Kalandok. kalandorok: válogatás a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti és muzeális köteteiből (kiállításvezető)
A vezető a Kalandok, kalandorok: könyvkülönlegességek a könyvtár muzeális és helyismereti gyűjteményéből című kamarakiállításhoz készült, amely 2023. október 2-20. között várta a látogatókat könyvtárunk 1. emeleti hírlapolvasójában. A tárlat időközben lebontásra került, de a fennmaradt kiadvány segítségével betekintést nyerhetünk rendkívül sokszínű gyűjteményünk egy adott szegmensébe.
Az összeállítás alapötlete könyvtári állományrevízió során született. Az ilyen alkalmak során nyílik igazán lehetősége a szakembernek a védett, elzárt állományrészek kötetről kötetre történő áttekintésére. Ekkor kristályosodott ki számomra, hogy jelentős számban állnak rendelkezésre útleírások, útinaplók, térképek intézményünk helyismereti és muzeális raktárában. Keletkezésük elsősorban a 18-19. századra datálódik. A történészek (Gyömrei Sándor, Szász Géza, Kósa László és még sokan mások) ezt az időszakot tekintik az utazások aranykorának. Magyar László, Chernel István, Almásy László nélkül másként tekintenénk ma a skandináv országokra, Afrikára. Ám ne legyenek kétségeink, a helyet változtatók száma, annak indítékai és a helyváltoztatásra szolgáló eszközök igencsak eltértek a mai turisztikai trendektől. A 18. század elején még nem volt turisztika, nem voltak trendek. Voltak viszont felfedezők, hódító hadjáratokban résztvevő katonák, diákok, papok, akiknek így vagy úgy, de az utazás lételemmé vált. Utazásaik körülményeit, tapasztalatait egészen elképesztő módon, meg akarták mutatni népüknek, nemzetüknek. De nem az elsőbbségre vágytak, nem a saját kiteljesedésük volt a cél, hanem a közösségért akartak tenni, nemzetüket akarták gazdagítani. Munkásságuknak ez a legfontosabb üzenete. Végül itt szeretném megköszönni Szabó Márta nyug. régi könyves könyvtárosnak a kiállítás előkészületeiben való értő, támogató együttműködését. A bevezető szavak után, nézzük, mi mindent rejtettek a Kalandok, kalandorok kiállítás tárlói.
Bocsáss meg, én tanulni akarok
Az antik világ neveli az emberiséget a 19. századig. A reneszánsz, a humanizmus ideáljait a görög-latin művészetben látja. A természet modern értelemben történő felfedezése a klasszikus felfogás uralmának megtörésével esik egybe. A mezők, a fák nem tanítanak semmire, csak a városok és az emberek – mondta Szókratész. Ennek gondolatiságán haladva láthatjuk a legrégibb „utazós regényt”, Homérosz Odüsszeiáját. 'Omeros: Odyssea. 1783.
Az első ének harmadik sora így szól: „Sok embernek városát és eszejárását ismert meg” – ebben benne rejlik az antik világ látásmódja is. A kr.e. 7. században keletkezett eposz középpontjában Odüsszeusz, Ithaka királya áll, Trója ostromát követő hazatérését, viszontagságos kalandjait meséli el. Bernardo Zamagna (1735-1820) ragusai (ma: Dubrovnik) olasz papnak, költőnek, műfordítónak köszönhetjük az Odüsszeia latin fordítását. Az első kiadás 1777-ben készült el, Velencében. Érdekessége, hogy Zamagna hosszú, latin hexameterekben írt levélben Pietro Leopold toszkánai nagyhercegnek ajánlotta. A könyvtárunkban őrzött példány igazi ritkaságnak számít, az örökségvédelmi hatóság védetté nyilvánította.
Hogy mekkora tisztelettel volt a barokk kor embere az antik világ irányába, azt talán Fénelon érsek kötete szemlélteti leginkább. Fenelon, Francois de Salignac de la Mothe: Les avantures de Telemaque... 1762.
Fénelon neveltje, Burgundiai Lajos (XIV. Lajos unokája) sikeres erkölcsi nevelése érdekében, olyan történeteket írt, amelyekben a trónörökös saját helytelen erkölcsi tulajdonságait ismerhette fel, s kitűnt belőlük ezek elítélendő volta. A történeteket, meséket alkalmi beszélgetések, játék egészítette ki. Aventures de Télémaque (Télemakhosz kalandjai, 1699) című könyve pedagógiai célzatú regény, mely katolikus szemléletben mutatja be az antik görögök világát. Thélemakhosz kalandjai közel két évszázadon keresztül a francia oktatás meghatározó kötelező olvasmányának számított. Petrarca 1335 áprilisában megmászta az Avignon melletti Mont Ventous-t. „megijedtem, hogy földi dolgokat bámulok, holott a pogány bölcsektől is megtanulhattam volna, hogy egyedül a szellemi nagyság méltó a csodálatra.”
Petrarca vívódása tökéletesen jól szemlélteti a kor szellemét, a középkori ember természethez való viszonyát. Ez a fajta hozzáállás meg is marad egészen a felvilágosodásig, amikor is az ismeretek kiszélesedésének következtében a hegyeket már nem az óriások, sárkányok, törpék otthonaként látják. Már tisztelik a természeti értékeket, vágyuk van rá, hogy megismerjék. Polyklets Reise, oder Briefe über Rom. 1825. újabb példa múltban való kalandozásra. Alexandre Étienne Guillaume, Théis bárójának kétkötetes alkotása kuriózum a maga nemében, egyben jó példa arra, hogy a 19. század embere még mindig az antik hősöket csodálja. Az eredeti mű 1821-ben került először kiadásra, majd olyan óriási népszerűségre tett szert, hogy még a nyolcadik kiadást is megérte. Műfaját tekintve történelmi regény, szépirodalom. Szerzőnk Polykleitos ókori szobrászművész bőrébe igyekszik az élet minden területét bemutatni. Mindezt tette pontos, alapos forráshivatkozások megjelölésével, így a kötet régészeti szempontból is nagy jelentőséggel bír.
Az ördöglovas és az új magyar földrajz
Kiállításunk lehetőséget ad a kor emberének ismeretvilágába történő betekintésre. Mit tudtak ők? Milyen tudás állt rendelkezésükre? A könyvtárunkban fellelhető kötetek közül első választásunk Bél Mátyásnak, a 18. század első felében élt jeles magyar polihisztornak legnagyobb vállalkozására, a Notitia Hungariae novae historico geographica, divisa in partes quatuor, quarum prima, Hungariam Cis-Danubianam; altera, Trans-Danubianam; tercia, Cis-Tibiscanam; quarta, Trans-Tibiscanam. 1735-1742. címet viselő kötetre esett. Ebben a tudós szerző vármegyénként kívánta feldolgozni és bemutatni hazája múltját és korabeli állapotát. A Notitia azonban végül csak részben látott napvilágot: az az öt kötet, amely 1735 és 1749 között megjelent, a munkának csupán egy töredékét, tíz vármegye leírását tartalmazta, míg a többi – részben a munka nagysága és az anyaggyűjtés nehézségei, részben a körülményes, többlépcsős cenzúra miatt – kéziratban maradt. Ám ez a könyv nem csupán ezért jelentős. A kötéstáblájának belső oldalán egy különleges kézírásos bejegyzés látható: gróf Sándor Móric könyvtárából – olvashatjuk. És itt kezdődik a kaland könyv és ember között. Sándor Móric neve mindenki számára ismerős, főként, ha úgy említem, hogy az Ördöglovas. Az ősi nemesi családból származó Sándor Móric gróf (1805 – 1878.): sportember, földbirtokos. Híre vakmerő lovas-, úszó- és vadászteljesítményei miatt maradt fenn. Gazdag könyvtárát az OSZK-nak ajándékozta. Kedves hobbija volt sok más mellett a citerázás is, saját darabokat is szerzett.
