása, a digitális világhoz való alkalmazkodás, a serdülők társas viselkedése. A felnőttkor tárgyalásánál a hagyományos kategóriák és életkori sajátosságok – mint a személyiség állandósága – ismertetése mellett kitér a felnőttség újabb, 21. századi vonásaira, társadalmi körülményeire. A Függelékbe kerültek olyan gyakran előforduló problémák tudnivalói, mint az élet nehézségeivel való megküzdés lélektana, a lelki ellenálló képesség, az életkörülmények kumulatív hatása, illetve a fejlődési zavarok vizsgálatának kérdésköre. A bibliográfiával és mutatókkal kiegészített nagymonográfia a pszichológiai gyűjteményekben az alapművek közé sorolandó. / Forrás:
www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk