„Egekbe néző, pompás paloták,
Hol tegnap még csak ronda viskó állt…
Árnyas kertek a puszta telkeken –
Kábulva állok – alig hihetem.
Század épült fel egy nyáréj alatt!
A mesés fénynél, mely sugároz rám,
Mesésebb csak a gyorsaság talán…
Mily lázasan lüktet e kor ere!
Rövid az élet, siessünk vele!
Zuhogó ritmus a mozdonymoraj –
Éltünk, szerelmünk e ritmusra hajt,
Gazdaság, dicsőség mind gőzre megy –
Küzd az ideál, győz az – egyszeregy –
Az ideál!...Ti sphynxek odafenn
Kik az erkélyt tartva szünnes-szüntelen
Rejtélyes szűzi arccal nézitek
Ez örök-éber, nyüzsgő tömeget,
Ó fejtsétek meg a rejtélyt nekem.
E mohó sietség hova viszen?
Mely örvényébe annyi kínt sodor:
Előbbre tör-e a rohanó kor…“
Kiss József