Lackfi János: Miért engedi Isten?
Lackfi János költészetéről rendre elmondják, hogy merészen él a banalitásokkal, olyan, mint a homeopátiás gyógyászat, a banalitásokkal küzd a banalitások ellen. Lírája némiképp provokatív jellegű, ahogyan e könyve is, hiszen versek sorában tesz föl banálisan hangzó, mégis nyugtalanító kérdéseket. Például: miért engedi Isten a rosszat; miért engedi az ártatlanok szenvedését; miért nem győzi meg kézzelfoghatóan a maga létéről a kétkedőket stb. Csupa kocsmai filozófiai kérdés, blaszfémikus provokáció a versek gondolati magva. Már a nyitóvers (Erőtartalékok) sajátos ellentmondásra hívja föl a figyelmet: azért romlik az egész világon minden életkörülmény, hogy az ember mozgósítsa az erőtartalékait. Lackfi János bornírt banalitásokat, lapos bölcselkedéseket fogalmaz meg élőbeszédre emlékeztető szabadverseiben, valójában elgondolkodtatni akar. Ráveszi az olvasót, hogy maga is eltűnődjön olyan kérdéseken, mint hogyan lehet elviselni a szenvedést, hogy az ne nyomja agyon a lelket, de ne is tetszelegjünk a mártír szerepében (Tározó). Azt kérdi: egyszer elgondolkodtunk-e már azon, mit jelent a „semmi” valójában (Belezuhanni). Van kérdése a hit és a tudomány „vitájáról” (Villámhárító); arról, hogyha Isten mindenható, miért nem intézi a világ dolgait egy csettintéssel (Várjunk csak!); a hívő emberek miért gondolnak folyton a bűn mibenlétére (Szőrözés). Lackfi János több mint hatvan versével körbejárja mindazon kérdéseket, amelyeket az egyszerű emberek óhatatlanul föltesznek Isten létével kapcsolatban. És mindezt az egyszerű emberek logikájával és nyelvén teszi, keresetlen stílusban, lényegre törően, olykor nyegleségig menő modorban: „A töltött káposztát vagy szeretem vagy nem. / Ellenségemet nem kell úgy szeretni, mint a csokifagyit. / Nincs ilyen: szeresd embertársadat. (…) / inkább szeresd embertársadat, mint önmagadat” (Nehéz). Lackfi János költészete – találó hasonlattal – olyan, mint a madárfészek, mindenféle gallyból, drótdarabból, törmelékből épül, hogy aztán látványos konstrukció legyen. Közhelyes, banális, alacsony IQ-ra valló kérdésekből épít filozófiai tartalmú és lélekközeli lírát, amely témáival és közvetlen nyelvével szinte olvastatja magát. / Forrás: www.kello.hu
A kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
Lackfi János költészetéről rendre elmondják, hogy merészen él a banalitásokkal, olyan, mint a homeopátiás gyógyászat, a banalitásokkal küzd a banalitások ellen. Lírája némiképp provokatív jellegű, ahogyan e könyve is, hiszen versek sorában tesz föl banálisan hangzó, mégis nyugtalanító kérdéseket. Például: miért engedi Isten a rosszat; miért engedi az ártatlanok szenvedését; miért nem győzi meg kézzelfoghatóan a maga létéről a kétkedőket stb. Csupa kocsmai filozófiai kérdés, blaszfémikus provokáció a versek gondolati magva. Már a nyitóvers (Erőtartalékok) sajátos ellentmondásra hívja föl a figyelmet: azért romlik az egész világon minden életkörülmény, hogy az ember mozgósítsa az erőtartalékait. Lackfi János bornírt banalitásokat, lapos bölcselkedéseket fogalmaz meg élőbeszédre emlékeztető szabadverseiben, valójában elgondolkodtatni akar. Ráveszi az olvasót, hogy maga is eltűnődjön olyan kérdéseken, mint hogyan lehet elviselni a szenvedést, hogy az ne nyomja agyon a lelket, de ne is tetszelegjünk a mártír szerepében (Tározó). Azt kérdi: egyszer elgondolkodtunk-e már azon, mit jelent a „semmi” valójában (Belezuhanni). Van kérdése a hit és a tudomány „vitájáról” (Villámhárító); arról, hogyha Isten mindenható, miért nem intézi a világ dolgait egy csettintéssel (Várjunk csak!); a hívő emberek miért gondolnak folyton a bűn mibenlétére (Szőrözés). Lackfi János több mint hatvan versével körbejárja mindazon kérdéseket, amelyeket az egyszerű emberek óhatatlanul föltesznek Isten létével kapcsolatban. És mindezt az egyszerű emberek logikájával és nyelvén teszi, keresetlen stílusban, lényegre törően, olykor nyegleségig menő modorban: „A töltött káposztát vagy szeretem vagy nem. / Ellenségemet nem kell úgy szeretni, mint a csokifagyit. / Nincs ilyen: szeresd embertársadat. (…) / inkább szeresd embertársadat, mint önmagadat” (Nehéz). Lackfi János költészete – találó hasonlattal – olyan, mint a madárfészek, mindenféle gallyból, drótdarabból, törmelékből épül, hogy aztán látványos konstrukció legyen. Közhelyes, banális, alacsony IQ-ra valló kérdésekből épít filozófiai tartalmú és lélekközeli lírát, amely témáival és közvetlen nyelvével szinte olvastatja magát. / Forrás: www.kello.huA kölcsönözhetőség ellenőrzése és további információk
2024. szeptember 18.