Tina Harnesk: Akik a hóba vetnek
A Globál Könyvkiadó Globál Athenaeum című sorozatába olyan kortárs, nemzetközi sikereket elért, értékes műveket válogatott be, amelyek különböző kulturális közegben játszódnak, egy azonban közös bennük: valamennyi gyönyörűen megírt, értéket felmutató, katarzist kiváltó regény. Ekként van ez most is a számi származású svéd könyvtárosnő, Tina Harnesk Akik a hóba vetnek című könyvével. A Lappföldön játszódó cselekmény az őslakosok, a számik életét mutatja be. A történet két szálon fut. Egy idős, halálra készülő, szegénységben élő házaspár hétköznapjai kelnek életre. Máriddja bemegy a városi kórházba vizsgálatra, mert fájdalmat érez a gyomra tájékán. Itt azzal szembesíti az orvos, nem sok ideje van már hátra, mert rákja van. Az asszony elhatározza, senkivel nem osztja meg ezt a titkát, főként férjével, Bierra Rijával nem, akit nagyon szeret, mert a férfin egyre jobban elhatalmasodnak a demencia jelei és biztos benne, hogy csak felizgatná őt ezzel a hírrel. A számiknál ősi hagyomány, hogy az idősekről a gyermekeik gondoskodnak. Nekik azonban minden próbálkozásuk ellenére nem született gyermekük. Amikor Bierra húga, Risten még gyereklányként megesett, Máriddja és a férje négyéves koráig nagy-nagy szeretetben nevelték a kisfiát, Heaika-Jonát, akit azonban az anyja később elrabolt. A pár mindennapjai ezután kiüresedtek, szomorúság és fájdalom töltötte be a lelküket, miután az imádott gyermek eltűnt az életükből. A regény másik történetszála Kaj és Mimmi sorsáról szól, a fiatal orvosházaspár a számi városkába költözik, mert Kaj nemrégiben meghalt édesanyjától arról hallott, hogy valamikor ő is ezen a vidéken nevelkedett fel. Kaj igyekszik beilleszkedni a kis közösség életébe, Mimmi a helyi idősek otthonában segíti a betegeket, amikor meghallgat egy történetet egy édesanyáról és a kisfiáról, akik annak idején különös körülmények között hagyták el ezt a vidéket. Amikor pedig Máriddja, aki a régi, tárgyi emlékeket felkutató, fővárosból jött idegeneknek odaadja a padláson elrejtett szánkót, annak béléséből előkerül Risten naplója, és nemsokára az is kiderül, hogy Kaj az unokaöccse az idős házaspárnak… Az eseményekből és az ősi legendákból kibontakozik a számi nép megrendítő múltja, amelyet az író rendkívüli érzékenységgel, szeretettel mutat be, amikor a Rijá család életén keresztül ábrázolja, milyen mélyen és igaz módon szeretnek ezek az emberek, és mit jelent elveszíteni, majd ismét megtalálni ezeket a szeretetkapcsolatokat. / Forrás: www.kello.hu
Jelzet: H 33
Jelzet: H 33
2024. február 29.