Amikor Napóleon újrahúzta Európát
A korszak egyik legfontosabb eseménye a lipcsei népek csatáját (1813) követő bécsi kongresszus. 1814–1815-ben az osztrák államkancellár, Metternich vezetésével valamennyi európai állam (az Oszmán Birodalom kivételével) részvételével megtartott nemzetközi kongresszus volt, amelynek célja Európa napóleoni háborúk utáni politikai rendezése. Új határokat állapítottak meg, ezért szükségessé vált a földrajzi irodalom frissítése, kiegészítése. Cannabich ezért 1816-ban megírta földrajz tankönyvét a legújabb békerendeletnek megfelelően (kiadta Bernhard Friedrich Voigt, Sondershausen). A mű 1867-ig 18 kiadást ért meg, több mint 79 500 példányban. Cannabich, Johann Günther Friedrich: Közönséges vagy universalis geográphia, a bécsi kongresszusban történt változások szerént. 1817.
Napóleonhoz kapcsolódik a következő kötet is: Bertrand, Fanny: Briefe der Generalin Bertrand. 1816. A Waterloonál elszenvedett francia vereség és a napóleoni háborúkat záró wavre-i csata után Napóleon visszatért Párizsba és bár a nép támogatta, de a kamarák nem, ezért lemondott. Néhány nappal később letartóztatták, majd Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben meghalt. Ám nem csendes magányában szenvedett, mellette volt hűséges tábornoka, Bertrand kapitány és annak családja. Hihetetlen kaland az ő hármasuk. Fanny Bertrand (a kapitány felesége) hiteles szemtanú. Leveleiben pontosan leírta a szigeten történő eseményeket. Többek között a közös sétáikat is. Dillon kapitány lánya több helyütt idéz is Napóleontól, ezt idézőjelekkel emelik ki. Megkérdezték tőle azt is, hogy mit csinált volna, ha győzött volna Spanyolország és Oroszország ellen. Ne legyen kérdés, nem állt volna meg hadjárataival. Harcolt volna utolsó leheletéig. További „kalandok” a kötettel, hogy a kiadója nem más, mint August Friedrich von Kotzebue (1761-1819), aki az orosz hatóságok németországi titkosszolgálatának a főnöke volt. Élete tipikus ügynökélet, volt ügyvéd, hivatalnok, száműzött, színigazgató és mindvégig ünnepelt, könnyű tollú író. Goethét megpróbálta Schillerrel szembeállítani. Válaszul Goethe, aki Kotzebue-t tehetségesnek, de közhelyesnek tartott, weimari államminiszteri posztját kihasználva ellehetetlenítette. Kotzebue ezután Berlinbe, majd Párizsba költözött, 1806-tól ismét Oroszországban élt és Napóleon-ellenes szatírákat publikált.
Az intellektus utazásra késztet
Folytassuk tehát a híres és pótolhatatlan Johann Wolfgang Goethe-vel, a német irodalom klasszikusával, kinek hatása világszerte a mai napig jelentős. Író, költő, tehetséges grafikus, természettudós, jogász. Minden területen sikereket ért el. Goethe, Johann Wolfgang von: Aus einer Reise in die Schweiz im Jahre 1797. Goethe művei. 1853-1858. 26. köt.
„Minden képzőművészt szívesen látunk, aki képes hitelesen leírni, bemutatni egy régiót. Éppen úgy üdvözöljük azt az írót, vagy költőt, aki pontos alapos leírásával olyan helyre varázsol bennünket, mely újra feléleszti emlékeinket, vagy fantáziánkat mozgatja meg. Még annak is örülünk, hogy egy jól megírt kötettel a kezünkben egy vidéket bejárhatunk. Kényelmünket a könyv szolgálja. Időnket szórakoztató és oktató társaságban tölthetjük.” Goethének el is hisszük, hiszen utazásai során több mint 40 ezer kilométert tett meg. Tehát a jó útikönyvre már a 18. században egyre nagyobb igény mutatkozott. A leírásokon túl nagy hangsúlyt fektettek a grafikára, a kötetek illusztrációjára is.
Carl Frommel német tájképfestő és metsző Itáliáról azt vallotta, hogy kétszer kell meglátogatni. Egyszer a friss életteli költői benyomásokért, másodszor pedig az részletekben való elmélyülésért. Aki Olaszországot biztos csak egyszer látogatja meg, az inkább igyekezzen ne elveszni a részletekben, mert akkor az élvezetekről lemarad, inkább a természetet, az embereket és az ókort tekintse meg. Az azonban, aki miután Olaszországot egyszer látta, nem kívánkozik vissza, jobban tette volna, ha sosem látogatja meg, vagy nem volt méltó rá, hogy egyszer is lássa. Gondolatai tökéletesen ábrázolják a kor szellemét. Carl Frommel's pittoreskes Italien. 1840. című kötet 90 acélmetszetet tartalmaz. Az acélmetszés Európában a 19. században nagyon kedvelték, noha művészeti szempontból sosem volt olyan jelentős. Nagy előnye, hogy szó szerint tűpontosan lehet a rajzokat elkészíteni, mely akár a tizedik újranyomásnál sem veszít minőségéből. A szépen illusztrált útikönyvekre jó példának tartjuk: Weidmann, Franz Carl: Panorama von Wien. 1823. Weidmann osztrák író, újságíró, amatőr színész, kinek elsősorban bécsi, valamint az alpesi tájakról készült útleírásaiért lehetünk hálásak. Az egyéb, Ausztrián kívül eső felfedezéseiről szóló leírásait azonban fenntartásokkal kezelték, gyakran megkérdőjelezték utazásai valóságát.
Hazafias cselekedetként felfogott utazás
Magyar László (1818-1864) neve mindannyiunk számára ismerősen hangozhat, Afrika-kutató, felfedező, hajóskapitány, hazafi. Talán mindenből egy pici. Eddigi ismereteink tekintetében elmondhatjuk, hogy 1818. november 13-án született Szombathelyen, Magyar Imre, nemesi származású gazdatiszt törvénytelen gyermekeként. Kettejük viszonya meghatározó szakmai motivációja terén, örök bizonyítási vágy, a nemesi ősökhöz való felérési vágy, ami utolsó lélegzetéig vitte előre. Az alsó gimnáziumi osztályokat kalocsai, majd szabadkai piaristáknál folytatta. Későbbi kutatások során azonban kiderült, hogy Pesten kezdte el és Szabadkán fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Nem sokkal ezután Fiumebe ment, hogy elvégezze a tengerészeti iskolát, majd 1843-ban egy osztrák postahajón végleg elhagyta Európát. Világkörüli útjának első állomás Brazília volt, innen Argentínába ment, ahol az Uruguay ellen háborúban flottahadnagyként vett részt. Ekkor vette fel először a kapcsolatot a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), támogatást kért Brazíliában és Peruban folytatni kívánt felfedezéseihez, kutatásaihoz. Válasz nem érkezett, így Afrika irányába folytatta utazásait. 1848-ban történt igazi fordulat. A Benguleai Királyságba utazott, ahol karavánt szervezett az ország belsejében található Bié tartományba. Többek között ennek körülményeit, eseményeit írja le részletesen az itt kiállításra került 1859-es kötet is, melyhez Magyar által készített térkép is tartozik. Magyar László: Magyar László délafrikai utazásai 1849-57. években. 1. köt. 1859. Kongói utazása tudományos szempontból azért érdekes, mert első hiteles leírását adja a folyó melletti rabszolgatelepek életéről, nagymértékű társadalmi-gazdasági züllesztő hatásáról. Magyar László dél-afrikai levelei és naplókivonatai. Kiadta Hunfalvy János. Pest, 1857. című kötetben olvashatunk a felfedezőút részleteiről. Ezt követően kezdte meg angolai kutatásait, melyek eredményeit sógorának, Szónoky Jánosnak is eljuttatott, aki elküldte a Magyar Hírlapnak, Pesti Naplónak. Erről értesülést szerzett Szemere Bertalan és magyar ügyként kezelve kérte Londonban élő ismerősét, Rónai Jácintot, hogy fordítsa le angol nyelvre az anyagokat és juttassa el azokat az angol Királyi Földrajzi Társasághoz. Ezzel megnyíltak a kapuk a nemzetközi sikerekhez. Magyar László Afrika-kutatóról azonban tudni kell, hogy ő hazafias tettként értékelte kutatásai magyarországi közlését, amellyel elsősorban az apjának kívánt bizonyítani. Sebestyén Éva, az MTA kutató könyvtárosa szerint az önkiteljesedés és a bizonyítási kényszer egy fogalommá fonódtak össze nála. Magyarországi hazatérését édesapja nem támogatta. 1864. november 9-én malária következtében kialakult szívelégtelenségben halt meg, mindössze 46 évesen. Könyvtári állományunkban fellelhetőek azoknak a már említett kutatóknak a publikációi, melyek segítségével önök is rekonstruálhatják a felfedező-utazó életútját, eredményeinek fogattatási körülményeit. Krizsán László fáradhatatlan munkásságának köszönhetően megtörtént a Magyar László-okmányok forráskritikai vizsgálata és a kéziratok eredeti, hiteles állapotára való visszaállítása. Előbb a Vasi Szemle című folyóirat oldalain, majd 2012-ben az MTA kiadásában egy komplett kötetben, mely tartalmazza Magyar kézzel készített térképének eredeti másolatát is. Magyar László utazása Dél-Afrika belsejébe az 1849-1857-es években. Közread.: Sebestyén Éva. Bp., 2012. Egy ilyen rejtélyes életútnál talán természetes is, hogy idővel legendák, tudatos elferdítések is nyomdába kerültek, melyre nagyon jó példa az Ifjúsági Kiskönyvtár sorozatában megjelent Magyar László utazása a délafrikai Bihé országba. [é. n.]. című kötet. A szenzációhajhász könyvecske bizonyára lekötötte a fantáziálgató, álmodozó fiatalságot, ám tartalma messze eltér a valóságtól.
Akik elméletben utaztak
A romantikus utazások korában, a 19. század elején járunk, az utazások költsége meglehetősen magas, így leginkább az arisztokraták legújabb divatjává vált. A könyv- és nyomdaipar fejlődésének köszönhetően az előállítás folyamata gyorsabbá válik. A felvilágosodás hatására megnő az ismeretek, információk iránti igény, ezt lekövetendően bevezetik a betűöntőgépet, majd a nyomdatechnikai fejlődés következtében a betűk reprodukciójához fotomechanikai eszközöket kezdenek el használni. Így azok, akiknek nem volt elegendő anyagi háttere az utazásokra, mások felfedezéseiről értesülhetett a folyóiratok hasábjairól, vagy az utazásokat ismertető, összefoglaló példányokból. Nevezetes utazások tárháza. Több tudósokkal együtt készítette 's kiadta Kis János. Bp.,[é.n.]. 2. köt., Kapitány Marchand Istvánnak rövid summába foglaltt utazása a' világ körül 1790. 1791. 1792. esztendőkben, Drake' utazásának velejével együtt. Bp., 1816. Kis János (1770-1846) evangélikus lelkész, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület szuperintendense (azaz püspöke) 1812-től haláláig, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1796 márciusában pappá szentelték és a nagybaráti egyházközségben lépett hivatalba. 1799-ben Kővágóörsre, 1802-ben Nemesdömölkre, 1808-ban Sopronba hívták meg lelkésznek. 1812. június 23-án a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökévé választották. Végig aktívan részt vesz a nyelvújításban, Kazinczy álláspontjával értett egyet. Nevét Berzsenyi Dániel felfedezőjeként tartják számon. A kötet, mint ahogy azt a cím is sugallja, két kalandor felfedezéseit tartalmazza: Etienne Marchand (1765-1834) és Sir Francis Drake (1540-1596) felfedezők kereskedelmi céllal indított utazásait. Drake, akit a spanyolok kalóznak tartotta, ugyan másodikként kerülte meg a Földet, azonban első volt, aki túl is élte azt. Érdemeiért I. Erzsébet angol királynő 1581-ben lovaggá ütötte.
Táguló tudáshorizont
Az utazások, felfedezések számának növekedésével, azok publikálásával, egyre inkább frissültek a tudományos ismeretek is, melyek tankönyvek formájában az oktatásba is bekerültek Weltkunde – világismeret tantárgy formájában. A korábban publikált utazások ismeretanyagának egy kötetben történő feldolgozása, átdolgozása, újbóli kiadása népszerű volt a 19. században. Harnisch, Wilhelm: Die Weltkunde in einer planmäszig geordneten Kundschau der wichtingsten neueren Land- und Seereisen. 1847-1855. (Itália, Svédország, Afrika) Az eredetileg 16 kötetes tankönyvből kiállításunkban három látható. Az Itália, Svédország, Afrika leírását tartalmazó példányok kapcsán két fontos nevet kell említenünk, Wilhelm Harnisch és Friedrich Heinzelmann pedagógus papokét, akik fontos ügyüknek tekintették a friss, új földrajztudományi ismeretek oktatásban történő beépítését. Ők maguk tehát nem voltak felfedezők, sem kalandorok, de az ismeretátadás szívügyük volt. Galletti, Johann Georg August: J. G. A. Galletti egyetemi világrajza, vagy földirati, államtani és történelmi ismerettár ... 1857. Galetti kötete olyan szempontból érdekes, hogy általa betekintést nyerhetünk a korabeli középiskolások tankönyvébe. Galletti 1783 és 1819 között gimnáziumi tanár volt Gotha városában és a diákok körében egyfajta szórakozott professzor hírében állt, aki gyakran elfelejtette diákjai nevét és aranyköpéseit diákjai kötetben gyűjtötték. Könyvének kiállításunkba bekerült kiadását Falk Miksa dolgozta át, aki egyébként Erzsébet magyar királyné, Sissy (1837-1898) szeretett magántanára volt.
Chernel István neves ornitológus emlékének külön egységet szenteltünk. Norvégiába tett utazása nem csupán tudományos szempontból jelentős. 1891 nyarán Norvégiába utazott, ahol feleségével, Rotth Dórával Tromsø és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy Tromsøya szigeten fészkel a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus hyperboreus). Felfedezték, hogy a partközeli szigeteken előfordul a Nassa incrassata porceláncsiga (kauri) és a közönséges csészecsiga (Patella vulgata) is. Norvégiai tapasztalatairól írt könyvében kimerítően taglalta a vidék földrajzi viszonyait, külön fejezetet szentelt a lappok életének. Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére. 1893. Ebben olvashatunk a lábszánkózásról, melynek részletesebb, alaposabb ismertetését a Lábszánkózás kézikönyve. 1896 című kötetében tette meg, meghonosítva hazánkban a téli sportnak rendkívül szeretett formáját, a síelést. Chernel István kiváló megfigyelő, ez a tulajdonsága azonban nem csak a természeti kincsekre irányul. A skandináv vidéket rendkívül aprólékosan, ugyanakkor lényegre törekedve, szépirodalmi stílusban ábrázolja. Széles körben ajánlható olvasmány. Naplójából fény derül egy expedíció alapos előkészületeire is. Felszereléseit, eszközeit is számba veszi. Még egy mondat Rott Dórával való kapcsolatáról. Aki csak ezt az egy útinaplót olvassa el, annak számára is világosság válik, hogy kettejük kapcsolata mély és stabil érzelmeken nyugodott. Szép szerelem volt az övék.
A repülők, autók lerövidítik a gépember számára az utazás idejét. Chernel István tudományos kutatásainak köszönhetően a kor embere megtudhatta miként tud a légbe emelkedni a madár teste. Az ipari forradalom idején e kiváló munkákból merítve, masinát alkot, szárnyakat épít és a szárazföld, és a víz után meghódítja a levegőt is. Óriási változások időszaka ez. Almásy László Ede (1895-1951) nevével már mindenki találkozott. Utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta, autóversenyző, üzletember. Az általa megélt kalandok az eddigiekhez képest már szinte luxus körülmények között zajlottak (autó, repülő és még gramofon is), akár technika, akár ellátmány, szervezés tekintetében. Almásy László nagyapja, Almásy Ede a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató, Almásy György (1867-1933). Rengeteg időt töltött a család hatalmas, több ezer kötetes könyvtárában, ahol neves felfedezők, kutatók könyveit, térképeit tanulmányozta. Többek között Chernel István ornitológus tudományos szakkönyveit is, melyekből elsősorban a repüléshez gyűjtött kellő ismeretet, inspirációt. Középiskolás korában építette meg első kísérleti repülőgépét, mely ugyan lezuhant, könnyebb sérülésekkel megúszta, de kedvét nem vette el. Sőt. Középiskolai tanulmányait 1911-1914 között Angliában, Eastbourne-ban folytatta, ahol műszaki képzés kapott. Itt szerezte meg vezetői engedélyét is. Elsajátította az angolok viselkedés- és gondolkodásmódját, ez később kedvezően hatott a britekkel és az egyiptomiakkal kialakított kapcsolataira. Pénzügyi támogatást nyert Szahara-kutató munkájához. Az első világháború kitörésekor a Vas vármegyei 11-es huszárokhoz vonult be. Előbb zászlós, majd hadnagyi rendfokozatban megfigyelő tisztként, majd pilótaként szolgált a Monarchia légierejénél. Szenvedélyesen érdeklődött a technika iránt, ez vezérelte első afrikai útját is. 1926-ban indult egy Steyr autóval Alexandriából és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutott, majd átkelt a Libiai- és a Núbiai-sivatagon. Az utazás nagy visszhangot keltett, hiszen addig járatlan utakon, mintegy 3000 km-t tett meg az az expedíció négy keréken. 1927-ben a Steyr megbízta Almásyt a cég kairói képviseletével, reménykedve abban, hogy piacot nyer magának Egyiptomban is. Almásy a grazi Steyr autógyár színeiben több autóversenyt is nyert. Mindeközben több vadászexpedíciót is vezetett a Líbiai-sivatagban. Az Autóval Szudánba: első autó-utazás a Nílus mentén: vadászatok angol-egyiptomi Szudánban. Bp., [1929]. és
Az ismeretlen Szahara. Budapest, [1934?]. című köteteiben számol be az ott tapasztaltakról, számos gyönyörű felvétel kíséretében. Rendkívül szívbemarkolóak azok a részek, amelyek magányában megélt nehéz pillanatairól, természettel vívott küzdelmeiről szólnak.
Almásy barátai között számos arisztokrata volt, és ő is otthonosan mozgott a főrangúak körében. Aktív társasági életet élt.
A 19. század utolsó évtizedeiben a gyógyfürdők, a tengeri fürdők látogatása, a turisztika és a télisport űzése általánossá vált. A trendek gyors változása okán, mindegyiket áthatotta az újdonság varázsa. Rendkívül népszerű volt az egykor szintén Vas vármegye részét képező Tarcsa (ma Tatzmannsdorf). A hajdani Felőőri járásában található község mellett értékes graubersós-vasas savanyúvízforrások fakadtak. A ritka összetételű víz Tarcsát hazánk egyik legkiválóbb fürdőhelyévé tette. Vizét ajánlották légző- és emésztőszervek hurutja, női bajok, idegbántalmak gyógyítására. A gyógyászatban elért eredmények kapcsán népszerűvé vált az ivókúra mellett a vasláp-fürdő alkalmazása is. A fürdőház berendezése a kor elvárásainak volt megfelelő. Teljes körű napközbeni ellátás mellett zene, szórakozás várta a kikapcsolódni vágyókat. Beszedits Ede: Tarcsa és ásványvizei, természet-, vegy- és gyógytani tekintetben. 1865., Tarcsa : gyógyfürdő és vízgyógyintézet (a magyar Franzensbad) ismertetője. [190?].,Tarcsa = Tatzmannsdorf : fürdő és környéke. [186?]. Az első kötet inkább tudományos értelemben tárgyalja, mutatja be a fürdőt, az utóbbi kettő inkább az útikönyv kategóriába sorolhatóak.
Végül, de nem utolsó sorban az üdülés és a kikapcsolódás elemi részét képezték a játéktermek, kaszinók látogatása is. Ennek szemléltetésére került elhelyezésre kiállításunkban Kisunyomi
Korchmáros Kálmán: Montecarlo és játéktermei. 1906. című kötete, mely könyvészeti szempontból is igen értékes. A kaszinó alapítási körülményeinek bemutatása mellett ismerteti a közönség és játékosok összetételét is. Külön fejeztet szentel a játékszabályok bemutatásának. A Valószínűségszámítás, Esélyek, Szisztémák, Az egyetlen biztos szisztéma című fejezetekből kiderül, hogy a kaszinók világa nem züllött életmódot kíván, sokkal inkább edzett elmét igényel. Szerzőnk célja a Casinó zöld asztalának sportként való bemutatása. Társasági és illemkalauz, mely kellő ismeretekkel vértezi fel olvasóját. A monte-carlói kaszinót 1858-ben alapították, a megnyitó ünnepre, Nizzába hintókon érkeztek a vendégek.
Csak 1860-ban létesült a Nizza-monte-carlói gőzhajó összeköttetés.
„A megfelelő ismeretanyag hiányában azonban a játékos, de a sportok bármely ágában szórakozó minden laikus is úgy jár, mint az ismeretlen vidéken, sötétben vándorló utas, aki vezetőjét elvesztette és minden percben ki van téve annak, hogy valamely mélységbe zuhanjon.” – vallotta A hazárdjátékok elmélete és gyakorlata című kötetében Korchmáros, aki tudományos igényű munkái után nagymértékű elismerésben részesült.
Összeállította: Spiegler-Kutasi Nikoletta
A vezető a Kalandok, kalandorok: könyvkülönlegességek a könyvtár muzeális és helyismereti gyűjteményéből című kamarakiállításhoz készült, amely 2023. október 2-20. között várta a látogatókat könyvtárunk 1. emeleti hírlapolvasójában. A tárlat időközben lebontásra került, de a fennmaradt kiadvány segítségével betekintést nyerhetünk rendkívül sokszínű gyűjteményünk egy adott szegmensébe.Az összeállítás alapötlete könyvtári állományrevízió során született. Az ilyen alkalmak során nyílik igazán lehetősége a szakembernek a védett, elzárt állományrészek kötetről kötetre történő áttekintésére. Ekkor kristályosodott ki számomra, hogy jelentős számban állnak rendelkezésre útleírások, útinaplók, térképek intézményünk helyismereti és muzeális raktárában. Keletkezésük elsősorban a 18-19. századra datálódik. A történészek (Gyömrei Sándor, Szász Géza, Kósa László és még sokan mások) ezt az időszakot tekintik az utazások aranykorának. Magyar László, Chernel István, Almásy László nélkül másként tekintenénk ma a skandináv országokra, Afrikára. Ám ne legyenek kétségeink, a helyet változtatók száma, annak indítékai és a helyváltoztatásra szolgáló eszközök igencsak eltértek a mai turisztikai trendektől. A 18. század elején még nem volt turisztika, nem voltak trendek. Voltak viszont felfedezők, hódító hadjáratokban résztvevő katonák, diákok, papok, akiknek így vagy úgy, de az utazás lételemmé vált. Utazásaik körülményeit, tapasztalatait egészen elképesztő módon, meg akarták mutatni népüknek, nemzetüknek. De nem az elsőbbségre vágytak, nem a saját kiteljesedésük volt a cél, hanem a közösségért akartak tenni, nemzetüket akarták gazdagítani. Munkásságuknak ez a legfontosabb üzenete. Végül itt szeretném megköszönni Szabó Márta nyug. régi könyves könyvtárosnak a kiállítás előkészületeiben való értő, támogató együttműködését. A bevezető szavak után, nézzük, mi mindent rejtettek a Kalandok, kalandorok kiállítás tárlói.
Bocsáss meg, én tanulni akarok
Az antik világ neveli az emberiséget a 19. századig. A reneszánsz, a humanizmus ideáljait a görög-latin művészetben látja. A természet modern értelemben történő felfedezése a klasszikus felfogás uralmának megtörésével esik egybe. A mezők, a fák nem tanítanak semmire, csak a városok és az emberek – mondta Szókratész. Ennek gondolatiságán haladva láthatjuk a legrégibb „utazós regényt”, Homérosz Odüsszeiáját. 'Omeros: Odyssea. 1783.
Az első ének harmadik sora így szól: „Sok embernek városát és eszejárását ismert meg” – ebben benne rejlik az antik világ látásmódja is. A kr.e. 7. században keletkezett eposz középpontjában Odüsszeusz, Ithaka királya áll, Trója ostromát követő hazatérését, viszontagságos kalandjait meséli el. Bernardo Zamagna (1735-1820) ragusai (ma: Dubrovnik) olasz papnak, költőnek, műfordítónak köszönhetjük az Odüsszeia latin fordítását. Az első kiadás 1777-ben készült el, Velencében. Érdekessége, hogy Zamagna hosszú, latin hexameterekben írt levélben Pietro Leopold toszkánai nagyhercegnek ajánlotta. A könyvtárunkban őrzött példány igazi ritkaságnak számít, az örökségvédelmi hatóság védetté nyilvánította.
Hogy mekkora tisztelettel volt a barokk kor embere az antik világ irányába, azt talán Fénelon érsek kötete szemlélteti leginkább. Fenelon, Francois de Salignac de la Mothe: Les avantures de Telemaque... 1762.
Fénelon neveltje, Burgundiai Lajos (XIV. Lajos unokája) sikeres erkölcsi nevelése érdekében, olyan történeteket írt, amelyekben a trónörökös saját helytelen erkölcsi tulajdonságait ismerhette fel, s kitűnt belőlük ezek elítélendő volta. A történeteket, meséket alkalmi beszélgetések, játék egészítette ki. Aventures de Télémaque (Télemakhosz kalandjai, 1699) című könyve pedagógiai célzatú regény, mely katolikus szemléletben mutatja be az antik görögök világát. Thélemakhosz kalandjai közel két évszázadon keresztül a francia oktatás meghatározó kötelező olvasmányának számított. Petrarca 1335 áprilisában megmászta az Avignon melletti Mont Ventous-t. „megijedtem, hogy földi dolgokat bámulok, holott a pogány bölcsektől is megtanulhattam volna, hogy egyedül a szellemi nagyság méltó a csodálatra.”
Petrarca vívódása tökéletesen jól szemlélteti a kor szellemét, a középkori ember természethez való viszonyát. Ez a fajta hozzáállás meg is marad egészen a felvilágosodásig, amikor is az ismeretek kiszélesedésének következtében a hegyeket már nem az óriások, sárkányok, törpék otthonaként látják. Már tisztelik a természeti értékeket, vágyuk van rá, hogy megismerjék. Polyklets Reise, oder Briefe über Rom. 1825. újabb példa múltban való kalandozásra. Alexandre Étienne Guillaume, Théis bárójának kétkötetes alkotása kuriózum a maga nemében, egyben jó példa arra, hogy a 19. század embere még mindig az antik hősöket csodálja. Az eredeti mű 1821-ben került először kiadásra, majd olyan óriási népszerűségre tett szert, hogy még a nyolcadik kiadást is megérte. Műfaját tekintve történelmi regény, szépirodalom. Szerzőnk Polykleitos ókori szobrászművész bőrébe igyekszik az élet minden területét bemutatni. Mindezt tette pontos, alapos forráshivatkozások megjelölésével, így a kötet régészeti szempontból is nagy jelentőséggel bír.
Az ördöglovas és az új magyar földrajz
Kiállításunk lehetőséget ad a kor emberének ismeretvilágába történő betekintésre. Mit tudtak ők? Milyen tudás állt rendelkezésükre? A könyvtárunkban fellelhető kötetek közül első választásunk Bél Mátyásnak, a 18. század első felében élt jeles magyar polihisztornak legnagyobb vállalkozására, a Notitia Hungariae novae historico geographica, divisa in partes quatuor, quarum prima, Hungariam Cis-Danubianam; altera, Trans-Danubianam; tercia, Cis-Tibiscanam; quarta, Trans-Tibiscanam. 1735-1742. címet viselő kötetre esett. Ebben a tudós szerző vármegyénként kívánta feldolgozni és bemutatni hazája múltját és korabeli állapotát. A Notitia azonban végül csak részben látott napvilágot: az az öt kötet, amely 1735 és 1749 között megjelent, a munkának csupán egy töredékét, tíz vármegye leírását tartalmazta, míg a többi – részben a munka nagysága és az anyaggyűjtés nehézségei, részben a körülményes, többlépcsős cenzúra miatt – kéziratban maradt. Ám ez a könyv nem csupán ezért jelentős. A kötéstáblájának belső oldalán egy különleges kézírásos bejegyzés látható: gróf Sándor Móric könyvtárából – olvashatjuk. És itt kezdődik a kaland könyv és ember között. Sándor Móric neve mindenki számára ismerős, főként, ha úgy említem, hogy az Ördöglovas. Az ősi nemesi családból származó Sándor Móric gróf (1805 – 1878.): sportember, földbirtokos. Híre vakmerő lovas-, úszó- és vadászteljesítményei miatt maradt fenn. Gazdag könyvtárát az OSZK-nak ajándékozta. Kedves hobbija volt sok más mellett a citerázás is, saját darabokat is szerzett.
Amikor Napóleon újrahúzta Európát
A korszak egyik legfontosabb eseménye a lipcsei népek csatáját (1813) követő bécsi kongresszus. 1814–1815-ben az osztrák államkancellár, Metternich vezetésével valamennyi európai állam (az Oszmán Birodalom kivételével) részvételével megtartott nemzetközi kongresszus volt, amelynek célja Európa napóleoni háborúk utáni politikai rendezése. Új határokat állapítottak meg, ezért szükségessé vált a földrajzi irodalom frissítése, kiegészítése. Cannabich ezért 1816-ban megírta földrajz tankönyvét a legújabb békerendeletnek megfelelően (kiadta Bernhard Friedrich Voigt, Sondershausen). A mű 1867-ig 18 kiadást ért meg, több mint 79 500 példányban. Cannabich, Johann Günther Friedrich: Közönséges vagy universalis geográphia, a bécsi kongresszusban történt változások szerént. 1817.
Napóleonhoz kapcsolódik a következő kötet is: Bertrand, Fanny: Briefe der Generalin Bertrand. 1816. A Waterloonál elszenvedett francia vereség és a napóleoni háborúkat záró wavre-i csata után Napóleon visszatért Párizsba és bár a nép támogatta, de a kamarák nem, ezért lemondott. Néhány nappal később letartóztatták, majd Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben meghalt. Ám nem csendes magányában szenvedett, mellette volt hűséges tábornoka, Bertrand kapitány és annak családja. Hihetetlen kaland az ő hármasuk. Fanny Bertrand (a kapitány felesége) hiteles szemtanú. Leveleiben pontosan leírta a szigeten történő eseményeket. Többek között a közös sétáikat is. Dillon kapitány lánya több helyütt idéz is Napóleontól, ezt idézőjelekkel emelik ki. Megkérdezték tőle azt is, hogy mit csinált volna, ha győzött volna Spanyolország és Oroszország ellen. Ne legyen kérdés, nem állt volna meg hadjárataival. Harcolt volna utolsó leheletéig. További „kalandok” a kötettel, hogy a kiadója nem más, mint August Friedrich von Kotzebue (1761-1819), aki az orosz hatóságok németországi titkosszolgálatának a főnöke volt. Élete tipikus ügynökélet, volt ügyvéd, hivatalnok, száműzött, színigazgató és mindvégig ünnepelt, könnyű tollú író. Goethét megpróbálta Schillerrel szembeállítani. Válaszul Goethe, aki Kotzebue-t tehetségesnek, de közhelyesnek tartott, weimari államminiszteri posztját kihasználva ellehetetlenítette. Kotzebue ezután Berlinbe, majd Párizsba költözött, 1806-tól ismét Oroszországban élt és Napóleon-ellenes szatírákat publikált.
Az intellektus utazásra késztet
Folytassuk tehát a híres és pótolhatatlan Johann Wolfgang Goethe-vel, a német irodalom klasszikusával, kinek hatása világszerte a mai napig jelentős. Író, költő, tehetséges grafikus, természettudós, jogász. Minden területen sikereket ért el. Goethe, Johann Wolfgang von: Aus einer Reise in die Schweiz im Jahre 1797. Goethe művei. 1853-1858. 26. köt.
„Minden képzőművészt szívesen látunk, aki képes hitelesen leírni, bemutatni egy régiót. Éppen úgy üdvözöljük azt az írót, vagy költőt, aki pontos alapos leírásával olyan helyre varázsol bennünket, mely újra feléleszti emlékeinket, vagy fantáziánkat mozgatja meg. Még annak is örülünk, hogy egy jól megírt kötettel a kezünkben egy vidéket bejárhatunk. Kényelmünket a könyv szolgálja. Időnket szórakoztató és oktató társaságban tölthetjük.” Goethének el is hisszük, hiszen utazásai során több mint 40 ezer kilométert tett meg. Tehát a jó útikönyvre már a 18. században egyre nagyobb igény mutatkozott. A leírásokon túl nagy hangsúlyt fektettek a grafikára, a kötetek illusztrációjára is.
Carl Frommel német tájképfestő és metsző Itáliáról azt vallotta, hogy kétszer kell meglátogatni. Egyszer a friss életteli költői benyomásokért, másodszor pedig az részletekben való elmélyülésért. Aki Olaszországot biztos csak egyszer látogatja meg, az inkább igyekezzen ne elveszni a részletekben, mert akkor az élvezetekről lemarad, inkább a természetet, az embereket és az ókort tekintse meg. Az azonban, aki miután Olaszországot egyszer látta, nem kívánkozik vissza, jobban tette volna, ha sosem látogatja meg, vagy nem volt méltó rá, hogy egyszer is lássa. Gondolatai tökéletesen ábrázolják a kor szellemét. Carl Frommel's pittoreskes Italien. 1840. című kötet 90 acélmetszetet tartalmaz. Az acélmetszés Európában a 19. században nagyon kedvelték, noha művészeti szempontból sosem volt olyan jelentős. Nagy előnye, hogy szó szerint tűpontosan lehet a rajzokat elkészíteni, mely akár a tizedik újranyomásnál sem veszít minőségéből. A szépen illusztrált útikönyvekre jó példának tartjuk: Weidmann, Franz Carl: Panorama von Wien. 1823. Weidmann osztrák író, újságíró, amatőr színész, kinek elsősorban bécsi, valamint az alpesi tájakról készült útleírásaiért lehetünk hálásak. Az egyéb, Ausztrián kívül eső felfedezéseiről szóló leírásait azonban fenntartásokkal kezelték, gyakran megkérdőjelezték utazásai valóságát.
Hazafias cselekedetként felfogott utazás
Magyar László (1818-1864) neve mindannyiunk számára ismerősen hangozhat, Afrika-kutató, felfedező, hajóskapitány, hazafi. Talán mindenből egy pici. Eddigi ismereteink tekintetében elmondhatjuk, hogy 1818. november 13-án született Szombathelyen, Magyar Imre, nemesi származású gazdatiszt törvénytelen gyermekeként. Kettejük viszonya meghatározó szakmai motivációja terén, örök bizonyítási vágy, a nemesi ősökhöz való felérési vágy, ami utolsó lélegzetéig vitte előre. Az alsó gimnáziumi osztályokat kalocsai, majd szabadkai piaristáknál folytatta. Későbbi kutatások során azonban kiderült, hogy Pesten kezdte el és Szabadkán fejezte be gimnáziumi tanulmányait. Nem sokkal ezután Fiumebe ment, hogy elvégezze a tengerészeti iskolát, majd 1843-ban egy osztrák postahajón végleg elhagyta Európát. Világkörüli útjának első állomás Brazília volt, innen Argentínába ment, ahol az Uruguay ellen háborúban flottahadnagyként vett részt. Ekkor vette fel először a kapcsolatot a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA), támogatást kért Brazíliában és Peruban folytatni kívánt felfedezéseihez, kutatásaihoz. Válasz nem érkezett, így Afrika irányába folytatta utazásait. 1848-ban történt igazi fordulat. A Benguleai Királyságba utazott, ahol karavánt szervezett az ország belsejében található Bié tartományba. Többek között ennek körülményeit, eseményeit írja le részletesen az itt kiállításra került 1859-es kötet is, melyhez Magyar által készített térkép is tartozik. Magyar László: Magyar László délafrikai utazásai 1849-57. években. 1. köt. 1859. Kongói utazása tudományos szempontból azért érdekes, mert első hiteles leírását adja a folyó melletti rabszolgatelepek életéről, nagymértékű társadalmi-gazdasági züllesztő hatásáról. Magyar László dél-afrikai levelei és naplókivonatai. Kiadta Hunfalvy János. Pest, 1857. című kötetben olvashatunk a felfedezőút részleteiről. Ezt követően kezdte meg angolai kutatásait, melyek eredményeit sógorának, Szónoky Jánosnak is eljuttatott, aki elküldte a Magyar Hírlapnak, Pesti Naplónak. Erről értesülést szerzett Szemere Bertalan és magyar ügyként kezelve kérte Londonban élő ismerősét, Rónai Jácintot, hogy fordítsa le angol nyelvre az anyagokat és juttassa el azokat az angol Királyi Földrajzi Társasághoz. Ezzel megnyíltak a kapuk a nemzetközi sikerekhez. Magyar László Afrika-kutatóról azonban tudni kell, hogy ő hazafias tettként értékelte kutatásai magyarországi közlését, amellyel elsősorban az apjának kívánt bizonyítani. Sebestyén Éva, az MTA kutató könyvtárosa szerint az önkiteljesedés és a bizonyítási kényszer egy fogalommá fonódtak össze nála. Magyarországi hazatérését édesapja nem támogatta. 1864. november 9-én malária következtében kialakult szívelégtelenségben halt meg, mindössze 46 évesen. Könyvtári állományunkban fellelhetőek azoknak a már említett kutatóknak a publikációi, melyek segítségével önök is rekonstruálhatják a felfedező-utazó életútját, eredményeinek fogattatási körülményeit. Krizsán László fáradhatatlan munkásságának köszönhetően megtörtént a Magyar László-okmányok forráskritikai vizsgálata és a kéziratok eredeti, hiteles állapotára való visszaállítása. Előbb a Vasi Szemle című folyóirat oldalain, majd 2012-ben az MTA kiadásában egy komplett kötetben, mely tartalmazza Magyar kézzel készített térképének eredeti másolatát is. Magyar László utazása Dél-Afrika belsejébe az 1849-1857-es években. Közread.: Sebestyén Éva. Bp., 2012. Egy ilyen rejtélyes életútnál talán természetes is, hogy idővel legendák, tudatos elferdítések is nyomdába kerültek, melyre nagyon jó példa az Ifjúsági Kiskönyvtár sorozatában megjelent Magyar László utazása a délafrikai Bihé országba. [é. n.]. című kötet. A szenzációhajhász könyvecske bizonyára lekötötte a fantáziálgató, álmodozó fiatalságot, ám tartalma messze eltér a valóságtól.
Akik elméletben utaztak
A romantikus utazások korában, a 19. század elején járunk, az utazások költsége meglehetősen magas, így leginkább az arisztokraták legújabb divatjává vált. A könyv- és nyomdaipar fejlődésének köszönhetően az előállítás folyamata gyorsabbá válik. A felvilágosodás hatására megnő az ismeretek, információk iránti igény, ezt lekövetendően bevezetik a betűöntőgépet, majd a nyomdatechnikai fejlődés következtében a betűk reprodukciójához fotomechanikai eszközöket kezdenek el használni. Így azok, akiknek nem volt elegendő anyagi háttere az utazásokra, mások felfedezéseiről értesülhetett a folyóiratok hasábjairól, vagy az utazásokat ismertető, összefoglaló példányokból. Nevezetes utazások tárháza. Több tudósokkal együtt készítette 's kiadta Kis János. Bp.,[é.n.]. 2. köt., Kapitány Marchand Istvánnak rövid summába foglaltt utazása a' világ körül 1790. 1791. 1792. esztendőkben, Drake' utazásának velejével együtt. Bp., 1816. Kis János (1770-1846) evangélikus lelkész, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület szuperintendense (azaz püspöke) 1812-től haláláig, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1796 márciusában pappá szentelték és a nagybaráti egyházközségben lépett hivatalba. 1799-ben Kővágóörsre, 1802-ben Nemesdömölkre, 1808-ban Sopronba hívták meg lelkésznek. 1812. június 23-án a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökévé választották. Végig aktívan részt vesz a nyelvújításban, Kazinczy álláspontjával értett egyet. Nevét Berzsenyi Dániel felfedezőjeként tartják számon. A kötet, mint ahogy azt a cím is sugallja, két kalandor felfedezéseit tartalmazza: Etienne Marchand (1765-1834) és Sir Francis Drake (1540-1596) felfedezők kereskedelmi céllal indított utazásait. Drake, akit a spanyolok kalóznak tartotta, ugyan másodikként kerülte meg a Földet, azonban első volt, aki túl is élte azt. Érdemeiért I. Erzsébet angol királynő 1581-ben lovaggá ütötte.
Táguló tudáshorizont
Az utazások, felfedezések számának növekedésével, azok publikálásával, egyre inkább frissültek a tudományos ismeretek is, melyek tankönyvek formájában az oktatásba is bekerültek Weltkunde – világismeret tantárgy formájában. A korábban publikált utazások ismeretanyagának egy kötetben történő feldolgozása, átdolgozása, újbóli kiadása népszerű volt a 19. században. Harnisch, Wilhelm: Die Weltkunde in einer planmäszig geordneten Kundschau der wichtingsten neueren Land- und Seereisen. 1847-1855. (Itália, Svédország, Afrika) Az eredetileg 16 kötetes tankönyvből kiállításunkban három látható. Az Itália, Svédország, Afrika leírását tartalmazó példányok kapcsán két fontos nevet kell említenünk, Wilhelm Harnisch és Friedrich Heinzelmann pedagógus papokét, akik fontos ügyüknek tekintették a friss, új földrajztudományi ismeretek oktatásban történő beépítését. Ők maguk tehát nem voltak felfedezők, sem kalandorok, de az ismeretátadás szívügyük volt. Galletti, Johann Georg August: J. G. A. Galletti egyetemi világrajza, vagy földirati, államtani és történelmi ismerettár ... 1857. Galetti kötete olyan szempontból érdekes, hogy általa betekintést nyerhetünk a korabeli középiskolások tankönyvébe. Galletti 1783 és 1819 között gimnáziumi tanár volt Gotha városában és a diákok körében egyfajta szórakozott professzor hírében állt, aki gyakran elfelejtette diákjai nevét és aranyköpéseit diákjai kötetben gyűjtötték. Könyvének kiállításunkba bekerült kiadását Falk Miksa dolgozta át, aki egyébként Erzsébet magyar királyné, Sissy (1837-1898) szeretett magántanára volt.
Chernel István neves ornitológus emlékének külön egységet szenteltünk. Norvégiába tett utazása nem csupán tudományos szempontból jelentős. 1891 nyarán Norvégiába utazott, ahol feleségével, Rotth Dórával Tromsø és környékének madárvilágát tanulmányozták. Elsőként bizonyították, hogy Tromsøya szigeten fészkel a rozsdástorkú pityer (Anthus cervinus) és a vékonycsőrű víztaposó (Phalaropus hyperboreus). Felfedezték, hogy a partközeli szigeteken előfordul a Nassa incrassata porceláncsiga (kauri) és a közönséges csészecsiga (Patella vulgata) is. Norvégiai tapasztalatairól írt könyvében kimerítően taglalta a vidék földrajzi viszonyait, külön fejezetet szentelt a lappok életének. Chernel István: Utazás Norvégia végvidékére. 1893. Ebben olvashatunk a lábszánkózásról, melynek részletesebb, alaposabb ismertetését a Lábszánkózás kézikönyve. 1896 című kötetében tette meg, meghonosítva hazánkban a téli sportnak rendkívül szeretett formáját, a síelést. Chernel István kiváló megfigyelő, ez a tulajdonsága azonban nem csak a természeti kincsekre irányul. A skandináv vidéket rendkívül aprólékosan, ugyanakkor lényegre törekedve, szépirodalmi stílusban ábrázolja. Széles körben ajánlható olvasmány. Naplójából fény derül egy expedíció alapos előkészületeire is. Felszereléseit, eszközeit is számba veszi. Még egy mondat Rott Dórával való kapcsolatáról. Aki csak ezt az egy útinaplót olvassa el, annak számára is világosság válik, hogy kettejük kapcsolata mély és stabil érzelmeken nyugodott. Szép szerelem volt az övék.
A repülők, autók lerövidítik a gépember számára az utazás idejét. Chernel István tudományos kutatásainak köszönhetően a kor embere megtudhatta miként tud a légbe emelkedni a madár teste. Az ipari forradalom idején e kiváló munkákból merítve, masinát alkot, szárnyakat épít és a szárazföld, és a víz után meghódítja a levegőt is. Óriási változások időszaka ez. Almásy László Ede (1895-1951) nevével már mindenki találkozott. Utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta, autóversenyző, üzletember. Az általa megélt kalandok az eddigiekhez képest már szinte luxus körülmények között zajlottak (autó, repülő és még gramofon is), akár technika, akár ellátmány, szervezés tekintetében. Almásy László nagyapja, Almásy Ede a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató, Almásy György (1867-1933). Rengeteg időt töltött a család hatalmas, több ezer kötetes könyvtárában, ahol neves felfedezők, kutatók könyveit, térképeit tanulmányozta. Többek között Chernel István ornitológus tudományos szakkönyveit is, melyekből elsősorban a repüléshez gyűjtött kellő ismeretet, inspirációt. Középiskolás korában építette meg első kísérleti repülőgépét, mely ugyan lezuhant, könnyebb sérülésekkel megúszta, de kedvét nem vette el. Sőt. Középiskolai tanulmányait 1911-1914 között Angliában, Eastbourne-ban folytatta, ahol műszaki képzés kapott. Itt szerezte meg vezetői engedélyét is. Elsajátította az angolok viselkedés- és gondolkodásmódját, ez később kedvezően hatott a britekkel és az egyiptomiakkal kialakított kapcsolataira. Pénzügyi támogatást nyert Szahara-kutató munkájához. Az első világháború kitörésekor a Vas vármegyei 11-es huszárokhoz vonult be. Előbb zászlós, majd hadnagyi rendfokozatban megfigyelő tisztként, majd pilótaként szolgált a Monarchia légierejénél. Szenvedélyesen érdeklődött a technika iránt, ez vezérelte első afrikai útját is. 1926-ban indult egy Steyr autóval Alexandriából és a Nílus mentén egészen Kartúmig jutott, majd átkelt a Libiai- és a Núbiai-sivatagon. Az utazás nagy visszhangot keltett, hiszen addig járatlan utakon, mintegy 3000 km-t tett meg az az expedíció négy keréken. 1927-ben a Steyr megbízta Almásyt a cég kairói képviseletével, reménykedve abban, hogy piacot nyer magának Egyiptomban is. Almásy a grazi Steyr autógyár színeiben több autóversenyt is nyert. Mindeközben több vadászexpedíciót is vezetett a Líbiai-sivatagban. Az Autóval Szudánba: első autó-utazás a Nílus mentén: vadászatok angol-egyiptomi Szudánban. Bp., [1929]. és
Az ismeretlen Szahara. Budapest, [1934?]. című köteteiben számol be az ott tapasztaltakról, számos gyönyörű felvétel kíséretében. Rendkívül szívbemarkolóak azok a részek, amelyek magányában megélt nehéz pillanatairól, természettel vívott küzdelmeiről szólnak.
Almásy barátai között számos arisztokrata volt, és ő is otthonosan mozgott a főrangúak körében. Aktív társasági életet élt.
A 19. század utolsó évtizedeiben a gyógyfürdők, a tengeri fürdők látogatása, a turisztika és a télisport űzése általánossá vált. A trendek gyors változása okán, mindegyiket áthatotta az újdonság varázsa. Rendkívül népszerű volt az egykor szintén Vas vármegye részét képező Tarcsa (ma Tatzmannsdorf). A hajdani Felőőri járásában található község mellett értékes graubersós-vasas savanyúvízforrások fakadtak. A ritka összetételű víz Tarcsát hazánk egyik legkiválóbb fürdőhelyévé tette. Vizét ajánlották légző- és emésztőszervek hurutja, női bajok, idegbántalmak gyógyítására. A gyógyászatban elért eredmények kapcsán népszerűvé vált az ivókúra mellett a vasláp-fürdő alkalmazása is. A fürdőház berendezése a kor elvárásainak volt megfelelő. Teljes körű napközbeni ellátás mellett zene, szórakozás várta a kikapcsolódni vágyókat. Beszedits Ede: Tarcsa és ásványvizei, természet-, vegy- és gyógytani tekintetben. 1865., Tarcsa : gyógyfürdő és vízgyógyintézet (a magyar Franzensbad) ismertetője. [190?].,Tarcsa = Tatzmannsdorf : fürdő és környéke. [186?]. Az első kötet inkább tudományos értelemben tárgyalja, mutatja be a fürdőt, az utóbbi kettő inkább az útikönyv kategóriába sorolhatóak.
Végül, de nem utolsó sorban az üdülés és a kikapcsolódás elemi részét képezték a játéktermek, kaszinók látogatása is. Ennek szemléltetésére került elhelyezésre kiállításunkban Kisunyomi
Korchmáros Kálmán: Montecarlo és játéktermei. 1906. című kötete, mely könyvészeti szempontból is igen értékes. A kaszinó alapítási körülményeinek bemutatása mellett ismerteti a közönség és játékosok összetételét is. Külön fejeztet szentel a játékszabályok bemutatásának. A Valószínűségszámítás, Esélyek, Szisztémák, Az egyetlen biztos szisztéma című fejezetekből kiderül, hogy a kaszinók világa nem züllött életmódot kíván, sokkal inkább edzett elmét igényel. Szerzőnk célja a Casinó zöld asztalának sportként való bemutatása. Társasági és illemkalauz, mely kellő ismeretekkel vértezi fel olvasóját. A monte-carlói kaszinót 1858-ben alapították, a megnyitó ünnepre, Nizzába hintókon érkeztek a vendégek.
Csak 1860-ban létesült a Nizza-monte-carlói gőzhajó összeköttetés.
„A megfelelő ismeretanyag hiányában azonban a játékos, de a sportok bármely ágában szórakozó minden laikus is úgy jár, mint az ismeretlen vidéken, sötétben vándorló utas, aki vezetőjét elvesztette és minden percben ki van téve annak, hogy valamely mélységbe zuhanjon.” – vallotta A hazárdjátékok elmélete és gyakorlata című kötetében Korchmáros, aki tudományos igényű munkái után nagymértékű elismerésben részesült.
2024. március 06.