Thornton Wilder: Szent Lajos király hídja
Jelzet: W 72
Annak, aki szeret, nincsen szüksége arra, hogy emlékezzenek rá. Van az elevenek országa meg a holtak országa, s a híd a szeretet, csak az marad meg, az az élet egyetlen értelme.
Wilder írói hírnevét ez az 1927-ben írt regénye hozta meg, mely egy év múlva Pulitzer-díjat kapott, és azóta számos nyelvre lefordították. A 2011. szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak megemlékezésén Tony Blair miniszterelnök „idézte” ezt a művet…
A történet Peruban játszódik, ahol 1714 júliusában, Lima közelében leszakadt egy Szent Lajos királyról elnevezett inka-korabeli függőhíd, s a rajta lévő öt utazó a mélybe zuhanva szörnyet halt. A peruiakat mélységesen megrendítette az eset: naponta száz meg száz ember haladt át rajta – az ország „legszebbik hídja” volt, nem véletlenül kapta nevét a keresztény lovagkirály eszményét megtestesítő, francia IX. (Szent) Lajosról (1214-1270). (Szent Lajos nevét „minden” földrész őrzi: róla nevezték el többek közt a versailles-i székesegyházat és a Szent Lajos-rendet, a francia telepesek számára a 19. században épített katedrálist Karthagóban, St. Louis városát Missouriban, a Szent Lajos-tavat Québecben, és számos Sao Luís nevű települést Brazíliában). A történteknek szemtanúja volt egy missziós úton lévő ferences szerzetes, Juníper is. A barátot az isteni Gondviselés „természete” már régóta foglalkoztatta, s most az öt ember korai halálát látva elhatározta, hogy megkísérli „összerakni” az áldozatok élettörténetét, bebizonyítani ezzel a Gondviselés létezését. Ezáltal a teológiát a pozitív tudományok sorába lehetne iktatni. Hat évig gyűjtötte az adatokat könyvéhez, s az ő „nyomozása” során tárul fel előttünk az öt utazó „összefonódott sorsa”, egészen a hídra lépés pillanatáig. Az elbeszélésben elsőként Dona Maria Montemayor márkinéval ismerkedünk meg, akinek szép, okos, de „hűvös természetű” lánya, Dona Clara mindig idegenkedett anyjától: hogy minél távolabb éljen tőle, Spanyolországba ment férjhez. Az anya évek óta írja neki csodálatos nyelvi szépségű leveleit, hogy ha szeretetét nem is, de legalább megbecsülését elnyerhesse. Két nap telt el azóta, hogy belenyugodott kettejük hűvös kapcsolatába – ekkor lépett a hídra Pepita nevű társalkodónőjével… Pepitát árvaként a helybeli zárda fejedelemasszonya, „a különc” María del Pilar nevelte fel, s a lány a márkiné mellől, ahol magányosnak érezte magát - mindig visszavágyott hozzá, mint „Istenben való édesanyjához”. A fejedelemasszony nevelte fel az árva ikertestvéreket, Manuelt és Estebánt is, akik felnőve íródeákként dolgoztak, színdarabokat, kottákat másoltak. Csodálatos „hallgatag, majdnem szemérmes egységben” éltek, még közös titkos nyelvet is használtak. Mikor Manuel beleszeretett Camila Perichole színésznőbe, ez az egység megbomlani látszott. Később a fiú „lemondott” szerelméről – épp ekkor egy baleset érte, és hamarosan, nagy fájdalmak közepette meghalt. Esteban nem volt képes feledni, sem élni ikertestvére nélkül: előbb öngyilkosságra, majd tengeri utazásra gondolt – így ért oda a Limába vezető, összeomlás előtt álló hídhoz… Végül egy kalandos öregember, Pio bácsi történetét meséli el. Ő a spanyol irodalom szakértője, nyelvész és tanító volt, de élete nagy részében a szépséges színésznő, Camila Perichole karrierjét egyengette. Camilából Lima híressége és a gazdag alkirály szeretője lett – élete hazugságainak az vetett véget, hogy himlőt kapott és elvesztette szépségét. Vidékre zárkózott beteges kisfiával, Jaime-vel. Pio bácsi és Jaime együtt indultak Limába – ott haltak meg a többiekkel a leszakadó hídon. Ironikus módon, Juníper atya életével fizetett hitéért és az igazság kutatásáért: az inkvizíció eretnekké nyilvánította, könyvét vele együtt máglyán elégette.
A regényhez írott tanulmányban olvasható: „Thornton Wilderről azt mondják, hogy a legeurópaibb amerikai író. Részben talán Kínában töltött gyermekéveivel magyarázhatjuk olthatatlan szenvedélyét a hagyományos, idegen kultúrákban való elmerülés iránt… valamiféle összefüggést tételez fel a sors mintái és a jelen, a magatartás között. Ez az összefüggés messze túlmegy a józan ész határain a végzet költői megértése felé. Nehézkes hiedelemrendszerek nélkül, életigenlően és hozzáértően meríti bele Wilder az olvasót a tizennyolcadik századi perui és spanyol élet érzelmi szövevényeibe és nosztalgikus kapcsolataiba, s ezen keresztül világítja meg az élet érzékeny törvényszerűségeit… A Szent Lajos király hídja mindenkinek szól, aki szívvel tud olvasni…”
A regényt többször megfilmesítették, 2004-es változata zeneműtárunkból kikölcsönözhető.
A 142 oldalon „tömören visszafogott stílusban” megírt regényt az érzékeny lelkületű Kosztolányi Dezső szép, értő fordításában olvashatjuk. Szeretettel ajánlom ezt a mélyen elgondolkodtató olvasmányt és a szerző más írásait is.
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2019. május 17.