Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány
Jelzet: D 63
A kisregény meglepően indul: főszereplőnket 13 éves korában szülei visszaviszik vér szerinti családjához…
A városban egykeként, jómódban felnevelt lánynak szembesülnie kell azzal az élethazugsággal, hogy szülőanyja rokonai nevelték fel. 1975 nyarán viszont a szüleinek hitt rokonok elviszik vidékre, egy lepusztult lakásba, ahol rajta kívül öt testvérével kell osztoznia mindenen. Teljesen más világ vár itt rá, ahol fiútestvérei megvetéssel fogadják, szülei távolságtartók vele – nem igazán tudják, hogyan bánjanak lányukkal, akit évek óta most látnak először. A legközelebbi kapcsolatot húgával, Adrianával találja meg, akivel a borítón is látható fejtől-lábtól pózban alszanak, és szinte minden időt együtt töltenek.
Narrátorunknak fel kell dolgoznia azt az árulást, amit nevelőszülei követtek el ellene, a folytonos bizonytalanságtól rémálmai lesznek, nem tud aludni. Nevelőanyja, Adalgisa betegeskedett, amikor ő eljött, folyamatosan gyötrődik emiatt, hogy vajon mi a baja, él-e még egyáltalán? Közben apró életjeleket kap, ajándékokat, amelyekkel próbálja Adalgisa megkönnyíteni az új életét, de a nagy kérdés, hogy miért alakult így az életük?
Főszereplőnk viszonylag hamar alkalmazkodik az új élethelyzethez – elviseli a pisis matracot, amelyet húgával oszt meg, bátyjai agresszív megnyilvánulásait, szülei figyelmének hiányát. Az iskolába visszatérve minden erejével azon van, hogy feljebb jusson – vissza abba a világba, ahonnan kidobták.
Halkan százszor is elismételtem az “ anya “ szót, míg el nem vesztette minden jelentését, és puszta artikulációs gyakorlattá nem vált. Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a tej íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolódások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom.
Tudhatjuk, és a narráció is ezt erősíti, hogy ez egy feldolgozhatatlan trauma lesz a főszereplőnek. Anyjához fűződő kapcsolatát jól jelzi, hogy mindig valami jelzővel utal rá – első anyám, vagy csak háziasszony, ez a regény végére oldódik valamelyest. Szülei nehezen mutatják ki az érzelmeiket, de néhány apró gesztusban próbálnak közeledni hozzá, illetve folyamatosan éreztetik, hogy több náluk, jobb sorsra érdemes.
Gyorsan olvasható, nagyon intenzív kisregényről van szó, amelyben a szerző ügyesen ábrázolja Olaszország ellentéteit, a kiskamasz főszereplő élethelyzeteit, gondolatait. Érdekes témákat vet fel az anyasággal kapcsolatban, az örökbeadás kérdését feszegetve – mindezt egy kompakt felnövéstörténetben.
Története folytatását a Halásznegyed c. kötetben követhetjük, mely már felnőtt éveit dolgozza fel.
Ajánlja: Waldinger Dóra
A kisregény meglepően indul: főszereplőnket 13 éves korában szülei visszaviszik vér szerinti családjához…A városban egykeként, jómódban felnevelt lánynak szembesülnie kell azzal az élethazugsággal, hogy szülőanyja rokonai nevelték fel. 1975 nyarán viszont a szüleinek hitt rokonok elviszik vidékre, egy lepusztult lakásba, ahol rajta kívül öt testvérével kell osztoznia mindenen. Teljesen más világ vár itt rá, ahol fiútestvérei megvetéssel fogadják, szülei távolságtartók vele – nem igazán tudják, hogyan bánjanak lányukkal, akit évek óta most látnak először. A legközelebbi kapcsolatot húgával, Adrianával találja meg, akivel a borítón is látható fejtől-lábtól pózban alszanak, és szinte minden időt együtt töltenek.
Narrátorunknak fel kell dolgoznia azt az árulást, amit nevelőszülei követtek el ellene, a folytonos bizonytalanságtól rémálmai lesznek, nem tud aludni. Nevelőanyja, Adalgisa betegeskedett, amikor ő eljött, folyamatosan gyötrődik emiatt, hogy vajon mi a baja, él-e még egyáltalán? Közben apró életjeleket kap, ajándékokat, amelyekkel próbálja Adalgisa megkönnyíteni az új életét, de a nagy kérdés, hogy miért alakult így az életük?
Főszereplőnk viszonylag hamar alkalmazkodik az új élethelyzethez – elviseli a pisis matracot, amelyet húgával oszt meg, bátyjai agresszív megnyilvánulásait, szülei figyelmének hiányát. Az iskolába visszatérve minden erejével azon van, hogy feljebb jusson – vissza abba a világba, ahonnan kidobták.
Halkan százszor is elismételtem az “ anya “ szót, míg el nem vesztette minden jelentését, és puszta artikulációs gyakorlattá nem vált. Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a tej íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolódások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom.
Gyorsan olvasható, nagyon intenzív kisregényről van szó, amelyben a szerző ügyesen ábrázolja Olaszország ellentéteit, a kiskamasz főszereplő élethelyzeteit, gondolatait. Érdekes témákat vet fel az anyasággal kapcsolatban, az örökbeadás kérdését feszegetve – mindezt egy kompakt felnövéstörténetben.
Története folytatását a Halásznegyed c. kötetben követhetjük, mely már felnőtt éveit dolgozza fel.
2024. március 08.