A nyomdászoknál is úgy teltek az tanulóévek, mint más szakmákban. Négy évig dolgoztak inasként egy adott műhelyben, de sok esetben részt vettek a nyomtatványok kihordásában és egyéb munkákban is. Sokszor késő délutánig, mivel az inasok esetében a munkaidő határozatlan volt.

A "nyomdászság" nehéz mesterségnek számított, ezért már a felvételnél megválogatták a jelentkezőket, később pedig követelmény lett a középiskolai végzettség. A felszabadulás (inasévek letelte) nagy eseménynek számított: az első fizetés a belépésre ment, úgyis mondták, hogy az első fizetést felrámolták. Ez azt jelentette, hogy az új segéd a nyomda egész személyzetét vendégül látta a kollektíva törzsvendéglőjében.

A Nyomdászok Segélyező Egyesülete lehetővé tette a segédek vándorlását, ezt hívták valcolásnak. Az egyesületnek minden nagyobb városban volt fenntartott szállodai szobája a vándorló segédek számára. Szombathelyen a vasútállomás mellett, a Portschy-féle szállodában volt erre lehetőség.

A szombathelyi nyomdászok évtizedeken keresztül, évről évre megtartották farsang idején a hagyományos nyomdászbált és júniusban az úgynevezett János-mulatságot. Ez utóbbi legtöbbször a Herics-, a Püspök- és a szőllősi Berger-kertben került megrendezésre. Az eseményeken volt lepényevés, zsákbafutás, kugliverseny és tombola is.

Az első nyomdászegylet valószínűleg 1874 után alakult, de működéséről nincsenek adataink. A nyomdászok számának növekedésével, 1894-ben jött létre az első életképes egylet A szombathelyi könyvnyomdászok szakköre elnevezéssel.