Wendy Holden: Haatchi és Kicsi Pé
Jelzet: H 75
Másfél évvel ezelőtt nagy öröm költözött a házunkba: állatmenhelyről befogadtunk egy fél év körüli keverék kan kutyust. Bruno, mert ezt a nevet kapta, azonnal belopta magát mindannyiunk szívébe. Én azóta minden kutyát megnézek az utcán is. Így történhetett, hogy megpillantva Wendy Holden könyvének borítóján Haatchi és Kicsi Pé egymáshoz simuló alakját, azonnal „beléjük szerettem”: kikölcsönöztem, és „egyszuszra” elolvastam igaz történetüket. A kötet lapjain két különleges, sokat szenvedett teremtmény talál egymásra, s válnak hűséges barátokká.
Owen (családjában csak Kicsi Pének, Kispajtásnak szólítják), egy 8 év körüli angol kisfiú, aki ritka (és gyógyíthatatlan), fájdalmas betegségben szenved, ami kicsi kora óta – gyakran kerekesszékbe kényszerítve – mozgáskorlátozottá teszi, s egyre zárkózottabbá is válik. Egy fiatal, 5 hónapos anatóliai juhászkutya pedig csaknem áldozatul esik az emberi gonoszságnak: valaki fejbe verte (talán rá is kötözte!!), és ráfektette a vasúti sínekre. Csodával határos módon túléli, hogy a vonat kétszer is átrobog fölötte, de szétroncsolt egyik hátsó lábát és a farkát amputálni kell. Megmentői (akiktől a Haatchi nevet kapta), a vasúti munkások és az állatvédők is csodálattal észlelik, hogy ez a fiatal kutya – az ember által okozott traumák ellenére (!) is – milyen kedves, barátságos lény, mennyire vágyik az emberi közelségre. Milyen jó érzés volt olvasni, hogy az állatvédőkkel az élen, mennyi ember próbált segíteni, gazdát keresni (később élelmezni, stb.) ennek a nagy testű, súlyos sérülései miatt különleges gondozást igénylő kutyusnak! Mindez 2012-ben történt – Haatchi fotója gyorsan felkerült a Facebook-ra, ott látták meg Owen édesapja és „mostohaanyja”, s azonnal beleszerettek az állat kedves-szomorú szemeibe… Mikor hazavitték, a kisfiú és a kutya szinte azonnal elválaszthatatlan barátokká váltak, mintegy megérezve közös sorsukat: betegséget, sérülést, fájdalmat. Owen kivirult, élete megváltozott: az utcán, iskolában, bárhol jártak -- mindenki az ő kedves háromlábú kutyáját akarta megcsodálni, simogatni. A kisfiú „kinyílt”, barátokra lelt, családjával megtapasztalták a jószándékú emberek támogatását, közben „híresek lettek”, még sztárokkal is találkoztak. Sajnos, Haatchit meg kellett műteni, Owen egészsége is tovább romlott, és én, olvasás közben egyforma szeretettel aggódtam mindkettőjükért. A hűséges juhászkutyáért és a bátor kisfiúért, aki mindannyiunk – főképp az állandóan panaszkodó emberek – elé példaképül állítható, hogy súlyos betegsége, fájdalmai ellenére is tud boldog lenni az ő szeretett Barátjával, Haatchival – családja, barátai körében.
Szeretettel ajánlom mindenkinek ezt a megrendítő történetet, melyben az emberi gonoszságot (mellyel Haatchit bántották) – reményt keltően – felülírja más emberek jószándéka, segítőkészsége. És egy kisfiú bátorságot merít, erőt és derűt kap ezzel a csodálatos kutyával való odaadó, igaz barátságból…
Ajánlja: Vörösné Adler Erika
2015. november 05.