Zsuffa Tünde: Az ég tartja a Földet

Jelzet: Z 95

Árpád-házi Szent Erzsébet (1207-1231) az egyik legismertebb magyar szentünk, sok könyvet írtak róla. Zsuffa Tünde munkája történelmi hitelességet ötvöz regényességgel. Nagy empátiával, szeretettel és hittel tárja fel a magyar királylány sorsát gyermekkorától haláláig.

Erzsébetet a korabeli szokások szerint már kisgyermekként eljegyezték a türingiai tartománygróf Hermann nevű fiával. Még ötéves sem volt, amikor emiatt Wartburgba kellett utaznia. Búcsúzáskor arra kérte apját, hogy „vigyázzon a barátaira”, adjon enni a szegényeknek, koldusoknak, látogassa az ispotályban a betegeket… Az Ég tartja a Földet, adta tovább a titkot a kislány, akinek születését csillagokból jövendölték.

Türingiában Erzsébet jó nevelést kapott, de Zsófia királynő „kezelhetetlennek” tartotta; nem viselkedett finom hölgyhöz méltóan: szaladgált, túl hangos és vad volt, az erdőt járta, táncolt a réten. Jövendőbelije testvérével, Lajossal töltötte idejét, testvérként szerették egymást, ami észrevétlen szerelemmé alakult. Szép ruháit szétosztotta a szegények közt, egyszerűen öltözködött, nem szerette a várban tartott lakomákat sem, mert látta a pazarlást és az éhezőket. Betegeskedő vőlegénye korai halála után Lajos vette feleségül.
 

Az írónő „a tőle megszokott érzelmi mélységgel tárja elénk, hogyan vált a magyar királylány határozott őrgrófnévá, akit anyósa ármánykodása, férjének távolléte, járványok, tűzvész, halál sem tudott megtörni és lelkét nem torzította el a ráruházott hatalom.” Erzsébetnek ugyanis korántsem volt könnyű élete: anyját, Gertrúdot meggyilkolták, szeretett Magyarországát korrupt főurak összeesküvései gyöngítették, férje többször is hadba vonult, olyankor magára maradt. A pestisjárvány alatt, megtapasztalva az emberi lelketlenséget is – egymás megsegítésére buzdított, maga is ápolta a betegeket.

A szegények és betegek oltalmazója volt mindig, már életében szentként emlegették. Gyermekkorától voltak látomásai, csodák történtek körülötte – életében és halála után is. Szíve sosem keményedett meg, sőt, tele volt életörömmel, szeretettel, hálával. Még akkor is, mikor szeretett férje, messze tőle, búcsú nélkül, 27 évesen meghalt. Lajost nagy tisztelet övezte életében és halála után is. A 20 éves özveggyel családja nagyon keményen bánt, végül Erzsébet Marburgba költözött, belépett a ferencesek harmadrendjébe. Szegénységben, amire mindig is vágyott, kétkezi munkával tartotta el magát, gondoskodott a rászorulókról és három gyermekéről. Sosem ment többé férjhez, szegényei közt az ispotályban hunyt el 24 évesen.
A regényt izgalmassá teszi még több, nehéz sorsú szereplőjének élettörténete.
 
Szeretettel ajánlom ezt a felemelő, példaértékű életutat bemutató írást, bátorítást adhat a mostani embert próbáló időkre is.

Ajánlja: Vörösné Adler Erika