Clara Törnvall: Autisták
A kötet svéd írója autista, aki felnövekedve mindig azt érezte, hogy valamiben más, de még önmaga számára sem tudta meghatározni, miben különbözik társaitól. Mindent megtett annak érdekében, hogy igazodjon a normálishoz, tizennyolc éves korától kezdve pszichológushoz járt terápiára, antidepresszánsokkal és nyugtatókkal kezelték, és közben folyamatosan kereste a megoldást problémájára, mert érzékelte, hogy az ajánlott gyógymódok nem segítenek rajta. Számos, a pszichológia témájába vágó szakkönyvet elolvasott, egyszer rövid időre egy pszichiátriai klinikára is beutalták, de ezután még sok esztendőnek kellett eltelnie addig, amíg végre egy pszichiáter felállította a diagnózist: azt, hogy Törnvall autista. Miután megállapították nála az autizmus spektrumzavart, már kitisztult az út, hogyan is élhet majd ennek tudatában. A szerző személyes és sorstársainak élményein keresztül mutatja be, gyakorta megrendítő sorokban írja le, mennyire nehéz még egy olyan elfogadó társadalomban is, mint a svéd, autizmussal élni, amikor a mások számára természetesnek tűnő napi rutin is nehézséget jelent. Másfelől azonban számos példával bizonyítja, hogy az elmúlt századok művészeinek sorában hány olyan tehetség volt, akik az akkor még nem körülírt, nem meghatározott autizmussal éltek. 1980-ig a közvélekedés az autizmust főként a fiúknál előforduló állapotnak tekintette, nagy szerepe volt ebben az akkortájt bemutatott Esőember című filmnek, amely ismertté tette ezt a mentális zavart. A szerző rendkívül mély empátiával fordul sorstársai felé, arra is ráirányítva a figyelmet, milyen fontos társadalmi változásokra van szükség ahhoz, hogy az autisták is teljes életet élhessenek, ne kelljen a létezés elviselhetetlen súlya alatt görnyedniük, nem kelljen magukra zárni az ajtót, teljes jogú tagjai lehessenek a társadalomnak. / Forrás: www.kello.hu
A kötet svéd írója autista, aki felnövekedve mindig azt érezte, hogy valamiben más, de még önmaga számára sem tudta meghatározni, miben különbözik társaitól. Mindent megtett annak érdekében, hogy igazodjon a normálishoz, tizennyolc éves korától kezdve pszichológushoz járt terápiára, antidepresszánsokkal és nyugtatókkal kezelték, és közben folyamatosan kereste a megoldást problémájára, mert érzékelte, hogy az ajánlott gyógymódok nem segítenek rajta. Számos, a pszichológia témájába vágó szakkönyvet elolvasott, egyszer rövid időre egy pszichiátriai klinikára is beutalták, de ezután még sok esztendőnek kellett eltelnie addig, amíg végre egy pszichiáter felállította a diagnózist: azt, hogy Törnvall autista. Miután megállapították nála az autizmus spektrumzavart, már kitisztult az út, hogyan is élhet majd ennek tudatában. A szerző személyes és sorstársainak élményein keresztül mutatja be, gyakorta megrendítő sorokban írja le, mennyire nehéz még egy olyan elfogadó társadalomban is, mint a svéd, autizmussal élni, amikor a mások számára természetesnek tűnő napi rutin is nehézséget jelent. Másfelől azonban számos példával bizonyítja, hogy az elmúlt századok művészeinek sorában hány olyan tehetség volt, akik az akkor még nem körülírt, nem meghatározott autizmussal éltek. 1980-ig a közvélekedés az autizmust főként a fiúknál előforduló állapotnak tekintette, nagy szerepe volt ebben az akkortájt bemutatott Esőember című filmnek, amely ismertté tette ezt a mentális zavart. A szerző rendkívül mély empátiával fordul sorstársai felé, arra is ráirányítva a figyelmet, milyen fontos társadalmi változásokra van szükség ahhoz, hogy az autisták is teljes életet élhessenek, ne kelljen a létezés elviselhetetlen súlya alatt görnyedniük, nem kelljen magukra zárni az ajtót, teljes jogú tagjai lehessenek a társadalomnak. / Forrás: www.kello.hu2024. május 17.