Vakbarát változat |
Betűméret

Bíró Szabolcs dedikál

2021. augusztus 31. 16:00

BDK, földszint

A 92. Ünnepi Könyvhét keretében, 2021. augusztus 31-én 16 órától a Berzsenyi Dániel Könyvtárban dedikál Bíró Szabolcs író. Együttműködő partnerünk, a Líra Könyvesbolt könyvkínálatából a rendezvény ideje alatt vásárolni lehet.
 
Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és rockénekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban, majd 2018 tavaszától 2020 végéig számos cikket publikált a Csallóköz című regionális hetilapban, ahol saját rovatot is szerkeszthetett.
 
2011-től 2014-ig (illetve kis kitérővel 2016-ig) könyvkiadóként is dolgozott: a rövid életű Historium Kiadó égisze alatt összesen kilenc regény, egy ún. zsebregény, hét novelláskötet és négy helytörténeti témájú kiadvány jelent meg. 2014-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Csallóközi Anjou Károly Bandérium névre keresztelt hadi hagyományőrző és múltidéző közösség, amely sokat segített az Anjouk c. regénysorozat világának érzékletesebb megteremtésében.
 
Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010. első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza. 2017-ben jelent meg első ifjúsági kalandregénye, az Elveszett csillagok a Főnix Könyvműhelynél, illetve első mesekönyve, A sárkány, aki nem akart aludni a Manó Könyvek gondozásában, Korsós Szabina illusztrációival. 2020-ban szokatlan témájú regénnyel lepte meg olvasóit, Lázár evangéliuma címmel, amely a horror és a történelmi regény műfajkeveréke. (http://biroszabolcs.eu/eletrajz)
 

2021. augusztus 24.