Életünk 2022. 2-3. szám

A változó, globalizálódó világunk hatással van az életünk minden területére, így a könyvtárakra is, különös tekintettel az ott folyó helyismereti munkára. Fontosnak találjuk olyan források létrehozását, melyek az élet mindennapi eseményeit írásban, illusztrálva is rögzítik a felnövekvő generációk számára. Különösen fontosak azok a népi kismesterségek, melyek a megélhetési formák átalakulásának köszönhetően mára kihalófélben vannak. Országszerte csupán néhányan művelik, ugyanakkor termékeik – egyfajta generációs tárgyként – a mai napig használatban vannak. Funkciójuk időnként újraértelmezésre kerül. Példaként említeném a játékok tárolására használt lészát, melyet eredetileg füstölt hús tárolására használtak őseink. Végezzünk gondolatban rövid felmérést. Mikrokörnyezetünkben egész biztos, hogy szinte minden háztartásban van legalább egy fonott kosár, mely segít hazavinni a friss kenyeret. Diéta ide, diéta oda, legyünk abban biztosak, hogy kenyeret minden nap eszünk. Az a jó, ha nem is egyszer és nem is egyedül, csak a vége maradjon meg. Fellelhető továbbá legalább egy darab kékfestő anyagból készül lakástextil, karácsonykor pedig mézeskalács illata lengi be a lépcsőházakat. És városi lévén arra is rá kellett döbbennem, hogy a lakás mérete fordítottan arányos a sütési kedvvel, és az elkészített bábkalácsok mennyiségével. Nem hiába – sok jó ember kis helyen is. Ha tönkre megy az óra, óráshoz visszük, mert mi magyaroknak hiszünk a régiben, az analógban. Tolatóradarral parkolunk, de a jó öreg Rakétát semmi nem múlja felül. Azok még tudtak órát gyártani. Fodrászt kizárólag ajánlások útján választunk, és ha bevált az egész család, de még a barátok is odajárnak. Kések tekintetében a körültekintően kiválasztott, megbízható köszörűs mesterünk által tökéletesített bökőnkben bízunk, mert az még megjárta a katonaságot, a KISZ építőtábort, vagy a Don-kanyart, kinek mi jutott. Ha esküvő jön, a gyertya lángja egyesíti a fiatalokat, és ha jönnek a szomorú novemberek, apró fények pislákolnak a temetők sírhalmain. Így emlékezünk mi. Az azonban rendkívül érdekes, hogy ezekről a tárgyakról, az előállításuk módjáról, mikéntjéről sokszor semmit nem tudnak a fiatalabb generációk. Megléte evidencia, a minőség kőbevésett szimbóluma. Tényleg el kellene tűnniük, hogy hiányuk olyan erős feszültséget keltsen, mely cselekvésre ösztönöz? A vírusjárványnak egy pozitív hozadéka volt, hogy a veszély erősödésével visszatértünk őseink tudásához, hogy abból kovácsoljunk túlélési stratégiát. Az élet ösztönösen működött. Rádöbbentünk, hogy a négy fal között a két kezünkkel nem csak az okostelefont lehet fogni, sőt, inkább le is tettük, mert percenként jöttek az új rémhírek. Ki akartunk szakadni, vissza akartunk térni a régi időkbe, amikor még nem volt vírus. Egy képzeletbeli pékség többmillió pékje kezdett el országszerte kenyeret sütni. Bár az ízeket nem mindenki érezte, de egy biztos, hogy a családot, barátokat, szomszédokat bizony odacsalta a kíváncsiság. A közös alkotás élménye. Internetes workshopokon vettünk részt, valaki mézest sütött, mások textilt festett, volt, aki a kosárfonás mesterévé vált. Mi fog kisülni ebből? Mesterség, generációk, mindennapok. A vírus, bár búvópatakként velünk maradt, a hagyományőrzési kedv felívelési szakaszba lépett. A könyvtár több évszázados hagyományokra visszatekintő közvetítő funkciójának eleget téve, ebben a különszámban még aktív mestereket mutat be, akiktől lehet kérdezni, tanulni és aztán a tudást megosztani, akár személyesen, akár webináriumok keretében.

„De hát mi mindent hozunk is ide együvé? Mesterségeket? Szolgáltatásokat? Művészeket? Hobbikat? Falusi és városi folklórt? Úgy gondolom, segít az eligazodásban, ha idevesszük ezt a szót: mindennapok. Mert ennek a végeérhetetlen és határolhatatlan halmaznak alighanem minden eleme valahogy a mindennapokhoz kapcsolódik. De úgy is mondhatnánk a magunk közemberi létéhez. Mert bármennyire is nyilvánvaló, hogy egy technikában, munkamegosztásban, fogyasztásban (és persze: mentalitásban és morálban) golobális meghatározottságú világban élünk, ha körülpillantunk, ha kicsit tudatosítjuk mindennapjainkat, észlelnünk kell az a „hálózatot”, ami körülöttünk szerveződik és újul meg minduntalan.” (Alexa Károly: Mesterségek – mindennapok című szerkesztői bevezetőjéből. In: Életünk, 60. évf. 2022. 2-3. sz.)
 

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta