Benedek Szabolcs: A fiumei cápa
Jelzet: B 49
Benedek Szabolcs főként történelmi regényeket ír, ezenkívül folyóiratokban is olvashatunk tőle novellákat, tárcákat, kritikákat. Talán a legismertebb tőle a Vérgróf-trilógia, melyben az 1900-as évek elejének budapesti életét pezsdíti fel néhány rejtélyes támadás.
A fiumei cápa című regénye 2017-ben jelent meg és az Osztrák-Magyar Monarchia idejébe repíti vissza az olvasót. A béke és a fejlődés átmeneti időszakát jelképezi a monarchia, amikor sok-sok érdekes esemény történt, de a háttérben már elősejlettek a nagy világégés jelei.
A regény kezdetén Fiumébe utazik egy pesti újság főszerkesztője, Kovách Richárd, hogy utánajárjon az általában hírlapi kacsát jelképző "fiumei cápa" sztorijának. A városba érve hamar rájön, hogy ez hír bizony igaz, sőt ő maga is látja a kifogott cápát, ám nem csak ez az egy példány fenyegeti a várost...
– A fiumei cápát mindig akkor szedik elő, amikor nem tudják mivel megtölteni a lapot. Érti, Imre? Bevált újságírói fogás. Amikor semmi nem történik, akkor megírjuk a fiumei cápát.
A regény több szálon fut: adott a budapesti újságíróé, aki szeretne egy ütős cikksorozatot írni a Fiumét fenyegető cápákról. Egy másik szálon az egyik kávézóban dolgozó olasz férfi, Antonio életét követhetjük nyomon, aki kapcsolatban áll egy lázadozó olasz csoporttal. A harmadik szál Noskó Gáspárról és a vele élő nőkről szól.
A cselekmény igazából csupán néhány napot ölel fel, amelyben annyi szenzáció van, amit Kovách szerkesztő úr nem is remélt... A történet elbeszélő stílusa lassú hangvételű, érdemes lelassulni vele. Benedek Szabolcs komótosan, szépen érzékeltetve ír le egy-egy helyzetet vagy helyet, ma már csemegének számító elfeledett magyar szavakkal, kifejezésekkel színesítve a leírásokat és párbeszédeket.
Ez a város dacol mindennel és mindenkivel, aki be akarná törni. Nem véletlen, hogy soha senki nem tudta teljességgel maga alá hajtani. Csak nevetett egyet a megannyi szánalmas erőlködésen, legyintett, és élte tovább az életét. Úgy, ahogy az neki tetszik. Jöhetnek a velenceiek, a taljánok, a magyarok, elfoglalhatták akár Napóleon seregei, Fiume marad, ami volt, és ami a saját erejéből lenni akar. Olyan, akár a macska: az ember mondhatja, hogy az övé, ám közben az állat éppen csak eltűri jelenlétét, egyébként intézi dolgait saját kénye-kedve szerint.
Izgalmas terület volt Fiume: magyar fennhatóság alatt, a horvát és olasz területek között, és mindenki magának akarta. Ajánlom ezt a regényt azoknak, akik szeretnének olvasni erről a helyszínről és időszakról, szórakoztató formában!
Ajánlja: Waldinger Dóra
2021. április 14.