Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt az emlékeid elhalványulnak
Tosikadzu Kavagucsi a Mielőtt kihűl a kávé című könyvével debütált. A mostani Mielőtt… már a harmadik darabja annak a könyvsornak, amelynek szereplői minden esetben a tokiói Funiculi Funicula kávézóból indulnak el arra a különleges időutazásra, amelynek végén minden esetben kiderül, hogy érdemes-e visszamenni az időben, ha semmit sem tudunk megváltoztatni. A különleges helyszín adta kereten belül, négy megkapó történettel gazdagodik majd az olvasó, mert szereplőit az idő- és lélekutazások fényében, érzelemgazdagon mutatja be az író. A fura kis kávézó igazi varázshely, amely már sejtelmes hangulatával is bevonzza a történetekbe olvasóit. Itt ugyanis van egy szék, amelyre ha a vendég ráül, akkor visszakerülhet egy általa megjelölt időbe, akkor, ha a megfelelő személy egy különleges kannából kiönti az elfogyasztásra szánt kávét. Azonban, aki lassan kortyolgatja ezt a finom főzetet, annak bizonyos szabályokat be kell tartania, öt előírásnak kell eleget tennie, elsősorban csakis azokkal találkozhat az időutazás során, akik már a vendégei voltak a kávézónak, az utazó bármit tehet a múltban, ez azonban nem fogja megváltoztatni a jelent. A szék soha nem üres, mert mindig ül rajta valaki, és csak azután foglalhatja el helyét az új időutazó, ha az előző vendég felállt az ülőalkalmatosságról. Az utazás során a székről elmozdulni tilos. Aki pedig vállalkozik erre a különös kalandra, tisztában kell lennie azzal, hogy a múlt és a jövő történéseit csupán addig élvezheti, amíg a csészéjébe kiöntött kávé nem hűl ki. A négy történetét (Az árva; A komikus; A testvérek; Gyerekkori barátok) időben 2030-ba helyezte el az író, amikor az időutazást választotta eszközül arra, hogy meséljen a veszteségek feldolgozásáról, szereplőinek érzelmi válságáról, a szeretetről, az egymás iránti tiszteletről, az egymásra figyelés fontosságáról és mindarról, ami az emberi kapcsolatok lényege. A szívhez szóló történetek annyiban összefüggnek, hogy a kávézó törzsvendégei és alkalmazottai rendre felbukkannak mindegyikben. A szívmelengető találkozások vélhetően meggyőzik majd az olvasókat arról, hogy akkor is van értelme visszamenni az időben, ha a jelen nem változtatható meg, mert közben mi magunk is folyamatosan változunk… Érdemes követni az írót erre az időutazásra, mert bizonyára mindenki megtalálja majd a saját élettörténetére rímelő elbeszélést. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: K 28
 
Megnézem a Moly.hu-t.

2024. március 01.

Menü