Victor Hugo: A nevető ember

Jelzet: H 94

Leonidasz, amikor felszólították, hogy adja meg megát, mert a perzsák annyian vannak, hogy a kilőtt nyilaik elsötétítik a napot, azt felelte: Nem baj, legalább árnyékban harcolunk! Azután hősi halált halt. A klasszikus hősök általában csak egy ilyen nagy mondást tudtak életükben megérlelni, ezzel a mondással vonultak be a halhatatlanságba. Viktor Hugo korlátlan mennyiségben ontotta az ilyen nagy mondásokat, versenként oldalanként legalább egyet. Ez a szóbeli monumentalitás az, amiben egészen magábanálló a világirodalomban.” (Szerb A. : A világirodalom története. Bp. 2003. )

Kötetajánlóm célja e nagy gondolatok eljuttatása a kor globális kérdései okozta szorongásokkal teli emberének. A történet főhőse egy az eltorzult értékrend divatjának megfelelően megcsonkított kisfiú, kinek a 17. századi Angliában íródott fordulatokkal teli életútját kísérheti végig az olvasó a felnőtté válástól az elmúlásig. A kitaszított gyermekre és a mellé sodródó vak kislányra egy téli éjszakán talál rá Ursus, a bölcs és nemeslelkű filozófus ki hű társával, Homoval befogadja és felneveli őket. Gwinplaine, az elcsúfított arcú fiúcska és Dea, a világtalan kislány felnőttként egymásba szeret, és a történet ezen a ponton záródhatna is, ám ne feledjük, ezt a regényt Victor Hugo, a francia romantika egyszemélyes megtestesítője írta, így tehát a regény java ezután következik. Gwinplaine múltja súlyos titkokat rejteget, melyek felnőttként kemény kötelességek elé állítják őt. A regény csúcspontja a lordok házában a kitaszítottak, elnyomottak védelmében tartott beszéde. Hiába mond ki nagy igazságokat, külseje nevetésre ösztönzi hallgatóságát, akik amúgy is kényelmetlenül érzik magukat a felvetett témák kapcsán.  A comprachicosok című fejezetben megtudhatjuk, mik és kik állnak az örök, kényszerű mosolygásra ítélt arc mögött. A XVII. században virágzott a gyermekkereskedelem, felsőbb körökben óriási igény is volt rá.

Nem mindig utasítjuk el magunktól, amit megvetünk. Ez az alantas ipar néha nagy hasznára volt a politika nevű magas iparnak. A törvény lehunyta egyik szemét, a király kinyitotta a másikat.

Különös kettőségek figyelhetőek meg a történetben a nemes lelket takaró torz külső, a gyönyörű vak leány, ki csak szép lelkét látja szerelmének. A Homo a farkas, aki szelíd és bölcsebb, mint bárki más. A kötet elolvasása kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy képesek vagyunk-e mások szenvedésével szembenézni, le tudjuk-e rombolni előítéleteinket a másság elfogadása, a közös fejlődés reményében.

Victor Hugo tehát a múltból üzen – 1869-es megjelenés – a selfikirályoknak és -királynőknek, a home office-ban dolgozóknak, a kultfoodtól jóllakottaknak, az influencereknek. Egyszóval Hugo képes volt olyant alkotni, amely a mai modern ember elvárásainak is megfelel. A történet még ma is ül, ma is meggyötör, felzaklat, tettekre ösztönöz.

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta

2020. szeptember 17.