Fiona Davis: A Magnólia-palota
A New York Times bestseller-írója, Fiona Davis, a Nagy Alma egyik lenyűgöző, ma már múzeumként működő kastélyának titkairól, a hozzá fűződő rejtélyes legendáról, árulásról és egy gyilkosságról szóló történettel lepte meg az olvasókat. A cselekmény két idővonalon (1919-ben és 1966-ban) játszódik. Nyolc hónappal azután, hogy a huszonegy éves Lillian Carter az 1919-es spanyolnátha-járványban elveszítette édesanyját, teljesen padlóra került. Az anyja halálát megelőző években Angelica művésznéven az egyik legkeresettebb modell volt a városban, az ő alakját mintázták szobrokba neves művészek, és ezekkel díszítették New York jelentős épületeit a Plaza Hoteltől kiindulva egészen a Brooklyn hídig. Miután a lány anyja meghalt, egy fenyegető botrány árnyékolta be az amúgy is talaját vesztett Lillian életét, aki ezután munka nélkül maradt. Amikor a Frick-kastélyban – amelynek homlokzatát ironikus módon az ő arcképe díszíti – felajánlanak neki egy munkát, Lillian él a lehetőséggel és beköltözik a házba. Miután magántitkára lesz Henry Clay Frick gyáriparos lányának, a kiállhatatlan természetű, művészetpártoló Helennek, egyre jobban belelát a család zavaros mindennapjaiba és eközben, akarata ellenére összefonódik az élete egy szövevényes bűnüggyel is, amelynek során az élete veszélybe kerül… Ötven év elteltével, 1966-ban az angol modell, Veronica Weber Amerikában építi karrierjét, egyre nagyobb hasznot remélve ezáltal. Az egykori Frick-rezidencia falai között, a Frick Collectionben folyik a Vogue magazin ruháinak bemutatása, amikor a lányt a művészeti kurátorral, Joshuával együtt elbocsátják a forgatásról. Az időközben múzeummá átépített, híres épület falai között a páros olyan jelekre, Lillian által hagyott üzenetekre bukkan, amelyek alapján megtalálhatják a nagy értékű Magnólia gyémántot és nem mellesleg végre felfedhetik az évtizedek óta megoldatlan gyilkosság rejtélyes okait, leleplezhetik az elkövetőt… Lillian és Veronika életének krónikája adja a fő vonulatát a regénynek, amelynek írója a napjainkban már múzeumként funkcionáló híres épület múltját és jelenét hitelesen, gazdag színekkel megfestve, ajánlásra érdemesen mutatja be. / Forrás: www.kello.hu
Jelzet: D 31
Jelzet: D 31
2024. február 27.