Megmaradt Alice-nek
Jelzet: DVD 4410
Nem szenvedek, hanem küzdök. Küzdök, hogy részese legyek dolgoknak, hogy kapcsolatban maradjak azzal, aki valaha voltam. Élj a pillanatnak, ezt mondogatom magamnak. Ez minden, amit tehetek. A pillanatnak élek. - Alice Howland
Minden ember egyedi, megismételhetetlen, páratlan csoda, de tulajdonképpen miből is áll a lényünk? Mitől egyedi és megismételhetetlen az ember? Mi tesz bennünket azzá, akik vagyunk?
Alice (Julianne Moore) a szakmájában kiemelten tehetséges nyelvészprofesszor, három gyermek édesanyja, boldog házasságban élő feleség, akinek mindig újabb és újabb célok lebegnek a szeme előtt, és mindemellett igyekszik egyenesben tartani a saját és a szerettei életét is. Talpraesett, frappáns, eredeti gondolatokra képes elméje legalább annyira a lénye része, mint vörös haja, vagy sportos testalkata. Ám zseniális intellektusa, amire élete ötven évében bizton támaszkodott, elkezdi szép lassan cserbenhagyni őt.
A korai Alzheimer-kór diagnózisa nem csupán az ő életén, érzelmein és személyiségén változtat, hanem a családtagjaiban is mély nyomokat hagy. Férje, John (Alec Baldwin) mindenben támogatja és segíti őt, miközben érzelmileg nagyon megterhelő számára, hogy szeretett felesége minden nappal egyre haloványabb árnyékává válik önmagának.
Tiszta pillanatai egyikében, utolsó előadását megtartva, Alice beszédet mond a betegségéről, s elmondja, milyen megélni, hogy az emlékei apránként eltünedeznek, s a furcsa viselkedés és a zavaros mondatok másnak láttatják őt, mint aki volt. „Ez már nem én vagyok. Ez a betegség, ami elrabolta a személyiségemet.”
Legyőzhető-e a legyőzhetetlennek látszó? Meddig kell, s meddig tudunk harcolni a leépülés ellen? Hová lesz a személyiség, amikor az emlékek finom szövete felfeslik, s szépen lassan elveszítjük a kapcsolatot a külső és belső világunkkal egyaránt? Hová tűnünk el akkor, amikor már csak mások tudják, kik vagyunk? A rendezők, Richard Glatzer és Wash Westmoreland érzékenyen és empátiával közelítik meg a témát, a mindennapi kihívásokra és az emberi érzelmekre koncentrálnak, bemutatva e rettenetes betegség igazi arcát, ahogyan a kór egyre nagyobb ködbe borít a beteg körül mindent, ellehetetlenítve a leghétköznapibb, legbanálisabb tevékenységek elvégzését is, hogy végül végérvényesen és visszafordíthatatlanul kiszakítsa az őt körülvevő külvilágból, tulajdonképpen a saját életéből.
Julianne Moore alakítása kivételes, megérdemelten nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat (2015). A film másik erőssége a családtagok, különösen Alice férje (Alec Baldwin) és lánya (Kristen Stewart) reakcióinak és érzelmeinek árnyalt bemutatása.
A megmaradt Alice-nek nemcsak az Alzheimer-kórral küzdők és családjuk számára lehet különösen fontos film, hanem mindenki számára, aki meg akarja érteni ezt a pusztító betegséget és az emberekben rejlő erőt.
Ajánlja: Zoványi Ibolya
Nem szenvedek, hanem küzdök. Küzdök, hogy részese legyek dolgoknak, hogy kapcsolatban maradjak azzal, aki valaha voltam. Élj a pillanatnak, ezt mondogatom magamnak. Ez minden, amit tehetek. A pillanatnak élek. - Alice Howland
Minden ember egyedi, megismételhetetlen, páratlan csoda, de tulajdonképpen miből is áll a lényünk? Mitől egyedi és megismételhetetlen az ember? Mi tesz bennünket azzá, akik vagyunk?Alice (Julianne Moore) a szakmájában kiemelten tehetséges nyelvészprofesszor, három gyermek édesanyja, boldog házasságban élő feleség, akinek mindig újabb és újabb célok lebegnek a szeme előtt, és mindemellett igyekszik egyenesben tartani a saját és a szerettei életét is. Talpraesett, frappáns, eredeti gondolatokra képes elméje legalább annyira a lénye része, mint vörös haja, vagy sportos testalkata. Ám zseniális intellektusa, amire élete ötven évében bizton támaszkodott, elkezdi szép lassan cserbenhagyni őt.
A korai Alzheimer-kór diagnózisa nem csupán az ő életén, érzelmein és személyiségén változtat, hanem a családtagjaiban is mély nyomokat hagy. Férje, John (Alec Baldwin) mindenben támogatja és segíti őt, miközben érzelmileg nagyon megterhelő számára, hogy szeretett felesége minden nappal egyre haloványabb árnyékává válik önmagának.
Tiszta pillanatai egyikében, utolsó előadását megtartva, Alice beszédet mond a betegségéről, s elmondja, milyen megélni, hogy az emlékei apránként eltünedeznek, s a furcsa viselkedés és a zavaros mondatok másnak láttatják őt, mint aki volt. „Ez már nem én vagyok. Ez a betegség, ami elrabolta a személyiségemet.”
Legyőzhető-e a legyőzhetetlennek látszó? Meddig kell, s meddig tudunk harcolni a leépülés ellen? Hová lesz a személyiség, amikor az emlékek finom szövete felfeslik, s szépen lassan elveszítjük a kapcsolatot a külső és belső világunkkal egyaránt? Hová tűnünk el akkor, amikor már csak mások tudják, kik vagyunk? A rendezők, Richard Glatzer és Wash Westmoreland érzékenyen és empátiával közelítik meg a témát, a mindennapi kihívásokra és az emberi érzelmekre koncentrálnak, bemutatva e rettenetes betegség igazi arcát, ahogyan a kór egyre nagyobb ködbe borít a beteg körül mindent, ellehetetlenítve a leghétköznapibb, legbanálisabb tevékenységek elvégzését is, hogy végül végérvényesen és visszafordíthatatlanul kiszakítsa az őt körülvevő külvilágból, tulajdonképpen a saját életéből.
Julianne Moore alakítása kivételes, megérdemelten nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat (2015). A film másik erőssége a családtagok, különösen Alice férje (Alec Baldwin) és lánya (Kristen Stewart) reakcióinak és érzelmeinek árnyalt bemutatása.
A megmaradt Alice-nek nemcsak az Alzheimer-kórral küzdők és családjuk számára lehet különösen fontos film, hanem mindenki számára, aki meg akarja érteni ezt a pusztító betegséget és az emberekben rejlő erőt.
Ajánlja: Zoványi Ibolya
2024. október 17.