Linn Ullmann: Kegyelem
Jelzet: U 56
Régóta szeretem a skandináv szépirodalmat: különleges világuk, nehéz életkörülményeik, helytállásuk bemutatása érdekel. Linn Ullmann-nak korábban a Stella zuhan c. regényéről írtam, most a magyarul másodszor kiadott Kegyelemre szeretném felhívni a figyelmet. Linn Ullmann (Oslo, 1966-) norvég írónő és irodalomkritikus; Ingmar Bergman svéd filmrendező és Liv Ullmann norvég színésznő lánya. 2002-ben megjelent regényét a szakma és a közönség egyaránt lelkesen fogadta, elnyerte a norvég olvasók díját, színdarab készült belőle.
Témája egy szerelmi házasság, betegség, elmúlás és eutanázia. A szerző egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy műveinek lényege a történetmesélés, egyszerű nyelven. Itt „kegyetlenül egyszerű” nyelven ír. Linn Ullmann szerint „csak így lehet beszélni az élet úgynevezett nagy dolgairól. A Kegyelem egy késői szerelem és ugyanakkor egy halálos betegséggel való küzdelem története, a test leépüléséről és a lélek gyötrelmeiről szól, így a kifejezésmódnak kompromisszumok nélkülinek kell lennie, élesnek, mint egy sebészkés.” Ahogyan a társadalom viszonyul az élet alapvető dolgaihoz, az mindent elmond róla. Az írónő úgy látja, hogy a gazdag Norvégiában „iszonyú státusz betegnek és öregnek lenni, mert a végső elmagányosodásról szól”. A történet épp az ellenkezőjéről mesél. Johan második házasságában él a nála sok évvel fiatalabb Maival, aki nem szép, de a hosszú haja, amit minden este százszor végigfésül, csodálatosan fénylik. (Betegségében is folyton erre gondol.) Felesége gyakran mond neki apró hazugságokat, aminek nem érti az okát. Mikor Mai egyedül dönt arról, hogy sérült magzatukat abortáltatja, ezt őszintén elmondja Johannak. Szerelmi házasság ez, de a férfi úgy érzi: ez „megalázó, de gyengéd szerelem”. Fontos számára, mivel „életében nem sok méltóság volt.” Első házasságában sosem értették meg egymást, egy fia született, de nem is beszélnek egymással. Egy plágium miatt munkáját is elveszíti. Kamaszkorából apja magányos, kegyetlen halálának emlékét hozza magával. Javíthatatlan hipochonder és örökös borúlátó; mikor megbetegszik, feleségétől azt kéri, hogy segítse át a halálba, amikor ő szeretné: legalább halálában legyen méltóság. Mai megígéri férjének, hogy teljesíti a kívánságát, ám közben Johan is meginog elhatározásában… Ki dönti el, mikor jön el az idő…? Az élet nagy pillanatai, mint születés, betegség, szerelem vagy halál „kérdéseket vetnek fel, tele vannak érzelmi ambivalenciával”, véli az írónő. A regény nem ad egyértelmű választ, viszont elgondolkodtat, felhívja a figyelmünket, hogy környezetünkben, embertársainkkal szemben legyünk segítőkészek, emberségesek. Főképp, mivel nem tudhatjuk, ki milyen sérüléseket hordoz magában…
Szeretettel ajánlom ezt a némi humorral és iróniával is tarkított drámai, elgondolkodtató írást.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
Régóta szeretem a skandináv szépirodalmat: különleges világuk, nehéz életkörülményeik, helytállásuk bemutatása érdekel. Linn Ullmann-nak korábban a Stella zuhan c. regényéről írtam, most a magyarul másodszor kiadott Kegyelemre szeretném felhívni a figyelmet. Linn Ullmann (Oslo, 1966-) norvég írónő és irodalomkritikus; Ingmar Bergman svéd filmrendező és Liv Ullmann norvég színésznő lánya. 2002-ben megjelent regényét a szakma és a közönség egyaránt lelkesen fogadta, elnyerte a norvég olvasók díját, színdarab készült belőle.Témája egy szerelmi házasság, betegség, elmúlás és eutanázia. A szerző egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy műveinek lényege a történetmesélés, egyszerű nyelven. Itt „kegyetlenül egyszerű” nyelven ír. Linn Ullmann szerint „csak így lehet beszélni az élet úgynevezett nagy dolgairól. A Kegyelem egy késői szerelem és ugyanakkor egy halálos betegséggel való küzdelem története, a test leépüléséről és a lélek gyötrelmeiről szól, így a kifejezésmódnak kompromisszumok nélkülinek kell lennie, élesnek, mint egy sebészkés.” Ahogyan a társadalom viszonyul az élet alapvető dolgaihoz, az mindent elmond róla. Az írónő úgy látja, hogy a gazdag Norvégiában „iszonyú státusz betegnek és öregnek lenni, mert a végső elmagányosodásról szól”. A történet épp az ellenkezőjéről mesél. Johan második házasságában él a nála sok évvel fiatalabb Maival, aki nem szép, de a hosszú haja, amit minden este százszor végigfésül, csodálatosan fénylik. (Betegségében is folyton erre gondol.) Felesége gyakran mond neki apró hazugságokat, aminek nem érti az okát. Mikor Mai egyedül dönt arról, hogy sérült magzatukat abortáltatja, ezt őszintén elmondja Johannak. Szerelmi házasság ez, de a férfi úgy érzi: ez „megalázó, de gyengéd szerelem”. Fontos számára, mivel „életében nem sok méltóság volt.” Első házasságában sosem értették meg egymást, egy fia született, de nem is beszélnek egymással. Egy plágium miatt munkáját is elveszíti. Kamaszkorából apja magányos, kegyetlen halálának emlékét hozza magával. Javíthatatlan hipochonder és örökös borúlátó; mikor megbetegszik, feleségétől azt kéri, hogy segítse át a halálba, amikor ő szeretné: legalább halálában legyen méltóság. Mai megígéri férjének, hogy teljesíti a kívánságát, ám közben Johan is meginog elhatározásában… Ki dönti el, mikor jön el az idő…? Az élet nagy pillanatai, mint születés, betegség, szerelem vagy halál „kérdéseket vetnek fel, tele vannak érzelmi ambivalenciával”, véli az írónő. A regény nem ad egyértelmű választ, viszont elgondolkodtat, felhívja a figyelmünket, hogy környezetünkben, embertársainkkal szemben legyünk segítőkészek, emberségesek. Főképp, mivel nem tudhatjuk, ki milyen sérüléseket hordoz magában…
Szeretettel ajánlom ezt a némi humorral és iróniával is tarkított drámai, elgondolkodtató írást.
2024. január 10.