Egyházasszecsőd, Mindenszentek-plébániatemplom

          Ma: Magyarszecsőd, Kisboldogasszony-plébániatemplom

 

 

Az egyházi épület a Rába északi partján fekvő Szecsőd (más néven Lápsa) birtok plébániatemploma volt. Ez a kiterjedt földterület a Sárvárról Körmendre vezető régi országút és a középkorban még használt, római eredetű Borostyánkő út találkozásánál feküdt. A birtokot 1205-ben a Szecsődiek őse Chernuk (Csernuk) fia István kapta királyi adományként. Az adományozást követően nemsokára sor került a Mindenszentek tiszteletére szentelt templom megalapítására. Ennek hagyományos dátuma 1234. Noha a leszármazottak 1283-ban megosztoztak a birtokon, a templom – amelyet ekkor említenek első ízben – kegyurasága közös maradt. Később, az 1356-os osztozkodáskor sem változtattak ezen. Így a Szecsődi család kegyurasága egészen 1893-ig megmaradt. Az épület a szokásoknak megfelelően egyben családi temetkezőhelyként szolgált. A települést már 1339-ben Egyházasszecsődnek nevezték. 1373-ban plébánosa Mihály volt.

A falu központjában álló templomot árokkal és fakerítéssel (?) körülhatárolt temető övezte. A téglából épült, egyhajós, keletre tájolt, román stílusú, zsindelyfedésű épületet a 13. század első felében vagy annak közepén emelték. A négyzet alaprajzú hajóhoz félköríves szentély csatlakozott. A külső homlokzatokat csúcsíves, vakárkádokban végződő falsávok díszítették. A keleti oromfalon ívsoros párkányt és három kidomborodó keresztet raktak az építők. Ez utóbbiak a kálvária keresztjeire emlékeztettek. Nyeregtetős falkiugrás alatti déli kapuja hurkos keretelésű és bélletes volt. Ennek egyik oszlopfejezete sárkányos, a másik két (ma ismert) növénydíszes, illetve bimbós. A kapu faragványait készen szállították ide, valószínűleg abból műhelyből, amely a jáki építkezés számára is dolgozott. A déli falon lévő négy keskeny ablak által megvilágított templomhajó végében boltozott, három ívnyílású kegyúri karzat állt. Ennek építménye (valószínűleg) egy a nyugati falra ültetett belső tornyot tartott, amelyben a harang függött. Maga a hajó sík famennyezetű volt, keleti végén, a két oldalfalban egy-egy nagyméretű csúcsíves falfülke kereszthajó képzetét keltette. Ezek közül a déliben még egy kis kőkeretes körablak is nyílt. E falfülkék előtt, a csúcsíves, kétlépcsős, kváderfestésű (?) diadalív két oldalán egy-egy mellékoltár kapott helyet. A párkánnyal díszített, kétablakos szentélyt félkupola boltozat fedte, benne állt a főoltár. Északi falába eredetileg szentségház (pasztofórium) mélyedt. A templom belseje ki volt festve, ez azonban nem maradt meg. Hasonló sorsra jutott a templom egykori felszerelése is, amelyre csak egy előkerült gótikus könyvsarokveret emlékeztet.

1651 és 1720 között az épület az evangélikusoké volt, akik elsősorban belső átalakításokat végeztek. A torony és a régi karzat lebontása után új fa karzatot építettek és a belső teret festett bibliai idézetekkel, virágmintával díszítették. Miután a templom visszakerült a katolikusokhoz, folytatódtak a munkálatok, melynek legjelentősebbje az 1750 körüli kripta-, az 1815-ös sekrestye-, valamint az 1873-as torony- és karzatépítés volt. Oltárát barokk stílusban készítették.

A templom ezek ellenére megőrizte középkori alaprajzi elrendezését. Régészeti-műemléki kutatása és helyreállítása 1969-1972 között történt.

 

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika