Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Életünk 2022. 11-12. szám

 

„És ez már túlmutat számomra az imágó-kérdésen, illetve annyiban mégsem, hogy valamennyiünk élete imágók viszonylagosan rendezett, vagy viszonylag rendezetlen halmaza. Felforog a múlt a felejtés hamujából, vagy az élés egymás mellé rakott kövei alól, és jelenné, valósággá válik – az emlékezet elfoglalja méltó helyét a történéseit veszíteni látszó jelenben.” (Zalán Tibor)

„A könyv mágia – mondta. – Kinyitsz egy könyvet, olvasni kezded, és a jelek mondatokká állnak össze. Az ezer éve halott ember megszólal. Beszél hozzád. A könyv feltámasztja a halottakat. A könyv maga az ember, ezért aztán olykor úgy is végzi: máglyán égetik el.” (Száraz Miklós György)

„Halálos betegségben szenvedett-e Vörösmarty, és mi volt a betegsége? Volt-e hatással, s ha igen, milyen hatással volt költészetére ez? Valóban a kettőjük közötti társadalmi különbség miatt nem teljesült be a szerelme Perczel Etelkával?” Ezekre a kérdésekre igyekszik Vörösmarty Mihály hiteles tényeken alapuló „kreált” leveleinek feldolgozásán keresztül választ adni Baranyai László.

„Rendkívüli esemény tartotta éberen a magyarokat 1980. május 26-ának estéjén: 20:20-kor az Interkozmosz program keretében a Szojuz-36 űrhajó, fedélzetén az első magyar űrhajóssal összekapcsolódott a Szaljut-6 űrállomással. Ebből semmit nem látott Olmányi János és Seszták Ferenc, aki azokban a pillanatokban, amikor a három orosz és a magyar űrhajós végre üdvözlőleg megölelhette egymást, a kőbányai sörgyár területén tartózkodott, és egyikük sem sejtette, hogy tragikus estének néznek elébe.” (Kerékgyártó György)

Az általam összeállított idézetcsokor egyfajta meggyőző érv, amiért érdemes az Életünk folyóirat 2022-es év végi összevont lapszámát kezünkbe venni és elmélyedve olvasni.

A kiadványban Géczi János, Péntek Imre, Hegyi Botos Attila verseit és Domonkos László szociográfiáját is elolvashatjuk, Balázs Kata, Ficsku Pál, és Patak Márta pedig novellával jelentkeznek.

A lapszámot Fábián Zoltán festőművész a világ valóságos felépítésének szerkezetét ábrázoló geometrikus alkotásai illusztrálják.

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta
 
A folyóirat megjelenését támogatta: 

2023. január 26.

Menü