Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete
Jelzet: L 96
„Egy ember életébe annyi szeretet, boldogság és szomorúság fér. Ha időt szánunk rá, hogy meghallgassuk.”
Sofia Lundberg, kortárs svéd írónő debütáló kötetét, Az elveszett nevek füzete című regényt ajánlom figyelmükbe. A világszerte óriási sikert aratott regény rávilágít a nemzedékek között öröklődő történetek erejére, és arra, hogy az élet még akkor is képes minket meglepni, amikor már semmit sem várnánk tőle.
Doris 1928 óta ugyanabba a piros regiszteres füzetbe jegyzi fel azok nevét és elérhetőségét, akikkel találkozott, s fontosak voltak az életében. Most egyedül él stockholmi lakásában. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Az idős asszony magányát csak a naponta érkező szociális gondozók törik meg, valamint Jenny, a húga unokája és annak családja, akik az Atlanti-óceán túloldalán élnek. Amikor Doris érzi, hogy elérkezett a számvetés ideje, elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, megörökölhesse az emlékeit. A történet átível egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli életen, s mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz – legyen szó akár egy tragédiától sújtott gyermekkorról, egy híres festővel kötött különleges barátságról, az 1930-as évek Párizsában befutott modellkarrierről, a második világháborúról és egy titokzatos szerelemről. Emlékei leírásával Doris tulajdonképpen számot vet életével, elgondolkozik, hogy mit tehetett, mi lehetett volna másképp. A végső, megható fordulat pedig keserédesen zárja az érzelmes és fontos tanulságokat rejtő történetet.
Édesanyja útravalója egész életében vezércsillagként vezette a nehézségeken át:
”Kívánok neked eleget. Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömöt, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.”
Komoly, nagy kérdéssel zárul a könyv, melyre decemberben különösen nyitott szívvel keressük a választ mindannyian:
„Egyetlen szó. De annyi mindent magában foglal.
Végül semmi más nem számít, csak a szeretet.
Szerettél eléggé?”
Ajánlja: Zoványi Ibolya
„Egy ember életébe annyi szeretet, boldogság és szomorúság fér. Ha időt szánunk rá, hogy meghallgassuk.”Sofia Lundberg, kortárs svéd írónő debütáló kötetét, Az elveszett nevek füzete című regényt ajánlom figyelmükbe. A világszerte óriási sikert aratott regény rávilágít a nemzedékek között öröklődő történetek erejére, és arra, hogy az élet még akkor is képes minket meglepni, amikor már semmit sem várnánk tőle.
Doris 1928 óta ugyanabba a piros regiszteres füzetbe jegyzi fel azok nevét és elérhetőségét, akikkel találkozott, s fontosak voltak az életében. Most egyedül él stockholmi lakásában. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Az idős asszony magányát csak a naponta érkező szociális gondozók törik meg, valamint Jenny, a húga unokája és annak családja, akik az Atlanti-óceán túloldalán élnek. Amikor Doris érzi, hogy elérkezett a számvetés ideje, elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, megörökölhesse az emlékeit. A történet átível egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli életen, s mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz – legyen szó akár egy tragédiától sújtott gyermekkorról, egy híres festővel kötött különleges barátságról, az 1930-as évek Párizsában befutott modellkarrierről, a második világháborúról és egy titokzatos szerelemről. Emlékei leírásával Doris tulajdonképpen számot vet életével, elgondolkozik, hogy mit tehetett, mi lehetett volna másképp. A végső, megható fordulat pedig keserédesen zárja az érzelmes és fontos tanulságokat rejtő történetet.
Édesanyja útravalója egész életében vezércsillagként vezette a nehézségeken át:
”Kívánok neked eleget. Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömöt, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.”
Komoly, nagy kérdéssel zárul a könyv, melyre decemberben különösen nyitott szívvel keressük a választ mindannyian:
„Egyetlen szó. De annyi mindent magában foglal.
Végül semmi más nem számít, csak a szeretet.
2023. december 11.