Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Vasi Szemle

Vas megye és Szombathely város tudományos és kulturális folyóiratát 1933-ban alapította a Vasvármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete. Az alapítás évében Folia Sabariensia néven jelent meg az időszaki kiadvány, a második évfolyamtól már olvasható a ma is ismert Vasi Szemle elnevezés is. (A negyedik évfolyamtól már csak az utóbbi címmel adták ki). 1940-1944 között Dunántúli Szemle címen látott napvilágot. Az indulástól 1944-ig Pável Ágoston szerkesztette a lapot. Több év szünet után 1958-tól jelentették meg újra eleinte évi két, majd 1964-től évi négy számmal a Vas Megyei Tanács gondozásában. 1997-től már kéthavonta kerül az olvasók kezébe. Jelenlegi kiadója a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum.

Az időszaki kiadvány egy adott tudományágtól függetlenül közöl tanulmányokat, recenziókat, esszéket, vitacikkeket, interjúkat. Küldetésének értelmében a honismereti tárgyú írások kapnak benne hangsúlyos szerepet. Időről időre egy adott témának vagy témakörnek szentelt tematikus számokkal jelenik meg. A 2010-es években állandó rovatai közé tartozik a Magyar Nyugat, a Könyvszemle és a Krónika, az időszakosan megjelenők közé pedig a Műhely, az Arcképcsarnok, a Múltnak kútja, a Közép-Európa, a Forrás és a Természet rendje is.

A Vasi Szemle legutóbbi, 2019. 2. számában ismertetést olvashatunk Kuglics Gábor A Püspökmolnári Önkéntes Tűzoltó Egyesület 130 éve című könyvéről. Kovács Eszter Katalin egy úriszéki per részleteit tárja elénk Vép mezőváros 19. századi történetéből. A Műhely rovatban Ilon Gábor régész mutatja be a velemi Kern István magángyűjteményében megtalálható vajformákat, míg a 20. századi és kortárs képzőművészetben előforduló Vas megyei Szűz Mária-ábrázolásokról Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész publikál.

http://www.vasiszemle.hu/ címen megtalálható az 1999 óta megjelent lapszámok digitalizált változata, valamint a könyvtárból elérhető az Arcanum adatbázis, amelyen az időszaki kiadvány összes száma olvasható.

Ajánlja: Molnár Andrea

Menü